Dicsőszentmárton: az út a dicsőséghez – izgalmas titkokat osztott meg a híres edző!

A Romániához 1920-ban elcsatolt Marosvásárhely szívében, 1953. március 11-én látta meg a napvilágot Bölöni László, aki magyar családban nevelkedett. 2023-ban ünnepelte hetvenedik születésnapját, amely különleges alkalmat teremtett a hazai filmesek számára. E jeles esemény apropóján a rendezők úgy döntöttek, hogy a világot bejáró labdarúgó és edző életének meghatározó pillanatait a vászonra viszik, bemutatva ezzel Bölöni László inspiráló és gazdag pályafutását.

Az idei évben bemutatott film romániai ősbemutatója október 20-án került megrendezésre Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota impozáns falai között. Ezt követően a magyar közönség november 6-án találkozhatott a műalkotással Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A filmet követően országjáró körútra indult, és a turné következő állomása november 9-én, vasárnap Szolnok volt, ahol a főszereplő, valamint a rendező, Kollarik Tamás is jelen volt az eseményen.

A TISZApArt Mozi B-termében teltházas közönség gyűlt össze, hogy megtekintse a filmet, amelynek nézői között tizenéves kisfocisták is helyet foglaltak. A vetítést követően a címszereplő, Bölöni László személyesen válaszolt a közönség kérdéseire, ezzel még inkább felerősítve a filmélményt. A 108-szoros BEK-győztes román válogatott futballista és edző különleges betekintést nyújtott a film mögött rejlő történetekbe. Hírportálunknak is lehetősége nyílt egy exkluzív interjúra vele, amely során még mélyebb megértést nyertünk a futball és a film kapcsolódási pontjairól.

A Romániában magyarként felnövekvő Bölöni László életét mélyen meghatározta a kommunista rezsim kegyetlen valósága, amely családját szinte darabokra zúzta. Marosvásárhely szívében született, ám tizenhét esztendőn át a közeli Dicsőszentmártonban töltötte gyermekkora legszebb éveit, mindössze harminc kilométerre szülővárosától.

- Akkortájt Romániában és az ország összes szegletében majd mindenki egyformán szegény volt. Mi is. De valami ócska labda mindig akadt. Egyéb elfoglaltság híján a bátyámmal fociztam, de leginkább egymagam. Egyszemélyben voltam egy egész csapat, a bíró, de még a közönség is. Az udvaron egy tyúkól, anyám szerint fészer ajtaja volt a kapu, arra rugdostam a labdát, de ha magasat rúgtam, akkor a mi házunkon, de még a szomszédnál is repültek le a cserepek. Sokszor lementem a Kis-Küküllő partjára, és az oda sereglett magyar, román, zsidó és cigány gyerekekkel fociztam. No, ott kellett ám igazán állóképesség, bátorság, csibészség! De persze nagy hasznát vettem a házunk portáján szerzett technikámnak is. Tulajdonképpen itt szedtem fel az alapokat - mesélte emlékeit.