Egy Hévízzel kapcsolatos kormányhatározatot visszavontak.


Ebből mostanáig nem lett semmi, és pár napja a kapcsolódó kormányhatározaton is módosítottak.

2023 novemberében bejelentették, hogy új üzemeltetési modellt vezetnek be a Hévízi Tófürdőnél. A tervek szerint a Tófürdő és a hozzá tartozó szálloda a reumakórháztól egy gazdasági társasághoz kerülne, amelynek működését a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) irányítaná. Emellett egy nagyszabású fejlesztési projekt is napvilágot látott, amely a Hévízi Tófürdő revitalizálását célozza meg.

Az említett társaság létrejött, de a fürdő átadása azóta is várat magára, ahogy a 2023-ra ígért fejlesztésekről sem érkezett hír. Tavaly többször is próbáltuk felvenni a kapcsolatot az MTÜ-vel e témában, de válaszra sem méltattak minket – bár ez nem meglepő, hiszen ez a gyakorlatuk. Érdekesség, hogy a tavaly december 31-i Magyar Közlönyben megjelent egy módosítás, amely a fentieket érinti.

A Magyar Narancs figyelmeztetett arra, hogy a kormány visszavonta a Hévíz turizmusának fejlesztésére vonatkozó 1506/2023-as kormányhatározat 5. és 6. pontját. Ez a határozat 2023-ban készült, és a fürdővárosban tervezett fejlesztéseket, valamint felújításokat érintette. Az új döntés értelmében a Hévízgyógyfürdő turisztikai vonatkozású vagyonelemei - például a Hévízi-gyógytó és a Hotel Spa Hévíz - üzemeltetését a Magyar Turisztikai Ügynökség által felügyelt társaság fogja végezni, felváltva ezzel a gyógykórház eddigi működtetőjét.

A visszavont rendelet előírta azt is, hogy "az Ügynökség vagy az Ügynökség tulajdonosi joggyakorlása alá kerülő társaság útján a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház (a továbbiakban: Kórház) fenntartójának a bevonásával gondoskodjon a Kórház jelenlegi színvonalon történő folyamatos működését biztosító intézkedések és források meghatározásáról, továbbá az ehhez szükséges együttműködési megállapodás megkötéséről".

Ez elvileg azt is jelentheti, hogy nem feladata a Turisztikai Ügynökségnek, hogy együttműködjön a kórházzal. A Népszava információi szerint azonban más lehet a háttérben. "A kormány mostani rendeletével lényegében a korábbi telekmegosztást szüntette meg. Várhatóan a mostani döntésnek lesz folytatása. Szakértőnk szerint például az egyik lehetséges következmény, hogy maga a kórház is a Magyar Turisztikai Ügynökség alá tartozó céghez kerül. Ez utóbbihoz azonban további jogszabály-módosításra is szükség lenne" - írják.

A Belügyminisztérium a lap megkeresésére a fentiekkel kapcsolatban a következőket nyilatkozta: "Az intézkedések semmilyen formában és szinten nem befolyásolják a közfinanszírozott betegellátást. A kórház páciensei számára a jövőben is hozzáférhetők maradnak azok az ellátások, amelyeket eddig is nyújtottunk."

Related posts