Vasárnap ismét felpezsdül a harmadik vonal.


Két hónapnyi nyári pihenő után ismét kezdetét veszi a labdarúgás varázsa az NB III.-as csapatok számára. Az új bajnoki szezonban a Gyulai Termál FC és a Békéscsaba 1912 Előre II. csapata képviseli vármegyénket a Dél-keleti csoportban. A tavalyi év ezüstérmesét, a fürdővárosi csapatot vasárnap hazai pályán ünnepli a közönség, míg az újonc lila-fehér együttes Budapestre utazik, ahol a III. Kerületi TVE otthonában mérkőzik meg.

A Termál FC szándékai között egyértelműen a bajnoki cím elnyerése áll, hiszen az idei évüket ennek szellemében tervezik meg a hazai labdarúgás harmadik vonalában. Ezzel a céllal vágnak neki a vasárnapi mérkőzésnek, ahol a frissen feljutott Szeged-Csanád GA második csapatát fogadják hazai pályán.

Minden a helyére került a Termál FC körül.

- A város és a klub vezetősége részéről minden szükséges támogatást és eszközt megkaptunk a felkészüléshez, ami lehetővé tette, hogy egy év alatt jelentős előrelépést tegyünk. Az új szakmai stáb gyorsan összeszokott, és a csapat összetételének kialakítása is a terveknek megfelelően haladt, hiszen az átigazolásokat időben sikerült lebonyolítanunk. Azonban a sok sérülés miatt némi hiányérzetünk támadhat. Az alapozási időszakot négy-öt maródival zártuk, és a hétvégén is nélkülöznünk kell a kezdőcsapatunk egy részét. Összességében elégedettek vagyunk, mivel a srácok kemény munkát végeztek, és jó formában várják a bajnoki rajtot. A hétvégi mérkőzés kapcsán győzelmet várunk, miközben tiszteletben tartjuk az ellenfelet. Egy fiatal, energikus csapatról van szó, amelynek teljesítményére a visszajátszók is hatással vannak. A mi keretünk erős és mély, még ha a sérülések miatt a variációs lehetőségek csökkentek is. Hazai közönségünk előtt mindenképpen szeretnénk begyűjteni a három pontot - mondta Ekker Attila, a gyulaiak vezetőedzője az idény kezdetével kapcsolatban.

A frissen felkerülő Előre II. a lilák első számú együtteséhez hasonlóan a fővárosban kezdi meg a szereplését. Vendéglátója, a patinás III. Kerületi TVE észak-nyugatról most került át a Dél-keleti csoportba, tavaly hatodik volt.

- Nehézkesen indult a felkészülésünk, így azután gyorsan le is pergett ez az időszak. A jelentős változások ellenére sajnos a keretünk is lassan formálódott, még most sem állt össze teljes mértékben. A tervezett munka jelentős részét sikerült elvégeznünk, de még hosszú út vezet addig, hogy teljesen rendben legyünk. A nehézségeink ellenére reményeim szerint tudunk olyan jeleket mutatni az első bajnokin, ami majd jellemzi a csapatunkat. Jó ellenféllel szemben, jó pályán játszunk, ez is egyfajta motivációt jelenthet a fiataljaink számára. Remek erőfelmérő lesz számunkra ez a mérkőzés, szeretnénk sikeresen zárni a hétvégét, jó lenne ponttal vagy pontokkal hazatérni. Biztosan kihagyja a találkozót a sérüléssel bajlódó Dávid Kende, rajta kívül is egy-két kérdőjel az ideális tizenegyet illetően - fogalmazott Balog Zsolt, a csabai együttes vezetőedzője.

Related posts