Az első kipattintott HÉV-szerelvény már ott várakozik a vágányon, készen arra, hogy megmentse a menetrendet.


Emlékezetes, mekkora politikai botrányt kavart idén a fővárosban, hogy felröppent egy HÉV-járatritkítás réme. A helyzet egyszerű: a HÉV (motor)kocsijai, szaknyelven a gördülőállomány ősöreg, az állam pedig évek óta ígérgeti új vonatok beszerzését. Hogy a helyzet nem rémisztő annyira, azt Hegyi Zsolt MÁV-vezér igyekezett a Facebook-oldalán jelezni, rögtön egy szépen felújított kocsival.

Hegyi legutóbbi posztjában arról tájékoztat, hogy a MÁV-HÉV felgyorsítja a forgalomból ideiglenesen kivont, fiatalabb motorkocsik felújítását. Ráadásul az első felújított jármű már készen is áll, és jelenleg a szentendrei vonalon közlekedik. A felújítás során a szerelvényt teljes körűen átalakították: korszerűsítették a forgóvázakat, a kocsiszekrényt, az áramköröket, valamint az utasteret és az utasbiztonsági rendszereket is.

A belső tér alapos felújításon esett át: teljesen új padlózatot, üléseket és fűtőtesteket kaptak, emellett egy modern ajtóvezérlőt is beépítettek. Az átalakított jármű korábban a H7-es csepeli vonalon közlekedett, januárban pedig visszatér oda. Hegyi elmondása szerint ez azt jelenti, hogy "a csepeli vonalon a következő évben is ugyanannyi HÉV fog járni, ugyanazzal a gyakorisággal és kapacitással, mint eddig".

Related posts