Szeretettel Delhiből: Fedezd fel, milyen varázslatos élmény egy kasztváltással is együtt járó, több felvonásos indiai esküvő!
A minap a szerző két baráti családjában is esküvőt tartottak. Ez nem két programot jelent, hanem valóságos eseménysorozatot, az indiaiak megadják a módját.
Február 6-án, a naplemente előtt vidáman indulok Dél-Delhi felé. Az óra éppen 1-et ütött, amikor elkezdődött a mehendí- és szangítparti – a henna és a zene ünnepe, amely a fiatal barátom, Baishakh Chakrabarti (Bojsak Chakravarti) esküvőjét készíti elő. Bojsak, aki fiatal, tehetséges történész, már születése óta ismerősöm, de a jövendőbelijéről, Dzsajáról eddig csak Bojsak szüleitől hallottam. Amikor megérkezem a helyszínre, Dél-Delhi zöldövezeti Csatarpur negyedében található, virágokkal ékesített villába, azt hiszem, hogy a menyasszony húgát, Pragyát látom a menyasszony alakjában.
A november és március közötti esküvői időszakban naponta körülbelül húszezer esküvő zajlik, amelyek közül ez az esemény is kiemelkedik azzal, hogy a modern elemek harmonikusan ötvöződnek a hagyományos szokásokkal. Dzsaja és Bojsak harmincas éveikben járnak, és már egy-két éve közös otthonban élnek. Ez a jelenség már nem számít különlegesnek a nagyvárosokban, ahogy Ira Trivedi „India in Love” című könyvében is olvashatjuk.
Február 23-án egy különleges eseményre készülök: Szmítha és Nisád esküvőjére, akik már régóta osztoznak az életükben. A pár számára nem ismeretlen a stabilitás, hiszen mindketten biztos egyetemi pozícióval rendelkeznek, és már többször is volt szerencsém ellátogatni modern, ízlésesen berendezett, közösen bérelt otthonukba. Érdekes, hogy mindkét pár – Bojsak és Dzsaja, valamint Nisád és Szmítha szülei – a hatvanas-hetvenes években önállóan választották meg életük párját, ami tükrözi a függetlenség iránti elkötelezettségüket.
Nisád szülei, Prabhat (Prabhát) és Utsa (Ucca) közgazdászként jártak a neves delhi St. Stephens College-ba, ahol egymásra találtak. Oxfordban mélyítették el tudásukat, és ott köttettek házasságot. Pályafutásuk során mindketten a Jawaharlal Nehru Egyetem professzoraként dolgoztak, mielőtt nyugdíjba vonultak. Shubhra (Subrá) és Kunal (Kunál), Bojsak szülei, szintén diákkorukban ismerkedtek meg, a híres kalkuttai Presidency College falai között. Nyolc évnyi együttlét után keresték a lehetőséget, hogy hivatalosan is összekössék életüket, azonban el kellett várniuk a szülői beleegyezést, mivel különböző kasztokból származtak. Dzsaja szülei, akik Tirupatiban találtak egymásra, szanszkrit tanulmányaik révén jöttek össze. Eredetileg eltérő államokban éltek: Sudha (Szudhá), Dzsaja édesanyja, egy telegu nyelvű közösség tagja volt, míg édesapja, Shridev (Sridév), észak-indiai hindí és gudzsaráti nyelvű közösségekben nőtt fel. A különböző háttérből fakadó sokszínűség gazdagította a családi történeteket és tradíciókat.
A szangít egy olyan esemény, amely stílusával, ízlésességével és gazdagságával lenyűgöz mindenkit. Az ünnepség ebéddel veszi kezdetét, ahol a pincérek ínycsiklandó vegetáriánus és húsos előételeket szolgálnak fel. Barátnőmék éppen Kalkuttából érkezett vendégeiket várják, de sajnos a kocsijukkal problémák adódtak, így taxit kell keresniük. A kellemes, kora délutáni napsütésben Pragyával, a menyasszony húgával és Ravival, egy angoltanárból lett pilótával csevegünk. Ravi felfedi, hogy Szudhával, Dzsaja édesanyjával együtt jártak iskolába Tirupatiban. A beszélgetésünk során szó esik az utazás élményeiről, a schengeni vízum megszerzésének nehézségeiről, valamint Európa és Magyarország szépségeiről.
Nagyon izgalmasnak találom a vendégek és a nyelvek sokszínű keveredését! Különösen élvezem, amikor angol, telugu, bengáli és hindí szavakat hallok egy beszélgetésben, de észrevehető, hogy az angol nyelv dominál a többiek között.
