Megdöbbentő felfedezés: végre napvilágra került, milyen hatásai vannak annak, ha a gyerek a nap nagy részét a képernyő előtt tölti.
Az egész nap a számítógépe előtt ülő gyerek valóban "elbutul"? Most minden kiderül!
Noha sokszor gondoljuk/mondjuk, hogy a gyerek ne üljön egész nap a képernyő előtt, mert "elbutul", egy, a Scientific Reportsban megjelent tanulmány most rácáfolt erre az állításra. A BGR beszámolója szerint kutatók ugyanis arra jutottak, hogy a videojátékozás akár még növelheti is az IQ-t. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy a felmérés csak a játékok terén mutatott ilyen eredményt, a tévénézés és a közösségi média használata nem hozott sem pozitív, sem negatív hatást az intelligenciára nézve. Ami arra utal, hogy a videójátékok más digitális médiaformáktól eltérő módon hatnak a kognitív képességekre.
A kutatók ráadásul külön hangsúlyozták azt is, hogy eredményeik azért összetettebbek annál, mint hogy egyből kijelenthessük azt, hogy a videojátékok okosabbá teszik a gyerekeket. Szerintük ugyanis sok tényezőt kell megvizsgálni ehhez, és a rendelkezésükre álló minták nem voltak elegek hozzá. Emellett sokkal több szempontot is figyelembe kell venniük ahhoz, hogy ezt kijelenthessék, amelyeket a vizsgálatuk során figyelmen kívül hagytak.
Ahogyan azt már korábban említettük, nemrégiben megjelent egy ingyenes online videojáték "Aki NER, Az Nyer - Lorenzo Butcher kalandjai" címmel. Az alkotók állítása szerint a főszereplő egy teljesen fiktív figura, ám a karakter erősen hasonlít Mészáros Lőrincre, és a történet is számos ismerős elemet vonultat fel. A játékban a főszereplő egy fárasztó munkanap után annyira kiakad a felcsúti fociakadémia eseményein, hogy kedvesével rögtön helikopterre, majd jachtra száll. Ám a kalandok ezután igazán izgalmassá válnak. Az érdeklődők itt tudják kipróbálni a játékot.
Megírtuk azt is, hogy a friss videójáték két magyar fiatal hobbiprojektjeként készült el, körülbelül fél év alatt. Nevüket nem árulták el az alkotók, mert ahogyan írták, szeretnék, hogy az államigazgatásban dolgozó rokonaiknak jövőre is legyen munkájuk.
Érdemes megemlíteni, hogy noha a játék valóban rendkívül kreatív, nem ez az első alkalom, amikor Mészáros Lőrinc karaktere a videojátékok világában felbukkan. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2018-ban egy Super Mario-stílusú játékot alkotott, ahol a főszereplő nem más, mint SuperMészáros. Ez a projekt szellemes módon reflektál a politikai és társadalmi helyzetre, miközben a videojátékok szórakoztató formáját felhasználja.