Veszélyt hozó lángok Los Angeles utcáin: a tűzvész terjedése megállíthatatlan, és az egyre fokozódó szél csak tovább súlyosbítja a helyzetet.
A pénteki jelentés alapján a Los Angeles környékén, valamint a nagyváros közeli településeken pusztító bozóttüzek már több mint 10 ember életét követelték. A katasztrófa következményeként több mint 10 ezer épület, főként lakóház, semmisült meg, sőt, egyes helyeken egész lakónegyedek tűntek el. A tűz által sújtott terület kiterjedése pedig meghaladta a 36 ezer hektárt.
Péntekre a legnagyobb kiterjedésű tüzet, Palisades térségében csaknem 10 százalékban vonták ellenőrzés alá, míg az eatoni tüzet Pasadena városánál alig 3 százalékban sikerült körbehatárolni. További kisebb kiterjedésű tüzek esetében nagyobb sikerről számolt be Los Angeles tűzoltósága, így a Sunset-tüzet teljes egészében, míg a Lidia-tüzet háromnegyedében, a Hurst- és Kenneth-tüzet területének pedig mintegy harmadában szüntették meg.
Los Angeles megye seriffje péntek estétől ismét kijárási tilalmat vezetett be a legjobban érintett területeken, Pacific Palisades és Eaton körzetében. Robert Luna, aki a csütörtöki figyelmeztetést megismételve nyilatkozott, hangsúlyozta, hogy azok, akiket fosztogatáson vagy betörésen kapnak a kilakoltatással érintett környékeken, komoly büntetésekre számíthatnak. Csütörtökig már 20 embert vettek őrizetbe fosztogatás gyanújával.
Pénteken több mint 100 ezer embert érintett a kötelező kitelepítés, míg körülbelül 160 ezer lakos számára életbe lépett a figyelmeztetés. Az oltási műveletekben 10 ezer tűzoltó működik közre, akiket pénteken mexikói szakemberek is támogattak.
A Pentagon helyettes szóvivője a védelmi tárca pénteki sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a kaliforniai Nemzeti Gárda 600 tagja kapcsolódott be a tűzvésszel összekapcsolódó feladatokba, valamint több száz katonai rendőrt is kivezényeltek, és 500 tengerészgyalogos is készenlétben áll. Sabrina Singh elmondta, hogy a hadsereg 10 helikoptere is segít az oltásban és a kutatás-mentésben, valamint 8 C-130-as repülőgépet aktiváltak légioltásra alkalmas berendezéssel felszerelve, amelyek közül kettő már pénteken megkezdte működését. Los Angeles tűzoltóparancsnoka pénteken kritikát fogalmazott meg a nagyváros tűzoltóságának költségvetésének közelmúltbeli csökkentése miatt, ami 17 millió dollárt vont el. Kristin Crowley arra hívta fel a figyelmet, hogy a szervezetnek szüksége van a működéséhez szükséges forrásokra, amivel jelenleg nem rendelkezik. Karen Bass polgármester korábban azt állította, hogy a költségvetési elvonás nem befolyásolta a város tűzoltóságának kapacitásait a tűzvésszel való küzdelemben. A kedden keletkezett kiterjedt tüzek miatt a szövetségi egészségügyi minisztérium közegészségügyi veszélyhelyzetet is kihirdetett a légszennyezettség miatt.
Borítókép: Los Angeles, 2025. január 10. Légi felvétel a Los Angeles környéki hegyekben pusztító erdőtüzek füstjéről 2025. január 10-én. A Los Angeles környékén több helyen tomboló erdőtűz 46 ezer hektárt meghaladó térséget érint, a gyorsan terjedő lángok miatt eddig több tízezer embernek kellett elhagynia otthonát. MTI/EPA/Caroline Brehman