Pankotai Lili: A Készenléti Rendőrség vizsgálódik velem szemben, szabadságvesztéssel riogatnak.


Pankotai Lili aktivista pénteken a közösségi oldalán árulta el, hogy újabb nyomozás indult ellene, ezúttal - elmondása szerint - a Készenléti Rendőrség vette át az ügyet egy, Budai Gyula által benyújtott feljelentés nyomán. Az aktivista úgy véli, Orbán Viktor miniszterelnök nagytakarítása elkezdődött, szerinte kezdésként egy év börtönnel célozták meg.

"Egy nap sem telt el azóta, hogy megszüntették ellenem az eljárást a Pride-ügyében, és máris itt a következő. Ám most Viktor új szintre emelte a tétet: már a Készenléti Rendőrséget küldte rám - az egyik jelentgető csicskáján keresztül" - osztotta meg pénteken közösségi oldalán Pankotai Lili.

"Ismételten feljelentettek – úgy tűnik, ennyire megrémít egy 20 éves diáklány!” - osztotta meg gondolatait az aktivista. "Budai 'Jelentgető' Gyula egy már megcsonkított videó újravágott verziójával próbálkozott, és most a Készenléti Rendőrség nyomozás alatt tart engem. Így a Megafontól a Hír TV-n át Budai Jelentgető Gyuláig most összesen egy év börtönnel fenyegetnek” – írta Pankotai Lili posztjában.

"Mind ezt a Budai Gyula valósítja meg, aki a Romulusz-ügy kapcsán még saját magát is feljelentette. Ez igazán figyelemre méltó – sőt, egyfajta megtiszteltetés is –, hogy a hatalom minden lehetséges eszközt bevet, hogy megfélemlítse és elhallgattassa az embereket. Fiúk, tényleg ennyire megijedtek egy 20 éves lánytól? Ennyire nagy a baj?" - fogalmazott az aktivista.

Na de mit is jelent ez valójában, ha valaki ellen ilyen nyomozás indul? Képzeld el, hogy folyamatosan figyelnek, és bármikor lehallgathatják a beszélgetéseidet. Bármikor betoppanhatnak a lakásodba, hogy házkutatást végezzenek, és elvehetik, átkutathatják a tulajdonodat, legyen szó akár elektronikai eszközökről vagy bármi másról. Mindezt ráadásul teljesen "jogszerűen" teszik, mindössze egy alaptalan feljelentés nyomán. Ez a helyzet nemcsak a magánélet megsértéséről szól, hanem egyfajta pszichológiai nyomás is, amely folyamatos stresszt generál az érintett személy számára.

- írta Pankotai Lili. "Ez ismételten egy igazi 'királyi kórkép', hiszen a nyomozással kapcsolatos hírek előbb a Hír TV szerkesztőségében jelentek meg, mint nálam. A mai napig nem kaptam semmilyen hivatalos értesítést, miközben a Megafon máris megkezdte a kampányát" - tette hozzá.

"Budai Házmester Gyula! Ha esetleg gondjaid lennének a szövegértéssel, és csak a propagandagyártásra koncentrálnál, szívesen segítek! Gyula, nem a családapát, a nagypapát, a férjet vagy a focirajongót említettem – hanem az Orbán Viktor által irányított és az ő nevével azonosított teljes rendszerről és gépezetről beszéltem, ami 2030-ban nem térhet vissza. Ezt is megérthetted volna, ha nem vágtátok volna szét a videót."

"Budai Jelentgető Gyula, aki esküt tett arra, hogy minden erőszakos megnyilvánulást jelenteni fog - ő maga, amikor még a saját kommentelői is kiakadtak rajta, emlegetve Orbán Viktor poloskázását, ahol bírók, aktivisták és civil szervezetek eltakarítását ígérte miniszterelnökként -, akkor Gyula válasza annyi volt: "Hát tessék feljelenteni Orbán Viktort, ahogy én tettem Lilivel". (Nem véletlen, hogy jelentgető a neve.)" - olvasható az aktivista bejegyzésében.

Orbán Viktor "nagytakarítása" látszólag megkezdődött, és az első lépéseket már megtették: a civil szervezetek, aktivisták és bírók közül egy aktivista került a célkeresztbe. A megközelítés nem éppen kíméletes, hiszen egyenesen egy év börtönbüntetést terveznek számára.

- írta Pankotai Lili. "Most hozzád intézem szavaimat, Viktor! Te, aki valaha Soros kedvencének számítottál, és aki a saját tested árán védted Demszkyt a kádári rendőrséggel szemben - most pedig nem kevesebb, mint a Készenléti Rendőrséget uszítod egy diáklányra?!? Itt az idő, hogy elkezdődjön a tánc, fiúk! Ahogy már egyszer megüzentem neked: tudok játszani. És készülj fel - mert ezt igazán élvezem;)" - zárta posztját az aktivista.

Related posts