Nádasdy Ádám véleménye szerint, ha valaki e témára ugrik, az bizony komoly félelmet kelthet.

„Most itt meg is állnék” - hangzik el Nádasdy Ádám szájából, és a félkész mondat után hirtelen csend telepszik a teremre. A FISZ-tábor műfordítóműhelyében találkozunk, ahol a résztvevők Tandori Dezső és Képes Géza fordításaiban elemzik W. B. Yeats verseit. Az Index helyszíni riportja a Börzsöny csodálatos környezetében zajlik.

„A félénkebbeket gyakran arra ösztönzöm, hogy olvassanak fel. Így hallhatják a saját hangjukat, ami egy kis magabiztosságot ad nekik, ráadásul a többiek is fokozatosan megszokják őket” – osztja meg tapasztalatait Nádasdy Ádám, a FISZ-tábor műfordítóműhelyének vezetője. Ez a tehetséges nyelvész és műfordító nem csupán verseket elemez, hanem a bátorság és a figyelem fontosságát is hangsúlyozza. A kritika itt közös erőfeszítés, míg a megszólalás mindig kockázatos vállalkozás.

Terék Anna líraműhelyének felfedezése után most két másik izgalmas műhely világába nyerünk betekintést:

Megszólal egy résztvevő is, aki harmadszor jön vissza a táborba - és bár tudja, milyen rossz érzés a kritika, azt is tudja, hogy fejlődni csak azon keresztül lehet. Mert a tábor nemcsak tanulás, hanem bizalom és próbatétel is - egyfajta közös munka a mondatainkkal, és egymással.

Nádasdy Ádámmal a filagóriában ücsörgünk, ahol a kurzusok is zajlanak. Jelenleg nyolc lelkes diák segíti őt a munkában. Az időjárás most felhős, ami meglepő, hiszen az utóbbi években inkább a nap elől menekültünk a hőségben. Nádasdy megjegyzi, hogy ez nem nagyon különbözik attól, amikor az egyetemen nyelvészetet tanított; ott sem a szubjektív vélemények voltak a meghatározóak, hanem inkább a nyelv és az ízlés finomabb aspektusai. Jelenlegi munkájuk során olyan szövegekkel foglalkoznak, amelyek heves vitákat generálnak. A FISZ-táborban főként angol nyelvű verseket fordítanak, hiszen ez mindenki számára érthetővé teszi a munkát.

Készíthetsz egy izgalmas összehasonlítást az angol vers és a két magyar fordítás között. Először is, bemutathatod az eredeti verset, majd a fordításokat, és a következő szempontok szerint elemezheted őket: 1. **Stílus és hangulat**: Melyik fordítás ragadja meg jobban az eredeti vers hangulatát? Melyik közvetíti a költői stílust hitelesebben? 2. **Nyelvezet és kifejezésmód**: Melyik fordítás használja a magyar nyelv szépségeit és gazdagságát? Van-e benne olyan kifejezés, ami különösen szép vagy találó? 3. **Érthetőség**: Melyik szöveg érthetőbb a magyar olvasók számára? Melyik fordítás teremt egyértelműbb képet a vers mondanivalójáról? 4. **Hűség az eredetihez**: Melyik fordítás marad közelebb az angol szöveghez? A szavak és az érzések mennyire egyeznek meg az eredetivel? 5. **Személyes preferencia**: Végül, mit éreztél, amikor olvastad a két fordítást? Melyik keltett benned mélyebb érzelmeket? Egy ilyen elemzés segít a közönségnek megérteni, hogy a fordítások nemcsak szavak átkonvertálása, hanem sokkal inkább egy művészi folyamat, amely során a fordító átértelmezi az eredeti szöveget a célnyelv kultúrájában.

A mesterkurzus két fő pilléren nyugszik. Egyrészt meglévő fordításokat elemeznek, kritizálnak, és közben megtanulják, mi mindent lehet kezdeni egy szöveggel. Mint amikor egy szobrot különböző szögekből fényképezünk - innen nézve ilyen, onnan nézve olyan. A másik része az, amikor a résztvevők saját fordításaikat hozzák el. Kiosztják, elolvassák, és aztán "rávetik magukat" - mindenki elmondja, mit gondol: itt így, ott inkább úgy volna jobb.

Milyen módon reagál arra a szituációra, amikor a diákok túlságosan kritikusak egymás munkájával szemben? "Végül is fordításokról beszélünk, nem pedig a saját kreatív munkáikról" - feleli Nádasdy. Ekkor megemlítem, hogy a fordítás is egyfajta egyéni alkotás lehet.

Igaz, de más a helyzet a költészettel. Csináltam líraműhelyt is, hát az más. Mert ha valaki a lelkéből írt verset hoz, és arra nagyon ráugranak, az ijesztő tud lenni. Itt ez más. Meg igyekszem is ellensúlyozni, mondani, hogy igen, ez van, az van...

Megjegyzi, hogy a jelenlévő személyek már felnőttként viselkednek, és ez a fajta magatartás egyáltalán nem illik rájuk.

Meg nem is rosszak, amiket hoznak - sőt nagyon jó dolgokat csinálunk.

Mit tegyünk, ha valaki túlzottan félénk? Hogyan tudjuk őt megnyitni anélkül, hogy nyomást gyakorolnánk rá? Képzeljünk el egy tavalyi csoportot, ahol volt egy nagyon fiatal lány, aki alig mert megszólalni. Én többször is próbáltam bátorítani őt, mintha egy iskolai órán lennénk: "Na, akkor Barbara, itt az idő!" Nádasdy hangsúlyozza, hogy a szövegek hangos felolvasása elengedhetetlen – legyen szó akár a fordításról, akár az eredetiről.

A visszahúzódóbbakat gyakran arra ösztönzöm, hogy olvassanak fel. Amikor hallják a saját hangjukat, az segít nekik egy cseppnyi önbizalmat nyerni, és a többiek is hozzászoknak jelenlétükhöz.

Nádasdy véleménye szerint a FISZ-tábor egy rendkívül értékes kezdeményezés. A zenészek világából merítve így fogalmaz: "Ezt a folyamatot a zenészek mesterkurzusnak nevezik. Minden résztvevő magával hozza a csellóját, a tanár is előhozakodik a saját hangszerével, majd egyszerűen leülnek, és együtt játszanak. Ez a szakmai fejlődés egy formája, ahol a résztvevők trükköket és fogásokat sajátíthatnak el egymástól."

Fontos megérteni, hogy a szakmai tudás mellett más tényezők is alapvetőek. Egy tapasztalt oktató véleménye a fordítás, a költészet, a próza és a kritika terén értékes irányt mutat a diákok számára, segítve őket abban, hogy munkájukat a nagyobb kontextusban értelmezzék. Ezen kívül a résztvevők lehetőséget kapnak arra, hogy egymást is megismerjék, ami szintén hozzájárul a közösségi élményhez. A napi program négy órás, de a tábori idő nem csupán ebből áll. Az üresjáratokban is akad bőven tennivaló, például ha a tanár házi feladatot ad, ami után gyakran elneveti magát: "Jó, igen, a műfordítás kötelező!"

A tábor sajátos atmoszférája egyszerre kínál biztonságos szigetet és kihívásokkal teli próbatételt. Az egyik résztvevő, aki már harmadszor érkezik a FISZ-táborba, mindig a prózaműhelyek iránt érdeklődik. Először Solymosi Bálint irányítása alatt, tavaly Moskát Anitával, idén pedig Juhász Tibor csoportjában mélyül el a szövegalkotás rejtelmeiben. Számára a legnagyobb dilemmát az jelenti, hogy amikor valaki gyenge írást hoz magával, vajon elég bátor-e a közösség ahhoz, hogy ezt nyíltan kimondja.

Az emberek legtöbbször nem mondják ki, hogy ez nagyon rossz. Én ki szoktam mondani. Hogy aztán ezt hogyan fogadják, az már változó.

Tisztában van vele, milyen fájdalmas élmény az éles kritika.

Figyelj, régebben én is hajlamos voltam a sértődésre. Tökéletesen megértem, milyen fájdalmas érzés ez. Azonban idővel ráébredtem, hogy óriási tanulságokat lehet levonni belőle, és éppen ezért foglalkozom ezzel. Számomra elengedhetetlen volt, hogy valaki őszintén és keményen szembesítsen a hibáimmal. Igen, nagyon bántott, utáltam az egészet, de végül is szükségem volt erre a pofonra.

Az egyéni vélemények gyakran a háttérben maradnak, és bár a csoport általános érzései könnyen észlelhetők, sokan inkább a csendet választják. "Ha túl sokáig kerülgetjük a forró kását, egyszerűen kiborulok. Ezt már nem bírom elviselni." Ugyanakkor megérti, hogy sokan miért óvatosak. Amíg nincs saját megjelenésük, nehéz bármilyen kritikát megfogalmazni mások munkáival kapcsolatban. Ezért a legtöbben inkább távol maradnak a véleménynyilvánítástól.

Előfordult olyan pillanat is, amikor túllépett a határon. Tavaly volt egy lány, aki annyira dühös lett rá, hogy könnyek között távozott. Másnap viszont azt állította, hogy ez a hazautazás tudatos döntés volt, de akkor senki nem volt tisztában ezzel.

Mindenki azt hitte, hogy én borítottam ki ennyire. El is terjedt rólam, hogy gonosz vagyok.

Felvetem, hogy a kritika formáján is sok múlik - lehet úgy is visszajelzést adni, hogy az ne legyen bántó. Erre határozott választ ad. "Az ember hajlamos arra, hogy ha mondanak neki valamit, csak a szép dolgokat érzi magáénak. A rosszakat meg nem. Ha virágnyelven becsomagolod, az a tapasztalatom, hogy nem megy át. Csak a jó részeket hallják meg." De igyekszik kiegyensúlyozottan beszélni. "Nemcsak a hibákra térek ki. Azt is elmondom, mi tetszik a szövegben."

Az ilyen típusú véleményformálás éles ellentétben áll Nádasdy Ádám visszafogottabb, tapintatosabb módszerével - nála a mester feladata a kritikai egyensúly fenntartása. "Igyekszem ellensúlyozni, ha túl kemény valaki. Meg ezek érett emberek, nem szoktak durván viselkedni" - mondja a műfordító. Ő abban hisz, hogy a tanulás nem az ítélkezés, hanem a finomhangolás terepe. A prózaműhelyekben viszont sokszor másféle hőfokon zajlik a munka - ott a vélemény sokszor nemcsak szakmai, hanem személyes is.

Juhász Tibor prózaműhelye egy elegáns, klasszikus stílusú teremben bontakozik ki, ahol a falakat barokkos tapéta díszíti, és a kristálycsillárok fénye romantikus hangulatot teremt. A hosszú asztal körül tizenegynéhány fiatal elmélyülten dolgozik, a kreativitás szellemében. A légkör barátságos és inspiráló - a diskurzusok szabadon áramlanak, mégis fókuszáltak. Egyik délelőtt két lány írását veszi górcső alá a csoport. A prózák mindannyiuk tetszését elnyerik: erőteljes képek, lírai kifejezésmód és magával ragadó atmoszféra - „Még hallgattuk volna” - mondja valaki. A szövegek belső világa sodró erejű, amely teljesen leköti a figyelmet és elgondolkodtatja a hallgatóságot.

A megbeszélés során felmerült, hogy néhol hosszú és bonyolult mondatok zavarják meg a szöveg folyamatosságát. Juhász Tibor javaslata szerint hatékony módszer lehet, ha a szerző otthon hangosan felolvassa a saját írását. "A felolvasás alatt pontosan érzékelheted, hol van a mondathatár, és hol lélegzik a szöveg." A tudatos tagolás és a szünetek használata segíthet abban, hogy a szöveg könnyebben érthető és befogadható legyen.

A beszélgetés során kiemelkedő fontosságúvá válik a klisék elkerülésének kérdése. Egy másik szövegben felvetődik, hogy a cselekmény középpontjában egy csapatépítő tréning áll, ami könnyen hajlamos lehet a sablonosságra.

Sokat írsz, de minden csapatépítő ilyen. A különbség csak az, amit a főszereplőnő bedob

A kérdés, hogy vajon a szöveg valóban egyedi-e, felveti a mű egyedi értékét. A vélemények megoszlanak, hiszen bár a jelenetek dinamikusak, a párbeszédek pedig élénkek, mégis felmerül a kérdés: mi is a szöveg igazi tétje? A szerző célja, hogy egy negyvenes nő szemszögén keresztül bemutassa, miként próbál valaki kilépni egy stagnáló élethelyzetből. Az írás a tapasztalatok feldolgozásának folyamatát követi végig, ami sokak számára ismerős lehet. Bár a karakterek kidolgozottsága és a történet érdekessége megkérdőjelezhetetlen, a téma önmagában néhány olvasónak talán unalmasnak tűnhet. Juhász Tibor végül úgy fogalmaz, hogy a mű összességében figyelemre méltó, de a kérdés, hogy mennyire marad meg a fejekben, még mindig nyitott.

Ha az unalmat úgy formálod, hogy izgalmassá váljon, akkor az már nem is unalom. Ez a szöveg arra vállalkozik, hogy kissé megfárassza az olvasót – de éppen ez a kihívás rejlik benne. Az unalom átalakulása a figyelem fenntartásának művészetévé, ahol a részletek és az apróbb fordulatok szövik a történetet, így az olvasó nem csupán átfut rajta, hanem elmélyülve tapasztalja meg a szavak világát.

A FISZ-tábor nem csupán egy rendezvény, hanem egy szívhez szóló találkozás, ahol a szavak szabadon szárnyalnak, és a költészet határai folyamatosan tágulnak. Ez a különleges közeg a szervezők végtelen elkötelezettsége és szakértelme nélkül elképzelhetetlen: mindig ott vannak, ahol szükség van rájuk, és bármikor támaszkodhatunk rájuk. Olyan közösséget formálnak, amely páratlan a magyar irodalmi életben – itt valóban mindenkinek van hangja, mindenki kapcsolódik egymáshoz, és eltűnnek a megosztó ideológiák vagy rivalizálások. Ez az élő, lélegző légkör az, ami igazán életre kelti a költészetet és a fordítói műhelyek varázsát.