Molnár Tamás atya: A Jóisten és a hívek iránt táplált mély szeretetem adja számomra az inspirációt.
Molnár Tamás atya nyilatkozik (Fotó: Süle Ágnes Katalin )
Idén különleges szentév vár ránk a katolikus egyház keretein belül, és ennek jegyében Pozsony magyar ajkú katolikus közössége is számos izgalmas programmal készül. Az idei év terveiről, valamint a tavalyi év során megvalósult eseményekről beszélgettünk Molnár Tamás atyával, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztorával. Atya részletesen mesélt arról, hogyan tudja plébánosként harmonikusan összeegyeztetni a közösségi programok szervezését a mindennapi lelkipásztori teendőivel, ami nemcsak kihívás, hanem egyben lehetőség is a közösség számára.
Lelkipásztori szemmel a 2024-es esztendő tele van lehetőségekkel és kihívásokkal, amelyek mélyebb megértést és elköteleződést igényelnek. Az új év mindig új reményekkel és célokkal érkezik, és számomra ez a lehetőség, hogy még közelebb kerüljek közösségemhez, és támogassam őket a lelki fejlődésükben. A tavalyi évben különösen inspiráló volt számomra az emberek közötti összefogás és támogatás, amelyet számos nehéz helyzetben tapasztaltam. Azok a pillanatok, amikor közösen imádkoztunk, segítettünk egymásnak, vagy egyszerűen csak ott voltunk a másik mellett, mind-mind megerősítették bennem a közösség erejébe vetett hitet. Ez a tapasztalat arra ösztönöz, hogy a 2024-es évben még inkább támogassam a testvéreimet, és bátorítsam őket a saját lelki utukon. Az év során számos új lehetőség nyílik arra, hogy együtt fedezzük fel a hit mélységeit, és építsük a közösségünket.
A 2024-es év, amely Ferenc pápa kérésére az imádság éveként van jelen, különösen jelentőségteljes volt számomra, mint lelkipásztor. E hónapokat arra szántam, hogy híveim figyelmét a személyes imádság mélységeire irányítsam, és ezt a világhálón is megosszam azokkal, akik követik bejegyzéseimet. Homíliáimban és nyilatkozataimban gyakran hangsúlyoztam, hogy a Jézus Krisztussal való kapcsolatunk elmélyítése mindennél fontosabb. Az imádság lényegében nem más, mint a párbeszéd Vele. Az év során folyamatosan a közös imádság erejére és a másokért végzett imádság fontosságára hívtam fel a figyelmet. Pezsgő közösségi imádságainkat színesítette a havi témák körüli összejövetelek. Januárban az ökumenizmusért fohászkodtunk, míg februárban, a betegek világnapján, különös figyelmet fordítottunk a szenvedőkért. A nagyböjt idején a keresztút járása vált rendszeressé számunkra, amelyet nemcsak a templom falai között, hanem heti egy alkalommal hajnali órákban a pozsonyi Kálvárián is megélhettünk. Húsvét közeledtével a világosság útja címmel egy új imádságos hagyományt is kialakítottunk, amely szívünket és lelkünket egyaránt gazdagította.
Május hónapjában a litániával tiszteljük Szűz Máriát, míg októberben a rózsafüzér imádságával emlékezünk rá. A 2024/2025-ös pasztorális év kezdetén Szentlélek-váró kilencedet végeztünk, mely során lelkileg készülhettünk. Novemberben az elhunytainkért ajánlottunk fel búcsúkat, advent idején pedig imádkozó virrasztókként készültünk Jézus Krisztus születésének ünnepére és a jubileumi szentév megnyitására.
Az imádság évében is be lehetett kapcsolódni a kilenc hónapig tartó lelki adoptálásba, el lehetett köteleződni az új papi hivatásokért felajánlott imahadjáratban. Hétről hétre más család vihette haza otthonába a Szűzanya-vándorszobrát, hogy az adott héten még intenzívebben imádkozzon a közösség a nagy családjáért.
Úgy érzem, hogy a 2024-es imádság éve kiváló alkalmat nyújtott arra, hogy megújítsuk lelkünket, családunkat és közösségünket. Nagy hálával tekintek mindazokra, akik imádkozó szívvel éltek és élnek körülöttem. Különösen hálás vagyok azokért az imákért, amelyeket értem is felajánlottak. Éreztem és most is érzem ennek az imaháttérnek a rendkívüli kegyelmi erejét.
Ami igazán inspirált engem, az a hívek nyitottsága a közösségi imák iránt. Az új és régi imacsoportokban való együttlét, ahol a Szeretetláng Mozgalom szellemében az Úrral való egység imáját hirdetjük, mélyen megérintett. Ezek a közös pillanatok igazi erőt adnak, és megerősítik a hitünket.
Mely események, kezdeményezések vagy programok hagyták a legmélyebb nyomot a pozsonyi magyar katolikus közösség életében?
Két jubileum keretébe helyezném az eseményeket. Az első egy kicsit személyesebb, ugyanis az én kerek születésnapomról volt szó múlt év januárjában. Ám egyáltalán nem csak engem érintő ünnepről, hálaadásról volt szó, ugyanis a közösség nagyon széles körű csapata is részese volt az Isten iránti hála megélésének. Negyven napon át a szokásosnál intenzívebben imádkoztak értem, szentmiséket ajánlottak fel, továbbá egyéb imákat, áldozatokat. Megható volt tudni, mennyien bekapcsolódtak a születésnapomat megelőző lelki készületbe, mennyien gondoltak rám, halmoztak el jókívánságaikkal. S mint már említettem, hihetetlenül egyértelműen megéreztem ennek hatását - hála érte az Úrnak, s mindazoknak, akiktől ezt a felbecsülhetetlen lelki ajándékcsokrot kaptam.
Decemberben pedig a jubileumi szentév vette kezdetét. S ebbe a keretbe - a januári születésnapom, illetve a decemberi szentév-kezdés közti időszakba - bizony nem egy emlékezetes program belefért. Megint csak a teljesség igénye nélkül említek néhányat. Évente megismétlődő csodálatos hetet jelent számunkra a közösségi sítúra, ahol általában hetven-nyolcvan fő tölti együtt a tavaszi szünidőt. 2024 tavaszán többen is részt vehettünk Rómában a magyar nemzeti hálaadó zarándoklaton Ferenc pápa előző évi magyarországi látogatásáért. Nyáron felejthetetlen napokat töltöttünk együtt Erdélyben. A nem első alkalommal megszervezett erdélyi körutunk alkalmával múlt évben is megtapasztalhattuk az ott élő magyar testvéreink vendégszeretetét. Szívesen hozom szóba továbbá az augusztus 20-i Szent István-ünnepet, melyre nemzeti összetartozásunk jegyében ismét megtelt a pozsonyi koronázódóm.
A szentévet közvetlenül megelőző hetekben kárpátaljai magyar gyermekeknek készítettünk és juttattunk el ajándékokat. Rám - de szerintem másokra is - nagy hatást gyakorolt ez a kezdeményezés, ugyanis nagyon sok szeretetet kaptunk vissza azoktól, akiket megajándékoztunk. Szóval a jubileumokkal körbehatárolt év eseményei közül bőven van mire visszaemlékeznünk. Erdély és Kárpátalja gyakori emlegetése a 2024-es évben mélyen belénk véste az örömet, hogy több száz kilométerrel arrébb is a mi nyelvünket beszélik. A másik oldalon pedig erősítette bennünk a felelősségtudatot a testvéri szeretet és segítségnyújtás terén.
Beszélgessünk az idei év terveiről! Az idei évben a katolikus egyház különleges szentévet hirdetett, amely kivételes lehetőséget nyújt a hit mélyebb átélésére és megújulására. Mit gondolsz, milyen programokkal és eseményekkel készülnek a szentév során? Milyen lehetőségek várnak ránk a közösségi élmények és a lelki fejlődés terén?
Ahogy a szentév mottója is szól, szeretnénk "a remény zarándokaiként" úton lenni. Úton a Jóisten felé. Ebben segíthetnek a zarándoklatok is, melyek arra is szolgálnak, hogy a mindennapokból kicsit kiszakadva új lelkesedést kapjunk az Istennel való kapcsolatunk elmélyítésére. Ebből aztán az emberi kapcsolataink javára is sok jó születhet. Az út során van lehetőség gondolkodni, felülvizsgálni, tervezgetni, mások segítségét igénybe venni. Nagyböjttel kezdve szeretnénk havi rendszerességgel egy egynapos zarándoklatot szervezni, mégpedig olyan templomokat felkeresve, melyeket jubileumi templomokká jelöltek ki, a szentévi búcsúk elnyerésének különleges helyszíneivé.
Március 22-én Pozsonyból vonattal készülünk a budapesti Szent István-bazilikába és Máriaremetére. Április 26-án gyalogosan tervezzük megtenni az utat Máriavölgybe. Május 8-ra autóbuszos zarándoklatot hirdetünk Lőcsére és Szepeskáptalanra. Június 14-én pedig kerékpárokkal szeretnénk eljutni Bacsfa-Szentantalra. A közösség nyári kirándulása és zarándoklata idén júliusban Lengyelország főbb kegyhelyeit fogja érinteni, hasonlóan, mint 2016-ban, az Isteni Irgalmasság rendkívüli szentévében. Augusztus 20-án a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban - ami szintén a jubileumi templomok közé tartozik - a helyi, a környékbeli, az anyaországi hívekkel, továbbá székely és csángó vendégeinkkel szeretnénk méltón ünnepelni első szent királyunkat. A szentév későbbi programjai még körvonalazódnak.
Az utóbbi időszakban közösségünk Facebook-oldalán naponta osztok meg szentévi gondolatokat, amelyek segítenek mélyebben elmélyedni a lelkiségünkben. A templomban közösen imádkozzuk Ferenc pápa jubileumi imájának magyar változatát, és ezt a fohászt a Lux Televízió által közvetített januári magyar szentmisében is sikerült beillesztenem. Ezek a kis mozaikdarabkák mind hozzájárulnak szentévi lelki megújulásunkhoz: lehetőséget adnak arra, hogy reménnyel telve csodálkozzunk rá Isten végtelen szeretetére, és tudatosítsuk magunkban, hogy az Ő reménye kinek a szívében akar megtestesülni a jóságunk által.
A szentév jelentősége és üzenete arra ösztönöz bennünket, hogy új utakat keressünk a párbeszédhez, különösen azok felé, akik távolabb érzik magukat az egyházi közösségektől. Fontos, hogy a megszólításunkban hitelesek és nyitottak legyünk. Talán érdemes hangsúlyozni a szentév által kínált lehetőségeket: a megújulás, a megbocsátás és a közösség fontosságát. Egy jó megközelítés lehet, ha a szentév üzenetét a mindennapi élet valós problémáival kötjük össze, és megmutatjuk, hogyan kínálhat az egyház támogatást és útmutatást a kihívások leküzdésében. Emellett érdemes figyelembe venni a különböző emberek tapasztalatait és érzéseit, és empátiával közelíteni feléjük. A közvetlen, személyes kapcsolatok kiépítése is kulcsfontosságú lehet, hiszen az egyház nem csupán intézmény, hanem közösség. Ha sikerül egy olyan környezetet teremteni, ahol a kérdések és kételyek nyíltan megfogalmazhatók, akkor talán többen érezhetik magukat biztonságban ahhoz, hogy közelebb lépjenek az egyházhoz. Az üzenetünk így nemcsak a szentév szellemiségét tükrözné, hanem a befogadás és a szeretet erejét is hangsúlyozná.
Egy zarándoklatra történő személyes meghívás, talán először egy egynaposra - mondjuk a természet kedvelőinek az erdőn át szervezett gyalogtúrára - szerintem vonzó lehet a kevésbé aktív, vagy vallásukat nem annyira gyakorló személyek számára is. Találkoznak, ismerkednek, beszélgetnek. S talán elindul valami, aminek lesz folytatása is. Vagy egy orgonakoncertre való meghívás. A szép, a művészet is közelebb tud vinni az abszolút széphez, Istenhez. Újévi orgonakoncertünkre a pozsonyi ferences templomba számos nem templomba járó ember is eljött. S ki tudja, lehet, az Úr valahogy hatott rájuk az Ő házában?!
Jók továbbá az ismeretterjesztő előadások, például a szabadegyetem, vagy a február 8-ra meghívott kilencgyermekes édesanya praktikus előadása, aki a családon belüli ünnepvárásokról hoz ötleteket. Nem csupán az Egyházban magukat eddig is otthon érzőket hívjuk és várjuk, hanem bármelyik jó szándékú szülő, nagyszülő, keresztszülő eljöhet, s lehet, megtapasztal valami újat, vonzót, jót.
Ön Pozsonyban egy rendkívül élénk közösség élén áll. Mi motiválja, hogy ilyen sokoldalúan és dinamikusan végezze lelkipásztori tevékenységét? Milyen módszerekkel képes egyensúlyt teremteni a közösségi programok szervezése és a mindennapi lelkipásztori feladatok között?
A Jóisten és a hívek iránti szeretetem mindig is inspiráló erőként hatott rám. Hivatásomat örömmel élem meg, és úgy érzem, hogy pontosan ott vagyok, ahol lennem kell. Ezt a kegyelmet a Jóistennek köszönöm. Bár talán ismétlem önmagam, a hívek szeretete és imái folyamatosan új erőt adnak és lelkesítenek. A közösségi programok szervesen hozzátartoznak a lelkipásztori tevékenységemhez. Számomra a hivatásom teljesítése nem csupán egy munka, hanem az életem lényeges része is, hiszen a két világ szorosan összefonódik. Legyen szó az oltárnál, az érseki hivatalban vagy egy zarándoklaton való részvételről, de még a személyes időmben is, pap vagyok mindig. Krisztus papja, ez határozza meg az önazonosságomat.