Molnár Anikó úgy véli, hogy sok nő irigyli őt, mert "a saját elégedetlenségeiket rám vetítik".
Több nő osztotta meg vele, hogy ha lehetősége nyílna újraélni az életét, akkor nem választanák az anyaságot.
Molnár Anikó nemrégiben az AcNews Kutyaszorítóban című műsor vendége volt, ahol a hírességgé válásról és annak árnyoldalairól osztotta meg gondolatait. A ValóVilág második évadában, 2003-ban tűnt fel a képernyőkön, és azóta már több mint húsz év telt el. Anikó elmondta, hogy a rá irányuló hatalmas figyelem és a róla terjedő hamis információk feldolgozása számára nem volt könnyű feladat.
Ahogyan említette, akadt néhány írás, amelyek olyan mély nyomot hagytak benne, hogy elkerülte az emberek tekintetét. A helyzet odáig súlyosbodott, hogy pánikrohamokkal küzdött, és három hosszú hónapon át nem hagyta el a lakását. Végül egy pszichiáter segített neki túllépni ezen a nehéz időszakon. Eleinte ellenállt a gyógyszerek szedésének, ezért meditációval próbálta enyhíteni a szorongását, de végül mégis rátalált a gyógyszerre, amit azóta is szed, ám ma már csak csökkentett adagban.
Habár még ma is rengetegen kritizálják őt, ma már sokkal kevésbé foglalkoztatja őt az emberek véleménye. Tisztában van azzal, hogy azok, akik bántó véleményeket fogalmaznak meg róla, csupán a saját problémájukat vetítik rá.
Valószínű, hogy sokan nincsenek tisztában a saját élethelyzetükkel. Azok, akik a saját nehézségeiket rám vetítik, gyakran irigykednek a szabadságomra és függetlenségemre. Gondoljunk csak bele: ha valaki egy párkapcsolat fogságában él, három vagy akár négy gyereket nevel, és van egy férje, aki nélkül nem tudna boldogulni, akkor valójában egy olyan élethelyzetbe került, amiből nem látszik a kiút. Látja, hogy van valaki, aki közel ötven évesen szabadon éli az életét, függetlenül, és talán arra gondol, hogy milyen elhibázott döntést hozott, amikor egy olyan férfihez ment hozzá, akivel élete végéig összefonódott. Az ilyen emberek sokszor úgy érzik, hogy nem maradt más lehetőségük, mint továbbra is így élni. Pedig az igazság az, hogy lenne rá módjuk, hogy változtassanak, ha lenne bennük elhatározás és bátorság. Mindenkinek lehetősége van más irányba lépni, senki sem kényszerül arra, hogy a házasságában maradjon, vagy a megszokott keretek között éljen. Mégis, sokan választják ezt az utat, legyen szó gyerekekről, hitelekről vagy lakhatásról. Azok pedig, akik függetlenek, és úgy döntöttek, hogy a saját útjukat járják, talán emlékeztetik őket arra, hogy ők is másképp dönthettek volna, ha a múltban másként látják a helyzetüket.
Anikó ezen felül azt is kifejtette, hogy nem bánta meg, hogy sosem vállalt gyermeket. Leginkább azért, mert sokkal jobban féltené a jövőtől a gyermekét, mint saját magát. Azt is elárulta, hogy több nő is bevallotta neki, hogy habár imádják a gyermekeiket, ha újrakezhetnék az életüket, akkor nem vállaltak volna be a szülőséget.
