Mernek egyáltalán válaszolni? Olyan egyszerű kérdések, amelyek még a Tiszának is kihívást jelentenek!
A Tisza-app katasztrofális adatbotránya után Magyar Péter a legrosszabb és legcinikusabb taktikát választotta, a felelősséghárítást és a bűnbakkeresést. Miközben abszurd mesékkel próbálja elterelni a figyelmet, a valódi, lényegi kérdésekről mélyen hallgat. Úgy döntöttünk, ahelyett, hogy a hazugságspiráljával foglalkoznánk, feltesszük azt az öt pofonegyszerű, mégis megsemmisítő kérdést, amelyekre a válasz leleplezné a teljes hazugságvárat.
A Tisza Párt adatvédelmi válsága napról napra súlyosabbá válik. Az a tény, hogy 200 ezer magyar állampolgár személyes adatai kiszivárogtak, már önmagában is a totális alkalmatlanság megnyilvánulása. Emellett Magyar Péter reakciója, amelyben teljes mértékben elmarad a bocsánatkérés, és a felelősséget abszurd módon külső szereplőkre hárítja, a morális és jellembeli kudarcot is tükrözi.
Ahelyett, hogy az általuk diktált hamis narratíváról vitatkoznánk, tegyük fel azokat a józan ész által diktált, pofonegyszerű kérdéseket, amelyekre a Tisza Párt kínosan hallgat. Mert a válaszok leleplezőek lennének.
1. KÉRDÉS: Miért marad csendben a 200 ezer áldozat története?
Tisztelt Magyar Péter úr! Miért nem tette még meg azt a lépést, hogy bocsánatot kérjen azoktól a 200 ezer embertől, akiknek a bizalmával visszaélt? Miért nem nyújtott azonnali útmutatót a károsultaknak, hogy miként védhetik meg adataikat a visszaélésektől? A józan ész és az alapvető emberi tisztesség azt kívánná, hogy egy vezető elsődleges feladata a híveinek védelme és megnyugtatása legyen, nem pedig a bűnbakkeresés. Az ön hallgatása ebben az ügyben nem azt jelenti, hogy a 200 ezer magyar ember sorsát cinikusan figyelmen kívül hagyja?
2. KÉRDÉS: VALÓBAN UKRÁN A FEJLESZTŐ CÉG?
Melyik cég áll pontosan az mögött a dilettáns módon összerakott applikáció mögött? Miért titkolják a nevüket? Igazak azok a pletykák, miszerint brüsszeli vagy akár ukrán érdekeltségű vállalkozásról van szó? Amíg nincs egyértelmű válasz erre, addig a gyanú fennmarad, hogy ez nem csupán egy „hiba”, hanem egy szándékos adatátadás, amely nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet, és háborús érdekeket szolgálhat.
3. KÉRDÉS: HA A VÉDELEM NULLA, MIÉRT FOLYTATTÁK?
Az önök "szakértői" most azzal védekeznek, hogy "egyenlőtlen a verseny", és nincs pénzük titkosszolgálati szintű védelemre. A józan ész kérdése: ha tudták, hogy képtelenek megvédeni 200 ezer ember adatát, miért gyűjtötték be azokat? Ez nem a felelőtlen hazardírozás beismerése? Vagy a cél szentesítette az eszközt, és a magyar emberek biztonsága egyszerűen járulékos veszteség volt a brüsszeli projektben?
4. KÉRDÉS: AZ ÁRULÁS LÁNCOLATA UTÁN MIBŐL GONDOLJÁK, HOGY BÍZUNK ÖNÖKBEN?
Aki politikai érdekek miatt hajlandó volt a saját feleségét lehallgatni, és aki Brüsszelben a magyar érdekek ellenében támogatta a migrációs paktumot és a háborús finanszírozást, az most cserbenhagyta 200 ezer támogatója bizalmát. Milyen alapja van annak, hogy elvárja, bárki is bízzon benne? Nem éppen ön az élő példa arra, hogy aki a legszorosabb kötelékeket is hajlandó megszegni, az bárkit elárulhat a hatalomért való törekvésében?
5. KÉRDÉS: MIKÉNT JÁRJANAK EL A KÁROSULTAK? VÁLLALJÁK A FELELŐSSÉGET?
A 200 ezer magyar ember adatainak védelme mostantól komoly kérdéseket vet fel, hiszen ezek az információk könnyen válhatnak pénzügyi csalások és külföldi titkosszolgálatok célpontjaivá. Kérdés, hogy a Tisza Párt, mint az adatkezelés felelőse, vállalja-e a teljes anyagi és büntetőjogi felelősséget a lehetséges visszaélésekért. Vagy ahogyan a bocsánatkérés eddig elmaradt, úgy a kártérítések elől is a "rosszindulatú hekkerek" meséje mögé fognak bújni? Az adatvédelem és a felelősség kérdései most különösen aktuálisak, és a válaszok kulcsfontosságúak a jövőbeli bizalom helyreállítása szempontjából.
Összegzésül elmondható, hogy a Tisza Párt számára lehetetlen őszinte válaszokat adni ezekre a kérdésekre anélkül, hogy ne ismernék el a teljes kudarctól való félelmüket. A hallgatásuk, a mellébeszéléseik és a figyelemelterelési próbálkozásaik sokkal beszédesebbek, mint bármilyen beismerés, amit nyilvánosan tették volna.
