Karácsony Gergely arra készül, hogy megvonja a fővárosi kormánypárti frakció tagjainak fideszes pozícióit.


A főpolgármester szeretné gazdagítani a Fidesz fővárosi frakciója által benyújtott Etikai kódex kidolgozására irányuló javaslatot.

Saját pártjukkal szemben is legyenek kötelesek fellépni a Fővárosi Közgyűlés tagjai minden olyan kormányzati törekvés esetén, ami Budapestet vagy az itt élőket hátrányosan érinti. A fővárosi képviselők nem állhatnak sem anyagi, sem más függőségben a kormánnyal, illetve a kormány tagjának tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társasággal.

Karácsony Gergely főpolgármester a Fidesz fővárosi frakciójának Etikai kódexére tett előterjesztését olyan kiegészítésekkel kívánja gazdagítani, amelyek hangsúlyozzák, hogy a Fővárosi Közgyűlés tagjai számára alapvető erkölcsi elvárás, hogy a budapestiek érdekeit minden más szempont elé helyezzék. A javaslat mögött azonban felsejlik, hogy különös figyelmet szentel a Fidesz-frakció tagjainak, hiszen az idei év során napvilágot látott, hogy Szentkirályi Alexandra frakcióvezetőt a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja munkaszerződés keretében foglalkoztatja. Az eljárás keretében Kocsis Máté parlamenti frakcióvezető havi 1,7 millió forintos díjazásért ad tanácsokat.

Szentkirályi Alexandra már "csak" havi 1,7 millióért ad tanácsokat Kocsis Máténak, a kétfarkúak társelnökének két köbméterrel nőtt a lakásaKocsis Máté nem árulja el, pontosan mivel is segíti a munkáját Szentkirályi Alexandra 1,7 millió forint közpénzért

Nem ő az egyedüli eset. A budapesti Fidesz-frakcióban több olyan személy is található, akik a kormánypárt különböző csatornáin keresztül jutnak jövedelemhez.

Szécsényi Dániel például 1,1 millió forintért tevékenykedik szövegíróként a Fidesz kötelékében.

Gulyás Gergely Kristóf és Radics Béla, akik az Országgyűlés Hivatalának tanácsadói, havi 200 ezer, illetve 900 ezer forint juttatásban részesülnek.

Szepesfalvy Anna a Fidesz Országgyűlési Frakciójának alkalmazottja havi 600 ezerért.

Ahogy arról korábban beszámoltunk: Kollár Kinga Tisza párti képviselő uniós felszólalása nyomán a Fidesz egész pályás letámadásának részeként a fővárosi Fidesz Etikai Kódex megalkotását célzó előterjesztést nyújtott be, amelyet szerdai ülésén tárgyalt a Fővárosi Közgyűlés. A Kollár-féle megnyilatkozások elkerülése érdekében szükségesnek tartja, hogy a fővárosi közgyűlés tagjaira nézve kötelező érvényű szabályozást dolgozzanak ki, amely deklarálja a rájuk vonatkozó etikai/erkölcsi normákat. A szabályzatban rögzítenék a hivatali munkavégzés, az egyéb testületekben betöltött képviselet, illetve a közéletei szereplések alkalmával elvárható magatartási szabályokat, a budapestiek érdekeinek elsődleges képviselete érdekében.

Összeférhetetlenségi eljárás megindítását kezdeményezte a Fidesz fővárosi frakciója Kollár Kinga ellen

A Fidesz által javasolt Etikai Kódex kimondaná, hogy "magyar képviselő nem szolgálhat idegen érdekeket", ilyen értelmű megbízást nem fogadhat el. Minden Budapest pénzügyeit, szerződéseit szolgáló döntést nyilvánosságra kell hozni. (Éppen ezt szolgálja majd a most formálódó fővárosi átláthatósági rendelet.) A kimondatnák, hogy "fővárosi képviselő nem folytathat Magyarország ellen lobbitevékenységét". Etikai vétségként határoznák meg a magyar érdekek gyengítését. (Az nem pontosan meghatározott, hogy mi lenne az. Fővárosi képviselő nem vállalhatna se másodállást, se civil szerepet, ami idegen befolyásolást feltételez. Kitérnek a magyar identitás és nyelv védelmére is.

"A testület nem alkothat olyan etikai szabályt, amely a közgyűlés tagjainak magatartását a képviselői tevékenységükön túl szabályozná, illetve a nem megfelelő magatartáshoz jogkövetkezményt fűzne"

Számadó Tamás főjegyző észrevételeiben rámutat arra, hogy az önkormányzati törvény világosan rögzíti az összeférhetetlenségi és méltatlansági eseteket, valamint a szükséges eljárásokat és a jogi következményeket. Szerinte bármilyen kiegészítés a törvényhez nemcsak hogy nem indokolt, hanem elvonhatja a döntéshozók mérlegelési szabadságát is. Emellett hangsúlyozza, hogy egy ilyen magatartási szabályzat törvényes keretek között sem hozható létre, mivel az sértené a képviselők jogát a véleményük szabad kifejtésére. A képviselői munka alapvető eleme ugyanis a politikai nézetek nyílt megfogalmazása.

Karácsony Gergely: hozzá kell nyúlnunk a megrögzött szokásainkhozA színházi megállapodás farvizén a cirkusznak mégis sikerült kiharapni egy darabot az állatkertből a Fővárosi KözgyűlésenEtikai kódex kidolgozására tett javaslatot a budapesti Fidesz

Related posts