Az Állami Számvevőszék állásfoglalása szerint Budapest számára nem jár vissza a szolidaritási hozzájárulás.
Ugyan Karácsony Gergely főpolgármester azt jelentette be, hogy a Fővárosi Törvényszék keddi, jogerős ítélete alapján Budapestnek visszajár 28,3 milliárd forint szolidaritási hozzájárulás, a Magyar Államkincstár szerint ez nem így van.
Az Állami Számvevőszék legfrissebb közleménye alapján a főváros és az Államkincstár között zajló perben a bíróság kedden közzétett döntésében kizárólag eljárásjogi problémákat tárt fel.
"A bíróság a kihirdetett ítéletével a Kincstárt nem kötelezte a 2023. évi beszedett összegek visszafizetésére. A Fővárosnak, mint mindenki másnak, minden adót a jövőben is be kell fizetnie."
Karácsony Gergely úgy döntött, hogy jogi lépéseket tesz, mivel véleménye szerint az állam indokolatlanul magas szolidaritási adót vont el. A főpolgármester egy sajtótájékoztatón kifejtette, hogy amennyiben az Államkincstár nem téríti vissza a bíróság által megítélt összeget, akkor kártérítési pert indítanak.
A 2024-es szolidaritás hozzájárulás mértékét is vitatja a főváros, abban az ügyben is folyik a per. Ott 40 milliárd forint a tét.