Az ELTE SEK irodalomtudományi tanszéke mély tisztelettel búcsúzik Láng Gusztáv professzortól.
"Olyan egyedi karakter volt, aki megőrizte a humán értelmiségi ethosz egy darabját, amelyet sokan csak később kezdünk el igazán értékelni." Az ELTE Savaria Egyetemi Központ Magyar Irodalomtudományi Tanszékének közössége mély fájdalommal búcsúzik Láng Gusztáv irodalomtörténésztől.
Az ELTE Savaria Egyetemi Központ Magyar Irodalomtudományi Tanszékének közössége mély fájdalommal és tisztelettel búcsúzik Láng Gusztáv irodalomtörténésztől. Ő nem csupán a magyar irodalom kiemelkedő tudósa volt, hanem a romániai magyar irodalom egyik legfontosabb értelmezője is. Láng Gusztáv a transzilvanizmus szellemi örökségét hűségesen ápolta, és ezzel gazdagította a szakma tudományos diskurzusát. Egykori tanszékvezetőként, tanárként és pályatársként mindannyiunk számára szellemi inspirációt és iránymutatást nyújtott. Az ő munkája és példája örökre velünk marad.
Láng Gusztáv, a költészet szenvedélyes híve, életének 89. évében hunyt el 2025. április 12-én, a Vas megyei Táplánszentkereszten. Halála éppen a költészet napjának varázslatos éjszakájára esett, így az irodalom világában egy különleges űrt hagyott maga után.
Budapesten látta meg a napvilágot 1936. június 12-én, ám életútját, filozófiáját és értékrendjét Erdély gazdag kultúrája formálta. Szatmárnémeti középiskolás évei után a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen szerezte meg magyar szakos tanári diplomáját 1958-ban. Pályafutását az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadónál kezdte, majd 1959-től a kolozsvári egyetem magyar tanszékén tanított, közel huszonöt éven keresztül. 1967-től a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő előadója lett, a korszak egyik legmegbízhatóbb és legérzékenyebb értelmezőjeként tartották számon. 1984-ben Magyarországra költözött, ahol a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán (ma ELTE Savaria Egyetemi Központ) folytatta oktatói tevékenységét, tanszékvezetőként is megőrizve elkötelezettségét, figyelmét és nyitottságát. 1963-tól a Romániai Írók Szövetségének tagja volt, majd 1984-től a Magyar Írószövetség és az Irodalomtörténeti Társaság tagjaként is tevékenykedett. 1995-ig a Magyar Írószövetség Nyugat-magyarországi csoportjának titkári feladatát látta el.
Tudományos munkássága megkerülhetetlen a romániai magyar irodalom kutatásában. Kántor Lajossal közösen írt műve, a Romániai magyar irodalom 1945-1970 a kisebbségi magyar irodalom első átfogó történeti feldolgozása volt - egy irodalomtörténet és identitástörténet egyaránt. Ennek folytatásaként jelent meg újabb szintetizáló munkája: a Száz év kaland - Erdély magyar irodalmáról 1918-2017 (2018). Egyik legnagyobb hatású monográfiáját Dsida Jenő költészetéről írta A lázadás közjátéka - Dsida - tanulmányok (Szombathely 1996), Dsida Jenő költészete (2001), Dsida Jenő költészete 2.,bővített kiadás (2021) címmel, amelyről így nyilatkozott: "egy irodalomtörténeti trófeát tartok sajátomnak: azt, hogy Dsida ott van ma már a kanonizált szerzők közt a magyar líra történetében." Írásai gyakran világították be az elfeledettek, mellőzöttek, nehezen megközelíthetők életművét - Gulácsy Iréntől Páskándi Gézáig, Székely Jánostól Panek Zoltánig.
