KEMMA - A Bánkisok diadalmaskodtak az első tatabányai Diák Csapat-kupán!

Az első alkalommal megrendezett iskolák közötti csapatverseny óriási népszerűségnek örvendett. A négy résztvevő csapat közül a Bánki Donát - Péch Antal Technikum tanulói emelkedtek ki, és a pénteki megmérettetés győztesei lettek.
A Sport-Hotel Darts Club történelmi pillanathoz érkezett, hiszen Tatabánya városában először került megrendezésre a Diák Darts Csapat Kupa. A verseny helyszínéül a Bárdos László Gimnázium szolgált, ahol a helyi intézmények, mint az Árpád Gimnázium, a Bárdos László Gimnázium, a Bánki Donát - Péch Antal Technikum, valamint a Szent Margit Gimnázium fiatal sportolói összegyűltek. Összesen közel harminc diák csatlakozott a megmérettetéshez, hogy megmutassák tudásukat és szenvedélyüket a darts iránt.
A Bánkisok mindent elvittek, mintha a világ minden kincse az övék lenne.
A körmérkőzések izgalmas hajráját követően végül a Bánki Donát - Péch Antal Technikum csapata emelhette magasba a győztesnek járó vándorserleget. A dobogó második fokán az Árpádosok állnak, míg a harmadik helyezést a Bárdos versenyzői szerezték meg, megelőzve ezzel a Szent Margitos csapatot. Érdekesség, hogy tavaly az Árpád Gimnázium diákjai hódították el a trófeát.
A torna legjobb játékosa a lányoknál Tóth Lilien, míg a fiúknál Borka Zsombor lett, mindketten a Bánki csapat büszkeségei.
A diákok a tapasztalatok, az érmek és az oklevelek mellett különféle ajándékokkal is gazdagodtak, mint például színes tollak, praktikus noteszek, stílusos bögrék és divatos táskák.
Horváth Szabolcs, az SHDC klubvezetője értékelte a látottakat:
- Szeretném megköszönni Pleier Tamás igazgató úrnak, és a Bárdos László Gimnáziumnak, hogy biztosították nekünk a termet. Továbbá szeretnék köszönetet mondani Dr. Konczer Erik alpolgármesternek, hogy megnyitotta a versenyt, illetve Gerics Rolandnak, a városi sport és civil kapcsolatok referensének, hogy kilátogatott. Reméljük, hogy a gyerekek jól érezték magukat és nagyszerűen szórakoztak. Ügyesek voltak, gratulálok mindenkinek! Jó volt látni, hogy egymásért szurkoltak, izgultak, drukkoltak. A dartsnak jó közösség építő ereje van. A célunk az volt, hogy megismertessük a gyerekekkel a sportágat, valamint akár utánpótláskorú fiatalok hozzunk be a klubunkba. Sokan keresnek fel, hogy tanulni, fejlődni, és versenyezni szeretnének a magyar bajnokságban. Igyekszünk minden segítséget ehhez megadni. Köszönjük a Tatabányai Önkormányzat támogatását. Külön köszönetet szeretnék mondani a csapatomnak, hiszen több mint tíz éves álmomat valósítottuk meg közösen azzal, hogy ez a verseny létrejött. Azon leszünk, hogy jövőre akár hat-nyolc iskola részvételével legyen folytatása ennek a versenynek.