Kaiser Ede ismételten friss levegőt szippantott be, miután kiszabadult a börtön falai közül.
Néhány napja megszüntette a letartóztatását a móri mészárlás ügyében ártatlanul elítélt, ám több más erőszakos bűncselekmény miatt hosszú időt fegyházban töltő, majd onnan pár éve szabaduló Kaiser Edének a bíróság - erősítette meg a Magyar Nemzet információját a Fővárosi Törvényszék.
A hírek szerint a férfi bűnügyi felügyelet alá került, ami a lakhelyelhagyási tilalom betartását jelenti. Lábán nyomkövetőt kell viselnie, hogy a hatóságok folyamatosan nyomon követhessék. Fontos megjegyezni, hogy a végzés nem végleges, mivel az ügyészség fellebbezett a határozat ellen.
Kaiser Edét még májusban fogták el, miután igazoltatták és az autójában fegyvert találtak. A férfi ügyvédje, Dezső Antal a Magyar Nemzetnek korábban úgy nyilatkozott, hogy egy flóbertfegyverről van szó. A hírek szerint a hatóságokhoz olyan információk is eljutottak, hogy Kaiser és társai betörésre készültek, a rendőrök pedig ezt előzték meg.
Elsőként a Blikk számolt be arról, hogy rendőrségi akciót hajtottak végre TEK- és más egységek május közepén a Csepelen található Károli Gáspár utcában. A lap információi szerint egy középkorú férfit fogtak el, aki az a Kaiser Ede volt, akit korábban a móri mészárlás miatt ítéltek el tévesen.