Hollywood rejtett poénja, amely az elmúlt hét évtized során több mint 400 filmben felbukkant.

Az amerikai filmipar az elmúlt 74 év során hatalmas átalakulásokon ment keresztül, de egy dolog mindvégig megmaradt: a Wilhelm Scream, vagyis a Wilhelm-sikoly, ez a legendás hangeffektus, amely szinte elengedhetetlen része lett a mozgóképes élménynek. Ez a jellegzetes hang már annyira beépült a filmművészet világába, hogy szinte észrevétlenül kíséri a nézőket a vásznon.

A Wilhelm Scream, vagyis a Wilhelm-sikoly, a hollywoodi hangeffektek igazi kincse, amelyet számos forrás szerint több mint 400 filmben hallhatunk. Olyan klasszikusokban tűnik fel, mint az eredeti Star Wars-trilógia minden epizódja, a Gyűrűk Urában, a Karib-tenger kalózaiban, az Ötödik elemben, és a Halálos fegyver negyedik részében is. Ezt a hangeffektust már több mint 70 éve alkalmazzák, és nem csupán a legnagyobb kasszasikerekben, hanem a legkisebb költségvetésű filmekben és tévésorozatokban is megtalálható. Leggyakrabban akkor hallható, amikor egy karaktert lelőnek, vagy amikor valaki nagy magasságból zuhan le.

Szóval nagy valószínűséggel, mindenki, de tényleg MINDENKI hallotta már legalább egyszer (de inkább többször) az életébe, még akkor is, ha nem tud róla. Az alábbi videóban meg is lehet hallgatni több különböző filmben:

A halálsikolynak nevezett jelenség debütálása 1951-ben történt, amikor a Gary Cooper által életre keltett karakter a "Távoli dobok" című western filmben megjelent. Ebben a feszültséggel teli jelenetben egy katona csapata küzd a mocsár sűrűségével, ám az események tragikus fordulatot vesznek, amikor az egyikük éles, félelmetes sikolyt hallat, ahogy egy aligátor a víz mélyére húzza.

Ahogyan sok más filmes hangeffekt, úgy a híres sikoly sem a forgatás során készült, hanem később, egy hangstúdió intimebb környezetében rögzítették. A kreatív elképzelés – meglepő módon – az volt, hogy a hangzás olyan legyen, mintha "egy aligátor ragadta volna el áldozatát, aki a fájdalom és a rémület hatására kétségbeesetten sikolt." Összesen hat különböző sikolyt vettek fel, és a sorozatban az ötödik lett az a bizonyos ikonikus Wilhelm-sikoly, míg a többi hangot más jelenetekhez használták fel a filmben.

Az 1951-es debütálás után az ikonikus hanghatás a Warner Bros. hangtárának alapvető elemévé vált, és a stúdió filmes szakemberei szinte folyamatosan alkalmazták filmjeikben. Az 1970-es évek elején a USC filmes iskolájában tanuló hangmérnökök és hangdizájnerek, köztük a későbbi Oscar-díjas Ben Burtt, észrevették, hogy ez a jellegzetes sikoly rendre felbukkan a látott alkotásokban. Ők adták neki a Wilhelm-sikoly nevet, amely az 1963-as *The Charge at Feather River* című westernben hallható, ahol egy Wilhelm nevű katona fájdalmas kiáltása hallatszik, miután egy nyílvessző eltalálja a lábát.

A diákok ezután tréfás kedvükben belecsempészték az ikonikus effektet az akkor készülő vizsgafilmjeikbe. Miután George Lucas, a USC büszke öregdiákja, végzett tanulmányi éveivel, felkérte Burttöt, hogy vállalja el a Star Wars hangdizájnjának megalkotását. Barátai iránti tiszteletből Burtt a Warner Bros. hangarchívumából származó eredeti Wilhelm-sikolyt beleillesztette az összes Star Wars-filmbe, és később az Indiana Jones-trilógia különböző jeleneteiben is felhasználta. Mivel mindkét franchise hatalmas népszerűségnek örvendett, az effektus gyorsan a rajongók és a filmes szakma kedvencévé vált.

Olyan fiatal rendezők kezdték használni - részben ironikusan, részben a nagy elődök iránti tiszteletből - mint Peter Jackson vagy Quentin Tarantino, az egykor belsős viccnek számító Wilhelm-sikoly pedig valóságos popkulturális jelenséggé nőtte ki magát: még sörmárkát és zenekart is elneveztek utána.

Évtizedekig titok fedte, hogy ki is áll a legendás sikoly mögött. Burtt hosszas kutatások után rátalált egy Warner Bros. által összeállított telefonszám-listára, amely a Távoli dobok című film szinkronszínészeinek neveit és elérhetőségeit tartalmazta. Ebből az információból arra következtetett, hogy az eredeti hang egy Sheb Wooley nevű színész-zenészhez köthető, akinek nevéhez egy ikonikus 1958-as sláger, a The Purple People Eater (A lila emberevő) is fűződik. Wooley 2003-ban, 82 éves korában hunyt el, így teoretikusan tisztában lehetett volna azzal, hogy az általa kiadott sikoly mára a szórakoztatóipar egyik alapkövévé vált. Ám valószínű, hogy ez a népszerűség elkerülte a figyelmét.