Hamilton olyan problémákat észlel a Ferrarinál, amelyeket még a csapat legnagyobb tapasztalatú tagjai sem képesek észrevenni.

Lewis Hamilton kifejezte támogatását Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke iránt, akinek leváltásáról az olasz sajtó spekulál. A hétszeres világbajnok úgy véli, hogy Vasseur az a kulcsfigura, aki képes megoldani a csapatot sújtó számos problémát, amelyek gátolják őket a bajnoki cím elérésében.
A Brit Nagydíjjal véget ért a 2025-ös Forma-1-es szezon első fele, és meglepő módon a Ferrari eddig még nem ünnepelhetett győzelmet, sőt, Lewis Hamiltonnak sem volt eddig dobogós helyezése. A Red Bull és a Mercedes versenyzői között tapasztalható teljesítménykülönbségek következtében a Ferrari jelenleg a konstruktőri bajnokság második helyén áll, éppen ott, ahol a tavalyi szezont is zárta. Ugyanakkor szembetűnő a csapat visszaesése a versenyteljesítmény tekintetében, különösen ahhoz képest, ahol 2024 végén állt.
Hamilton a tabella hatodik helyét birtokolja a szezon féltávjánál, és a bajnokságot vezető Oscar Piastri mellett az egyedüli, aki minden versenyhétvégén képes volt pontokat szerezni. A csapat új jövevényeként ő maga nem akarta egyértelműen kimondani, hogy a tavalyi forma alapján a Ferrarinak idén is a győzelmekért kell harcolnia, így ezt a véleményt inkább kidelegálta a mérnökök szájába, amikor a Channel 4-nek összegezte Silverstone-ban az első fél évét.
"Teljesen nyitott szemlélettel érkeztem, nem hoztam magammal elvárásokat. Nyilván a tavalyi év végi teljesítményünk bizakodásra adott okot, így lehetett reménykedni abban, hogy a fejlődésünk továbbra is folytatódik. A McLaren közelsége is azt sugallta, hogy ha minden jól alakul, hasonló helyzetben lehetnénk, de sajnos nem feltétlenül ez a forgatókönyv valósult meg. Ha a mérnökök véleményét kérdeznénk, valószínűleg azt válaszolnák, hogy jelenlegi állapotunk rosszabb, mint amire számítottak" - fogalmazott mértéktartóan Hamilton.
Leclerc Hamiltont fogja figyelni, aki még soha nem küzdött így autóval a hazai versenyén
Bár a Ferrari formája a szezon kezdete óta láthatóan javul, a belső harmónia még mindig hiányzik. Az olasz sajtó nemrégiben arról számolt be, hogy a gyártó vezetősége fontolóra vette Vasseur leváltását, miután a csapatvezető harmadik szezonjában a fejlődés megakadt. Nem világos, mennyire megalapozott ez a hír, de Hamilton határozottan kiáll főnöke mellett, jelezve, hogy támogatja a csapat jelenlegi irányvonalát.
"Fred hozott ehhez a csapathoz, szóval rengeteggel tartozok neki. 2005-ben és 2006-ban közösen nyertünk a Forma-3-ban és a GP2-ben. Nagyon hálás vagyok neki amiatt, hogy hitt bennem, és hogy tényleg a csapatban akart engem látni, amit meg is valósított" - mondta erről Hamilton. Erről eszünkbe juthat a Ferrari korábbi csapatfőnökének, Mattia Binottónak a tavalyi nyilatkozata, amelyben azt mondta, ő a maga idejében nem gondolta jó ötletnek Hamilton megszerzését.
A brit meggyőződése, hogy az ő különleges meglátásai és Vasseur irányító tehetsége együtt képesek lehetnek áttörést hozni a Ferrari számára.
"Megtapasztalhattam, hogy mekkora ez a szervezet, hogyan működik a felépítése, és azáltal, hogy újonnan érkezőként tekinthettem rá, nagyon tisztán el tudtam különíteni a jó és a rossz dolgokat, szemben olyanokkal, akik már hosszú ideje ebben a közegben élnek. De úgy gondolom, hogy Fred az az ember, aki eljuttathat minket a csúcsra, és mindenben támogatni fogom, hogy elvégezze a szükséges változtatásokat - amikből jó sok van" - szögezte le a hétszeres bajnok.