Cseresznye, te kincsem!
Kislánykoromban volt egy hatalmas cseresznyefánk. Az ágai úgy roskadoztak a sötétbordó, ropogós szemektől, mintha nem is bírták volna a nyár súlyát. A szezonban mindig ragacsos volt a kezünk, piros a szánk széle, és legalább egyszer valaki fennragadt a legfelső ágon. De hát az úgy volt jó. A cseresznyeszezon nem csak cseresznyeevésből állt - az kaland volt, expedíció, gyerekkori rituálé.
Aztán néhány éve a cseresznyefa kiszáradt. Pont abban az időszakban, amikor a kisfiam már éppen elérte azt a kort, hogy ő is felfedezhesse a fa ágainak világát. Nézni is fájdalmas volt. Nem csupán egy fa tűnt el az udvar végéből – vele együtt távozott a gyerekkor varázslatos délutánjainak egy része, a fáról lesett bújócskák izgalma, és a titkos lombközi búvóhelyek rejtett varázsa is.
Tavaly ültettünk egy új fát a kertbe, egy apró, még timid kis növényt, amely mintha tudná, hogy nagy feladat áll előtte. A kert sarkában áll, szinte remegve, miközben a környezete hatalmasnak tűnik. Az előző évben mindössze három cseresznye termett rajta. Három! Az elsőt egy madár csípte el, a másodikat a szél fújta el, míg a harmadikat körbeálltuk: csodáltuk, megérintettük, illatát magunkba szívtuk, végül pedig szertartásos eleganciával feleztük el. Egyetlen gyümölcs, ami egy cseppnyi időutazásra invitált minket.
A cseresznye és a horror egy különös párosítást alkot, ahol a gyümölcs édes íze és vibráló színe ellentétben áll a borongós, hátborzongató atmoszférával. Képzeljük el, ahogy egy sötét erdő mélyén, a fák között megbújó cseresznyefák gyümölcseik bőségesen terpeszkednek, de ezek a gyümölcsök mások, mint a megszokottak. A cseresznyék ragyogó piros színükben a vér színét idézik, és az édes illatuk helyett valami fojtogató, megmagyarázhatatlan szag terjeng a levegőben. Az erdő mélyén, ahol a napfény alig hatol át a sűrű lombokon, az emberek egyre inkább elveszítik a realitás érzéküket. A cseresznye szedése közben egyre inkább úgy érzik, mintha valami figyelné őket. A gyümölcsök, amelyek az elején vonzóak voltak, most már rettenetes titkokat rejtenek. A helyszín, amely egykor a nyár örömeit idézte, most a félelem színterévé változik, ahol a fák suttogása és a levelek zizegése egyre inkább a halálos titkokat sejteti. Ahogy a sötétség egyre inkább leszáll, és a cseresznye szüretelése véget ér, a gyümölcsök már nem csupán édes ízek, hanem a veszély szimbólumai is. Ki tudja, mit rejtenek azok a csillogó piros bogyók? A cseresznye és a horror összefonódása egy újabb történetet sző, ahol a szépség és a rémület határvonalai elmosódnak, és a természet kísérteties oldala felfedi magát.
Természetesen, íme egy egyedi változat: Ahogy sétáltunk, többször is megfordultunk a piacon, mert "valami finomságot mindenképpen be kellene szereznünk" - itt aztán jött a sokk. Egy kiló cseresznye? Nem pár ezer forint, hanem inkább egy kisebb vagyont! Egy pillanatra még azt hittük, hogy valami különleges, prémium fajtáról van szó, de nem, ez csupán a 2025-ös világ kegyetlen valósága.
Mégsem lehetett ugyanaz. Mert ami az ember saját fájáról származik, abban még a legkisebb kukac is a múlt emlékét idézi fel. Az nem csupán gyümölcs volt - hanem egy darabka élet. Egy verseny a fák között, ahol mindenki próbálta megmászni a legmagasabb ágat. Egy titkos találkozás a zöld levelek árnyékában. Egyetlen cseresznye, amit meg kellett osztani - néha a testvérrel, máskor a kutyával, aki mindig ügyesebben kapta el a falatot.
Jelenleg csak várakozunk. Hogy a kis fa növekedjen, és erőt gyűjtsön. Hogy újra legyen mit betakarítani, megmászni, titokban elcsenni. Mert néha egy cseresznyefa nem csupán egy egyszerű növény. Néha egy egész gyerekkor rejlik a lombjai között - és ha a sors kedvez nekünk, talán a mi gyermekeink is felcaplatnak a legfelső ágra. Csak legyen valaki, aki segít nekik visszatérni.
