Csak az a figyelem hoz igazán örömet, amelyet magamnak vívtam ki.

Azt állítjátok, hogy "intelligens zenét" adtok elő. Mit is takar ez pontosan?

Ez egy valaki más által a zenénkre használt jelző, amit igaznak találtunk - a legtöbb magunkra használt címkét másoktól vesszük át. Szeretem analizálni a dolgokat, mindent táblázatokba rendezek és kontextusba helyezek, de a saját zenei projektünket nehezebb ilyen módon átlátni. Ezért próbáltam mások meglátásaiból és elmondásaiból összeollózni azt a leírást, ami a lehető legigazabb módon jellemez minket. Az "okos zene" jelző azért tetszett meg, mert arra tapint rá, ami miatt különbözünk az alternatív zenei szcéna zenekaraitól. Nem feltétlenül vagyunk jazzesebbek náluk, vagy kevésbé közérthetők, de azt gondolom, érezhető a dalainkon a precíz kimunkáltság.

A dalaitokat olyanoknak érzem, mint az absztrakt expresszionista festmények: tömörek és egyben rendkívül kifejezőek.

Ez a gondolat már régóta foglalkoztat – talán éppen azzal próbálom magyarázni, hogy miért olyan nehezen érthetőek a dalaink.

Hatásokat és érzelmeket gyűjtünk össze egy tálba, majd gondos odafigyeléssel és kreativitással főzünk belőlük egy különleges fogást.

Zenekarunk dalszövegírójaként a szavak erejét úgy próbálom meg kihasználni, hogy azok képesek legyenek egy mélyebb érzelmi kapcsolatot kialakítani a hallgatókkal. Az érzéseket és gondolatokat szimbolikus képek, metaforák és érzéki részletek révén közvetítem, így a hallgató saját tapasztalataival és élményeivel tudja azonosítani a mondandómat. Például, ha a magányról írok, nem csupán az ürességet említem, hanem megjelenítem a sötét, elhagyatott utcákat, ahol a lámpák fénye is csak halványan pislákol, mint egy elhalványuló emlék. Így a szövegben a hangulat és a képalkotás révén érzékeltetem azt az érzelmet, amit át szeretnék adni, anélkül, hogy közvetlenül kimondanám. Fontos, hogy a hallgató saját értelmezését is belevihesse a dalba, így a szövegek sokszínűsége és mélysége megmarad. Az érzelmek kifejezése során törekszem arra, hogy az átélt pillanatok valóságosak legyenek, és a zene által egy új dimenziót nyissanak meg a szóban forgó érzések számára.

Van egy olyan ötletem, hogy amikor valaki szomorú dalt keres, például egy szakítás után, és igazán el akar merülni a fájdalmában, rengeteg zenekar kínálatában rátalálhat az elvárásaira. Ha én is versenyezni szeretnék ezekkel a zenekarokkal, akkor sok olyan dalszerzővel kellene felvennem a versenyt, akik mesterien képesek megjeleníteni az elhagyatottság és a csalódás mély érzéseit. Ahhoz, hogy valóban kiemelkedő legyek, rendkívül pontosan kellene érzékelnem, mit és miért érzek, de az agyam nem így működik. Ezért nem egy szűk keretek közé szorított, konkrét érzéseket kifejező dalszöveget szeretnék alkotni, hanem egy sokkal gazdagabb és nyitottabb művet, amely személyre szabottan közvetíti a hallgatónak azt, amit éppen átél.

Tehát lehetőséget biztosítasz az egyéni felfogásra?

Igen, bár az sem kizárt, hogy ezt nem tudatos megfontolásból, hanem az eszköztáram hiányossága miatt teszem. Néha felmerül bennem a kérdés, hogy mi van, ha mindez csak önvédelem. Mi van, ha valójában én magam nem tudom - vagy nem merem - eléggé felfejteni a saját érzelmi és gondolatrétegeimet, s ezáltal nem tudom konkrétan kijelenteni például azt, hogy szakítottam? Ha ez így van, és valóban önvédelem, akkor fennáll az esélye annak, hogy a jövőben kioldom magamból ezt az önvédelmi mechanizmust, és ha kioldom, nagy valószínűséggel megváltoznak az alkotó folyamataim.

Valaha megéltél olyan pillanatot, amikor a szívből jövő szavak szabadon áramlottak, és a dalod szövegei mélyebb érzéseket tükröztek, mint valaha? Amikor a megszokott kereteket túllépve, teljesen őszintén és nyíltan tudtál kifejezni magad?

Természetesen! Íme egy egyedi változat: Igen, az új albumom "Fel se fogod" című számának elején különösen nyers és őszinte vagyok. Megvallom, hogy éppen olyan gyenge vagyok, mint bármelyik másik, akit csicskának neveznek. Ezért aztán nem maradt el a reakció sem.

Ki volt az, aki hangot adott a véleményének?

Az anyukám úgy véli, hogy ez a rész az, amely miatt a dal elveszíti a romantikus hangulatát. Akadt olyan ismerősöm, aki szinte zavarónak találta ezt a kifejezést. Néhány barátom viszont úgy kommentálta, hogy a "Fel se fogod" egy remek dal, de a csicskázás részletét nem tudják figyelmen kívül hagyni...

Hogyan kezeled ezeket a visszajelzéseket?

Egyrészt nem veszem túlzottan magamra őket, mert nem tetszhet minden dalunk mindenkinek. Másrészt azt gondolom, hogy néhányan talán azért nem tudnak együttérezni ezzel a sorral, mert egész egyszerűen nem érzik magukat csicskának, és emiatt nem érzik a valóságtartalmát annak az érzelmi állapotnak, amiről beszélek. Mindenesetre jó élmény megtapasztalni, hogy nem korlátoz a megfelelési kényszer.

A kisbetűs ünnepnapok dalai által szeretnénk a közönségünknek egy különleges élményt nyújtani, amely nemcsak szórakoztató, hanem elgondolkodtató is. Célunk, hogy minden egyes dallal egy-egy emlékezetes pillanatot, érzelmet vagy éppen egy szép emléket idézzünk fel. A dalokban a hétköznapi élet apró csodáit, az ünnepek varázsát és a közösség erejét szeretnénk megjeleníteni, hogy mindenki magára találjon bennük. A zene által összekapcsolni a hallgatókat, és közösen ünnepelni a mindennapok szépségeit – ez az, amit igazán szeretnénk átadni.

Persze, itt egy egyedi változat: „A humor olyan, mint egy jó fűszer az élet éttermében: néha egy kis nevetés épp annyira oldja a feszültséget, mint egy csipet só a levesben. Ki ne tapasztalta volna, hogy egy vicc vagy egy mulatságos történet hallatán a legnagyobb problémák is szinte eltűnnek, mint a pára a napfénytől? Szóval, ha legközelebb feszültséget érzel, próbálj meg egy kis humorral „fűszerezni” – lehet, hogy a nevetés lesz a legjobb megoldásod!”

Ahhoz, hogy a dalaink valódi jelentőséggel bírjanak, először nekem is meg kell találnom a saját célomat. Olyan célt, melyért szenvedéllyel küzdök, és amelyhez minden egyes dalszöveg megírásával egy lépéssel közelebb kerülök, de jelenleg ezt a célt homály fedi. Az életemben vannak olyan időszakok vagy akár csak pillanatok, amelyeket meg szeretnék örökíteni, és ugyanez igaz a többiekre is a bandában. Úgy érzem, dalaink éppen erről szólnak. Az új albumon megjelenik a társadalmi felelősségvállalás témája, és nem félünk a belső feszültségeinket kiabálni, hogy hangot adjunk nekik.

Milyen társadalmi ügyért vállaltok felelősséget? Milyen konkrét lépéseket tesztek annak érdekében, hogy hozzájáruljatok a problémák megoldásához, és hogyan inspiráljátok másokat is a cselekvésre?

A Nyállámálló című dalban megfogalmazom, hogy idegesít az a jelenség, amikor annak ellenére sem szólalunk fel fontos dolgokért, hogy lenne helye és tere az akaratunk érvényesítésének, s ezáltal hagyjuk, hogy elmenjen mellettünk az élet. Azokra a helyzetekre gondolok, amikor van opciónk arra, hogy kiálljunk az elveink mellett, és azt mondjuk: eddig és ne tovább a hazugságokkal, a népbutítással s a többi, mégsem tesszük meg. Előfordulhat, hogy hibázunk, de legalább lássuk be, és ne hazudjuk el a saját gyengeségeinket! Én igyekszem úgy élni, hogy következetes legyek, és szeretek filozofálgatni ilyen témákról. Innen, egyéni szintről közelítem meg a társadalmi felelősségvállalást is, mert sajnos nem hiszek a mozgalmakban - huszonegy éves koromra teljesen kiábrándultam belőlük.

Hogyan tud harmonikusan elférni egymás mellett a két éned: a filozofikus, tudatos, felelősségvállalásra törekvő és az, aki bohém, időnként akár kicsapongó és felelőtlenségre hajlamos zenészéletet él?

Nem érzek köztük ellentmondást. Ugyanaz az ember vagyok a barátaim között és a színpadon. Úgy érzem, azért jön el a koncertünkre a közönség, mert tetszik nekik a zenénk, és nem azért, mert kiválasztott messiás vagyok.

Azt mondom: rendben van. Majd az élet valódi színpadán kiderül, hogyan reagálok és milyen lépéseket teszek.

Miért érzed úgy, hogy a rocksztár címke távol áll tőled?

Folyamatosan dolgozom azon, hogy a szerénységet saját magamban is erősítsem. Kiskamaszkoromban hajlamos voltam a túlzott önhittségre.

Fontosnak tartom az alázatot, ami meglátásom szerint épp a legnagyobb hatású emberekben van jelen. Számomra ez példaértékű. Hozzáteszem, úgy látom, sok zenészt a figyelem- vagy szeretethiány lök fel a színpadra, és ők a közönségtől várják, hogy betöltse az űrt az imádatával. Engem nem hajt ez a hiány, mert csillapítva van.

Hogyan alakult meg egykoron a zenekar, és mi volt az a különleges kötelék, ami összekötötte a tagokat?

Tizenhárom éves voltam, amikor a 2017-es karácsony alkalmával egy fantasztikus billentyűt kaptam, amely lehetővé tette, hogy otthon már egészen élvezhetően játsszak. Emellett egy különleges könyvet is ajándékba kaptam, amely a The Beatles történetét mesélte el – bemutatta, hogyan viszonyultak a zenéhez, és hogyan váltak a valaha volt legjobb zenekarrá, legalábbis az én szememben. Ebben az időszakban a Könyves Kálmán Gimnáziumba jártam a barátaimmal, Gollob Mártonnal (aki énekelt és gitározott) és Torda Barnabással (ő pedig énekelt és basszusgitározott). Az iskola szakkörei között nem volt jellemző, hogy a diákok különálló, autonóm zenekart alakítsanak, de mi mégis úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk.

Megpróbáltam meggyőzni az osztálytársaimat, hogy csatlakozzanak hozzám a zenéléshez - még olyanokat is próbáltam rávenni, akiknek nem volt zenei tapasztalatuk. Végül Marci és Barnus álltak mellém. Marci már klasszikus gitáron tanult, míg Barnus színjátszóként remek énekes volt. Aztán, ahogy a mutálásom elhúzódott, végül én lettem az énekes, de most éppen a zenekarunkon belül egy demokratikusabb megközelítést alkalmazunk. Mindenki kifejezi a hangját - sőt, mindannyian írunk dalokat és dalszövegeket is. Nagy örömmel alkotunk együtt, és szívesen mérjük össze az ötleteinket egymással.

Miként formálódtatok zeneileg, zenekarilag és emberileg az évek során, összehasonlítva a megalakuláskor állapototokkal? Milyen változások, tapasztalatok és fejlődések alakították a jelenlegi identitásotokat?

Úgy érzem, a magyar alternatív zenei szcéna szürke zónájában vagyunk. Ránézésre - imidzs szempontjából - talán boybandszerű fiúcsapat vagyunk, hiszen a személyiségünk és humorunk által közvetlenül kapcsolódunk a közönséggel. A zenéhez és a személyes utunkhoz fűződő víziónk azonban nagyon eltér a fiúcsapatokétól. A második lemezünk megjelenése óta számos szakmabeli mondta nekünk: most jött rá, hogy eddig teljesen félreértelmezte azt, amit csinálunk. Azt hitték, ugyanolyan alter zenekar vagyunk, mint a többi, de az új lemezünk dalait - és azok fényében a régi számainkat - hallgatva rájöttek, hogy az alternatívnál sokkal nehezebben megfogható valamit képviselünk. Ez a "valami" - az első kérdésedre válaszolva - az okos zene.

Mik a jövőbeli elképzeléseitek? Milyen izgalmas projekteket vagy célokat tűztetek ki magatok elé a következő időszakra?

Célunk, hogy a magyar alter zene színpadán kiemelkedő szereplővé váljunk, és dalainkkal a nemzetközi közönséghez is eljuttassuk üzenetünket. Ez a vízió olyan lelkesedéssel tölt el, mint amikor először megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy létrehozzuk ezt a zenekart.