Bécsi kalandnapló: ínycsiklandó ízek, városi felfedezések, művészi csodák és grandiózus kastélyok Bécs, a kultúra és a gasztronómia találkozási pontja, ahol minden sarkon új élmények várnak. Az ikonikus ételek felfedezése során ne hagyjuk ki a híres sach

A jegyen ugyan 8 és fél óra állt, ám a CFR és a MÁV szolgáltatásait ismerve alapjáraton egy órával többre számítottunk - mint kiderült, a megérzésünk nem csalt. Az út első felében azonban szembesülnünk kellett azzal a ténnyel, hogy a két országos vasútszolgáltatónak sikerült felülmúlnia önmagát, ugyanis a nemzetközi járatról többek között hiányoztak a konnektorok.

Tehát a nagyjából tízórányi, mindenféle elektronikai eszközök feltöltésének lehetőségétől mentes utazás után, fél hét körül megérkeztünk Bécsbe. A szállás elfoglalása után a helyi ínyencségekre kiéhezve felkerestük a közelben található legjobbnak tűnő éttermet. Nem nehéz kitalálni, hogy a hatfős társaságunk mit rendelt: az ikonikus bécsi szeletet, köretnek krumplisalátát, kísérőnek egy korsó csapolt sört kértünk. A kiszolgálás gyors volt, a bécsi szeletben és a sörben nem csalódtunk, viszont az osztrák krumplisaláta, mondhatni, párhuzamos a miénkkel. Az első esténk ezzel végetért, a hosszú út, a viszonylag kései érkezés és az egyórás időeltolódás miatt mindenki tollúbálba kívánkozott.

Másnap reggel friss energiával vágtunk neki a helyi látnivalók felfedezésének. Az első meglepetés akkor ért minket, amikor kiléptünk a szállásunk ajtaján: az időjárás-előrejelzés szerint az otthoni hőmérséklethez viszonyítva plusz 6 fokos melegnek kellett volna lennie, de a vad szél miatt a levegő sokkal zordabbnak tűnt. Fagykárosodott fogainkat összeszorítva indultunk el az első célunkhoz, a Belvedere kastélyhoz. A jegyek megvásárlása után beálltunk a kígyózó sorba, amely az osztrák kulturális örökség egyik legértékesebb gyűjteményét rejtő épülethez vezetett. Meglepetésünkre a monumentális kastélymúzeumba viszonylag gyorsan bejutottunk. Miután letettük a csomagjainkat, az ámulatunk fokozódott - a hófehér márványlépcsőkön felfelé haladva a barokk kor aprólékos, grandiózus díszítéseivel találkoztunk mindenütt. A gyönyörű belső terek, a számtalan szobor, a színek bámulatos kavalkádja és a legnagyobb kedvencem, a lélegzetelállító falfestmények mind-mind lenyűgöztek. Amikor a felső Belvedere belsőépítészetét szemléltük, mindannyiunkban felmerült a kérdés: hogyan tűnhetett el a társadalomból ennyire a szépérzék? Bár elhagytuk a termet, az ámulatunk tovább kísért minket a kiállításon. Őszintén szólva, nem tudtam, mire számítsak; a festők nevei között csupán egy volt ismerős: Gustav Klimt, akinek A csók című festménye már régóta lenyűgözött. A termeken való barangolás során csodáltuk meg Klimt, Egon Schiele és Oskar Kokoschka műveit - a legnagyobb sikert sokunknál természetesen Klimt A csók és Judit című festményei aratták.

Ezután a barokk kerten keresztül az alsó Belvedere felé vettük az irányt, ahol újabb kiállítás látható. A tízhektáros területen fekvő kert az évszak és a borús időjárás révén ugyan kopár, viszont így is élvezetes volt ott sétálni.

Ezt követően nekivágtunk a város felfedezésének, tele izgalommal és várakozással. A tarsolyunkban néhány kihagyhatatlan helyi nevezetesség lapult, amelyeket mindenképpen szeretettünk volna meglátogatni. De a város maga is olyan, mint egy lenyűgöző építészeti mestermű, amely folyamatosan új meglepetésekkel szolgál. A Stephansdom (Szent István-székesegyház), a Hofburg császári palota, az Osztrák Nemzeti Könyvtár, a Votivkirche (bécsi fogadalmi templom) és az osztrák parlament felé tartva tízpercenként megálltunk, hogy elmerüljünk a nyüzsgő, mégis meghitt városi élet látványában. Nem feledkezhettünk meg a háromnapos városlátogatásunk fénypontjáról sem: az ikonikus würstel (kolbász) élvezetéről, amit természetesen egy helyi würstelstandban szereztünk be. A körülötte lévő felhajtás nem véletlen, hiszen megkockáztatom, hogy talán még a híres bécsi szeletet is túlszárnyalja – legalábbis számomra biztosan. Az ára némileg borsos, hiszen 8 eurót kérnek egyetlen hot dogért, de cserébe olyan hatalmas adaggal lepnek meg, hogy az egész napos városnézéshez bőven elegendő energiát ad.

A látogatott helyszínek mindegyike lenyűgöző szépséggel bírt, és a róluk készült fényképek sajnos nem tudják visszaadni a valóság csodáit, főleg nem azt a különleges atmoszférát, ami átjárta ezeket a helyeket.

Utolsó ott töltött napunkon egy különleges helyszínt választottunk, a varázslatos Schönbrunni kastélyt. Ismerőseink ajánlása alapján döntöttünk így, akik arra figyelmeztettek, hogy az épület és a gyönyörű kastélykert felfedezésére érdemes egy teljes napot szánni. Bár mi fél nap alatt is sikeresen bejártuk a főbb látnivalókat, mégis szívből ajánlom mindenkinek, aki erre a csodás helyre látogat, hogy szánjon rá legalább egy napot, főleg ha tavaszi, nyári vagy kora őszi időszakban tervezik az utazást. Az évszakok szépsége igazán különlegessé teheti az élményt!

A borongós időjárás még a legjobb kedvünket is próbára tette, így a kastélylátogatásunk sajnos hamarosan véget ért. Ismételten fagyos szél fújt, és a hirtelen eső is ránk zúdult, ezért az utunk a Stephansplatzon lévő cukrászdák egyikébe vezetett. Itt az osztrák konyha híres remekműveit, a császármorzsát és az almás rétest szerettük volna megkóstolni. Ahogy azt már előre sejtettük, az osztrák ízek valóban megérdemlik a dicséretet; ezek az édességek bátran a legegyszerűbb, de egyben legfinomabb desszertek közé tartoznak, amelyeket valaha kóstoltam.

A desszert élvezete után még egy kis időt szántunk a város felfedezésére, de csak a meleg, hűsítő cukrászda ablakai mögül. A schönbrunni kastély lenyűgöző szépsége és a hideg februári szél minden erőnket megfeszítette, így végül a szállásunk felé vettük az irányt. De ez nem volt végleges búcsú, hiszen a vacsora miatt hamarosan újra útnak indultunk.

Bécsi kalandunk végéhez érkeztünk, hiszen másnap délelőtt fél tizenegykor indult a vonatunk hazafelé. Ugyanazzal a vonattal tettük meg az utat, de most már jobban felkészültünk: a telefonjaink és laptopjaink akkumulátorai teljesen feltöltődtek, mi pedig rétegesen öltöztünk fel, hogy a hűvösebb időjárás se zavarhasson minket. Az utazásunk legnagyobb, és talán legörömtelibb felfedezése a vonat étkezőfülkéje volt, ahol egy kedves pultos bácsival barátkoztunk össze, és az út során mindig friss, behűtött söröket élvezhettünk.