Az emberi szolidaritás nem csupán azonos nézeteket vallókkal lehetséges; azokkal is egyesülhetünk, akik eltérő ideológiákat képviselnek. Végső soron mindannyian a rendszer áldozatai vagyunk, és közös sorsunk összeköt minket.

A kultúrharcos retorika, amely erőteljes védekezésre és az emancipációs törekvések erkölcsi normaként való hirdetésére épít, sajnos korlátozott hatással bír a társadalomra, mivel hasonlóan a kormánypropagandához, polarizáló hatást gyakorol. Az üzenet világossá válik: aki nem áll velünk, az ellenünk van. A progresszív baloldali politikának viszont a társadalmi feszültségek valódi gyökereit kell felfedeznie, és bátran kell szembenéznie a mindennapi élet kihívásaival. Csak így érhetjük el azokat az embereket, akik más nézőponttal bírnak, de mégis osztoznak a mindennapi gondokban. Ezt a megközelítést képviseli Kováts Eszter, a Bécsi Egyetem politológusa, aki nem áll egyedül a véleményével.

- Hogyan értékeli a Pride-ot?

Részben osztom a kialakult elemzői véleményt: ez a rendezvény valóban egy hatalmas, kormányellenes megmozdulás volt, amely a Pride szellemében zajlott. Különösen vicces, ahogyan a kormánypropaganda utólag megpróbálja a saját narratívájába illeszteni az eseményeket. Orbán gyakorlatilag megpróbálta betiltani a Pride-ot, de végül ez sem állíthatta meg a mozgalmat.

Ha az emberek figyelmen kívül hagyják a törvényeket, és az állam nem képes érvényt szerezni nekik, az egyértelműen legitimációs válságot jelez. Ugyanakkor nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ez már a végső bukás előjele lenne; talán még van lehetőség a helyreállásra.

Nem tudom, mit érez országosan az emberek többsége. A polarizáló nyelvezetet pedig nehezen viselem - az ellenzék részéről is. A Pride-ot például úgy keretezték, hogy a felvonulók és a velük szimpatizálók képviselik a befogadást, a szeretetet, a "normalitást", a másik oldal pedig a kirekesztést, a gyűlöletet, az embertelenséget, ez is sokakra elidegenítőleg hathat. Mindenesetre az kétségtelen, hogy Magyar Péter felemelkedése óta valami recseg-ropog a kormány gépezetében, és egyelőre nem találták meg rá a megoldást.

A legfrissebb becslések szerint körülbelül 200 ezer elégedetlen polgár gyűlt össze a főváros szívében. Vajon miért nem alakult át ez a tömegmegmozdulás egy kormánybuktató akcióvá?

Az esemény hangulata kifejezetten vidám és büszke volt, nem pedig lázadó. Ez a rendezvény egyértelműen egy erőteljes, figyelemfelkeltő üzenetet közvetített, amelyet kár lett volna megzavarni vagy eltorzítani. Ráadásul mindig nehéz pontosan felmérni, hogy egy tüntetés mekkora hatással bír országos szinten. Magyar Péter határozott részvétele akár más irányokat is elindíthatott volna, de ő a széleskörű választói koalíció megőrzésére és a választásokig egy jelentős országos támogatás megszerzésére összpontosít. Az ő célja egyértelmű: győzni a választásokkor.

Léteznek olyan kiemelkedő politikai személyiségek, akik képesek érzékelni a sorsfordító alkalmakat, és bátran megragadják az adódó esélyeket.

Magyar Péter talán éppen abban különbözik az elmúlt 15 év vezetőitől, hogy tisztában van vele: ez a pillanat nem az, amire mindenki vár.

- A módosított gyülekezési törvény visszavonását alighanem el lehetett volna érni.

Az "alighanem" kifejezés itt kockára tette a tüntetés egész hatását és üzenetét. Az elmúlt másfél évtized során számos megmozdulás nem hozott áttörést, gyakran a saját erejüket túlfeszítve. Gondoljunk csak a rabszolgatörvény ellen szervezett demonstrációra, amely felrázta a közvéleményt, és elemi dühöt váltott ki. Ez a szociális kérdés az osztályharc szemszögéből volt a legérdekesebb, hiszen olyan embereket mozgósított, akik nem szoktak kimenni az utcára. A középosztály és a dolgozó rétegek képviselői egyesültek, ám a várva várt eredmény elmaradt. Kérdéses, hogy a legutóbbi színes megmozdulás valóban ilyen széles társadalmi spektrumot ölelt fel. Azok, akiket a döntően emberi jogi és jogállamisági kérdések nem érintenek, nem tudják elhozni a kívánt forradalmi változást. Talán érdemes beérnünk azzal, hogy a rendszer repedései láthatóvá váltak, és a gyűlöletpropaganda jelentős csorbát szenvedett el, amelyet végül nem tudtak betiltani.

Egy rendszerváltás után felnőtt ember esetében több tényező is hozzájárulhat ahhoz, hogy a baloldali eszmék felé orientálódjon. Az ilyen személyek gyakran tapasztaltak politikai és társadalmi változásokat, amelyek formálták a világnézetüket. A baloldali ideológiák vonzereje lehet a társadalmi igazságosság, a szolidaritás és a közösségi értékek iránti elkötelezettség. Ezenkívül a gazdasági egyenlőtlenségek, a munkavállalói jogok védelme vagy éppen a környezetvédelmi kérdések is komoly motiváló erővé válhatnak. A baloldal által képviselt értékek és politikai irányvonalak sok esetben válaszokat kínálhatnak a modern társadalom kihívásaira, ami különösen vonzó lehet a rendszerváltás utáni generáció számára, akik a változások közepette keresik helyüket a világban.

Az utam hosszú és sokszínű volt. Egy konzervatív háttérből indultam, egyházi iskola falai között formálódtam. A 2000-es években, németországi kapcsolataim és a szocializációm révén egyre inkább elmerültem az emberi jogok liberális diskurzusában. Ekkor kezdtem el felfedezni a társadalmi igazságosság, a szabadságjogok és a társadalmi változások fontosságát. Később, amikor egy szociáldemokratákkal közeli alapítványban dolgoztam, rájöttem, hogy a liberális nézőpontok nem mindig nyújtanak elegendő mélységet a társadalom és politika összetett viszonyainak megértéséhez. Megéreztem, hogy elengedhetetlen a politikai gazdaságtan és a globális hatalmi struktúrák alapos elemzése. Csak így kaphatunk reálisabb képet a választások és a társadalmi folyamatok mögötti dinamikákról, és csak így érthetjük meg jobban a világot, amelyben élünk.

Engem minden túlpolarizált magyarázat zsigerből irritál. A merev, normatív liberális-konzervatív szembenállás is.

Számomra tágabb szempontot hozott a baloldal, hogy nem elég formális szinten beszélni a jogállamiságról és annak lebontásáról, hanem tisztázni kell, az egésznek mi a társadalmi bázisa. Mi az, amit a jogállamiság iránt elkötelezett oldal nem nyújtott 1990 és 2010 között, mik a rendszerváltás kudarcai? Mennyiben gátolta, deformálta a demokrácia hazai modelljét, hogy a neoliberális kapitalizmusba léptünk be a rendszerváltásnál? Mely ígéretek nem váltak valóra? Megfelelő-e a progresszív oldal kommunikációja a kapcsolatteremtésre azokkal, akik más kulturális kódokban élik az életüket?

- Nem tűnik túl sima útnak. Nem voltak benne drámai eltérések?

Az én megközelítésem inkább a szempontok sokszínűségének kiemelésére összpontosít. A kultúrharcos retorikát nem tartom vonzónak. Nem célom, hogy centrista álláspontot képviseljek, miszerint mindenkinek van igazsága, és keressük a középutat. Ugyanakkor nem is szeretném a politikai konfliktust szimmetrikusnak látni, hiszen Magyarországon már másfél évtizede jelen van az Orbán-rezsim, amely egyre inkább radikális és autoriter eszközöket alkalmaz. Jó lenne egy harmadik szemszögből is megvizsgálni a helyzetünket. Nem mintha a baloldal, beleértve a jelenlegi irányzatokat is, ne lenne érintett a radikalizmusban. A Friedrich Ebert Alapítványnál én is elmozdultam a hagyományos szociáldemokrácia keretein belül, és úgy vélem, hogy a problémák és követelések csupán tárgyalásos megközelítése nem elegendő. A rendszer gyökeres átalakítása válik szükségessé, hiszen az újraelosztás nem csupán elméleti kérdés, hanem a termelési módunkban és gazdasági berendezkedésünkben rejlő valós ellentmondásokra is reflektál. Hiába próbáljuk szépíteni a dolgokat, a felszíni változtatások nem hoznak tartós eredményeket. Ugyanakkor azt is fontosnak tartom, hogy ha túlságosan radikálisan fogalmazunk, könnyen elidegeníthetjük azokat, akik szintén érintettek, de más nézőpontból értelmezik a valóságot.

- Indított egy cikksorozatot, A szavak helyreállítását, amelyben kulturális-politikai fogalmak változó jelentéseit próbálja tisztázni. A második rész a baloldaliság és a liberalizmus értelmezésével foglalkozik.

A Substacken indítottam el ezt a sorozatot, ahol nyilvánosan megosztom más írásaimat és médiamegszólalásaimat is. Életem Bécs és Budapest között ingázik, hiszen Ausztriában dolgozom, de Magyarország továbbra is az otthonom. Ez a helyzet azt jelenti, hogy folyamatosan két különböző politikai diskurzusban és kultúrában mozgok. A fogalmak jelentései eltérőek, és ez különösen igaz a kelet-közép-európai, különösen a magyar kontextusra. Itt a baloldal gyakran összefonódik a kommunizmussal: aki baloldalinak vallja magát, azt sokan az államszocializmus, a diktatúra képviselőjének tekintik. Ugyanakkor a baloldali politika történeti íve is megjelenik, hiszen a 1990 és 2010 közötti liberális fordulat Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nevéhez fűződik. A baloldali elméletek és mozgalmak terén zajló vitákban pedig folyamatosan felmerül a kérdés, hogy mennyire tekinthető valóban baloldalinak ez az irányvonal.

A társadalom jelentős része számára viszont a baloldaliság egyszerűen megszorító politikát jelez. Ezt a percepciót nyilván a Fidesz is generálta.

Németországban és Ausztriában a „baloldali” kifejezés nem hordozza magában a kommunizmus vagy a megszorítások árnyékát. Jelenleg inkább a kulturális vagy woke-baloldali irányzatokra utal. Ha valaki baloldalinak vallja magát, valószínű, hogy antirasszista, antifasiszta, feminista, környezetvédő, migráns- és LMBTQ-jogok mellett áll ki. A német és osztrák baloldali pártok is elsősorban ezekre a kérdésekre összpontosítanak, míg a klasszikus baloldali témák, mint például az elosztási és szociális problémák, háttérbe szorulnak. A rendszerkritika pedig szinte teljesen eltűnt a diskurzusból.

Ezt az "új" megközelítést egykoron liberalizmusnak titulálták.

Természetesen, íme egy egyedi változata a szövegnek: - Igen, tapasztalataim szerint a baloldali mozgalmak és a Linke párt sok olyan témát ölel fel, amelyeket még évekkel ezelőtt barátaimmal gyakran leliberálisoztunk. Az ő megközelítésük kioktató jellegű, és a társadalmi elemzéseik az egyének közötti interakciókból vezetik le az egyenlőtlenségeket. Például fontos kérdés, hogy milyen diszkriminatív viszonyok alakulnak ki, hogyan kommunikálnak a vezetők a beosztottaikkal, és hogyan nyilvánul meg mindez az elnyomás formáiban. A baloldali szervezetek komoly szakirodalomra támaszkodnak, és helyesen integrálták más mozgalmak követeléseit. Ma már elengedhetetlen, hogy egy baloldali politikai erő kiálljon a szexuális kisebbségek jogaiért, ami még négy évtizeddel ezelőtt nem volt egyértelmű. Fontos, hogy a nők hátrányos helyzetét is képviseljék, például a szülés miatti munkaerőpiaci diszkriminációt. Ugyanakkor hajlamosak ezt nemcsak individualista szempontból, hanem morális állásfoglalásként, polarizáló módon megfogalmazni. A Linke, amely január elején még csupán 3-4 százalékon állt a német választási kampányban, hirtelen 9 százalékra ugrott, és végül bejutott a parlamentbe, ahol azóta is stabilan 10 körüli támogatottsággal bír. Kommunikációs szempontból a siker egyik kulcsa a közösségi média hatékony használata volt, amely polarizáló hatással bír, hiszen az algoritmusok az erőteljes, radikális üzeneteket részesítik előnyben. Tematikusan pedig az AfD-től való félelemre építettek. Amikor Merz a szélsőjobboldal támogatását fontolgatta az irreguláris migráció szabályozására vonatkozó elképzeléséhez, a Linke hevesen reagált, hangsúlyozva, hogy nem szabad lebontani a szélsőségekkel szembeni védelmi vonalat, mert az a demokrácia alapelveit sérti. Véleményem szerint ez a nézőpont szűk keretek között értelmezi a demokráciát, de népszerű volt. Ugyanakkor a Linke nem csupán ezen a vonalon mozog; a kampányukban hangsúlyosan képviseltek szociális kérdéseket is. A lakhatási válságra figyelmeztetve arra ösztönözték a közvéleményt, hogy ne a menekültek ellen forduljanak, hanem az állammal és a rossz újraelosztással foglalkozzanak. "Adóztassuk meg a gazdagokat!" feliratú pólóban jelent meg a párt társelnöke, Jan van Aken, ezzel is hangsúlyozva a gazdasági igazságtalanságok elleni küzdelmet.

Miért van az, hogy a szociáldemokraták gördülékenyebben tudnak együttműködni a konzervatívokkal, mint a liberálisokkal?

Németországban a szociáldemokraták és a liberálisok gazdasági nézetei markánsan különböznek egymástól. Míg a liberálisok főként a vállalkozók érdekeit képviselik, a hétköznapi emberek problémáival alig foglalkoznak, és egyfajta dogmatikus hitet vallanak a meritokrácia mítoszában, miszerint a társadalomban a polgárok helyét a teljesítményük határozza meg. Hazánkban az MSZP és az SZDSZ koalíciója egy időben azért volt lehetséges, mert a szocialisták a neoliberális irányvonal felé mozdultak. Ezen kívül fontos szerepet játszott, hogy az SZDSZ mögött egy erős értelmiségi bázis állt. Kőszegh Ferenc az értelmiségi individualizmusról és a morális kérlelhetetlenségről beszél, ami azt jelzi, hogy ez a réteg a politikai színtéren sokkal inkább ragaszkodik az elveikhez, kevésbé pragmatikus és rugalmas, és nem hajlandó kompromisszumot kötni az általuk fontosnak tartott igazságokkal kapcsolatban, amelyeket szellemi munkájuk gyümölcseként értelmeznek.

A szélsőjobb növekvő befolyása új kihívások elé állítja a demokráciát, és felmerül a kérdés: vajon képes-e a demokratikus rendszer harcos jogi eszközökkel, például betiltásokkal és korlátozó törvényekkel megvédeni magát?

- Én ebben struccpolitikát érzek. Hogy nem az okokkal foglalkoznak, hanem megpróbálják jogászkodással kezelni a helyzetet. Hiába tiltanák be például az AfD-t, ettől a szavazótábora még megmarad. A szélsőjobb jól érez rá, milyen problémái vannak az embereknek, csak rossz válaszokat, bűnbakokat kínál a megoldásukra. A "harcias demokraták" hajlamosak azt mondani, a szélsőjobb problémafelvetései is hamisak, átmossák velük az emberek agyát, hogy a demokrácia ellen fordítsák őket. Figyelmen kívül hagyják az emberek mindennapi gondjait, tapasztalatait.

A mai magyar baloldal külső szemmel nézve egy sokszínű, de egyben megosztott politikai spektrumot képvisel. A hagyományos baloldali értékek, mint a szociális igazságosság, a társadalmi egyenlőség és a környezetvédelem, továbbra is középpontban állnak, azonban a pártok és mozgalmak közötti együttműködés gyakran nehézkes. A baloldali politikai táj a különböző ideológiai irányzatok keveredésével jellemezhető, a zöld politikától kezdve a szociáldemokrácián át a radikálisabb alternatívákig. Ezen felül a baloldal szembesül a modern kihívásokkal, mint a digitalizáció, a globalizáció és a migráció, amelyek új megközelítéseket követelnek meg. A baloldali pártok népszerűsége ingadozó, és sok esetben a választók bizalmát elvesztették a kormányzati politikával szemben. A politikai diskurzus gyakran polarizált, így a baloldal számára kihívást jelent a középen álló szavazók elérése. Összességében a mai magyar baloldal egy folyamatosan változó táj, amely próbálja megtalálni a helyét a modern politikai arénában, miközben a hagyományos értékeket is próbálja képviselni.

- Egyetértek Schultz Nórával és mindazokkal, akik szerint tavaly februárban a kegyelmi botrány nyomán volt egy legitimációs vákuum. Az influenszertüntetés és a régi ellenzéki pártok tüntetése közötti kontraszt megmutatta, hogy az utóbbiakra nem volt kereslet, azonban ez a vákuum nem volt megcímkézve, hogy "Magyar Péternek szeretettel", a képviselet jöhetett volna máshonnan, balról is. A Szikra Mozgalommal szemben is az a fő kritikám, hogy a korábbi ígéretes építkezése ellenére, amikor eljött egy kedvező politikai pillanat, nem volt elég erőforrása és bölcsessége, hogy éljen vele. Az MSZP gyakorlatilag megsemmisült, a DK az 5 százalékért küzd, a Kutyapárt baloldalisága a szociális érzékenységben merül ki. Mozgalmi szinten sok az izgalmas kezdeményezés, Szolidáris Gazdaság Központ, Helyzet Műhely, új szakszervezeti formációk, de az egész nem áll össze baloldali mozgalommá.

- Nem támogatja a polarizációt. Milyen módon lehet ezt elkerülni?

Az alapjogok és a jogállamiság körüli viták helyett érdemes volna a mindennapi életünket közvetlenül befolyásoló kérdésekről is diskurálni. Például Jámbor András kiemelten foglalkozik a végrehajtásokkal, amelyek jelenleg körülbelül 670 ezer embert érintenek hazánkban. De említhetném a gondoskodási válságot is, amely szintén sokakat érint, és sürgős megoldásokat igényel.

Jelenleg Magyarországon körülbelül 600-700 ezer 65 év feletti ember él, akik valamilyen formában napi gondoskodásra szorulnak. Ezen emberek és családtagjaik joggal tapasztalhatják azt az érzést, hogy az állam nem áll mellettük a nehéz időkben. Számos hasonló ügy van, amelyek figyelmen kívül maradnak, pedig lehetőség lenne arra, hogy ezeket a problémákat felvállalják és megoldják.

A szöveget egyedivé téve a következőt mondanám: A melegjogi szervezetek esetében is érdemes megjegyezni, hogy az érintettek között sokan vannak, akik az LMBTQ+ közösséghez tartoznak. Az ő képviseletük más megközelítést igényel, mint amikor arról próbálom meggyőzni valakit, hogy morálisan mi a helyes döntés, és kinek az oldalán érdemes állni. Szolidaritást lehet vállalni olyan emberekkel is, akik eltérő nézeteket vallanak, hiszen ők is ugyanolyan áldozatai lehetnek a társadalmi rendszernek, csak más módon reagálnak a helyzetükre.

Kováts Eszter politikai elemző és a Bécsi Egyetem kutatója, aki gazdag szakmai múltra tekint vissza. 2009 és 2019 között a német szociáldemokrata párthoz kapcsolódó Friedrich Ebert Alapítvány munkatársaként tevékenykedett, ahol 2012 és 2019 között a kelet-közép-európai nemi egyenlőség program vezetőjeként irányította a projekteket. Doktori fokozatát 2022-ben szerezte meg, és a disszertációját könyv formájában is publikálta, melynek címe "Genderőrületek Németországban és Magyarországon".