Gyurcsány Ferenc egy különleges levélben búcsúzik, melyben az őszödi beszéd hangulata és stílusa köszön vissza. Az üzenetben a politikai múlt és a jövő kihívásai keverednek, miközben a politikai táj változásaira reflektál. A levél mély érzelmeket és szemé

"Ez az utolsó alkalom, hogy ilyen pártelnöki levelet kapsz tőlem" - írta Gyurcsány Ferenc csütörtökön délután szétküldött búcsúlevelében. A közéletből távozó politikus ebben felidézte, a ma nyilvánosságra hozott döntését, vagyis hogy lemond a pártelnökségről, a frakcióvezetői posztjáról, az országgyűlési képviselői mandátumáról, és több nem indul választáson sem.
Fájó búcsú ez. 25 évet töltöttem a magyar belpolitikában. Voltam fent és lent, tudom, hogy milyen érzés az ország miniszterelnökének lenni, tudom, hogy milyen érzés legyőzni Orbán Viktort, ahogy azt is tudom, hogy mivel jár az országra nézve, ha a jobboldal állampártként uralkodik hazánkon
- fejtette ki.
Gyurcsány levelében kifejezte, mennyire megtisztelő számára, hogy a magyar baloldal és a haza szolgálatának szentelhette életét. Hangsúlyozta, hogy mindez csupán azért volt értékes, mert sosem feledkezett meg arról, hogy a feladat nem róla szól, hanem a hazánkról és minden egyes emberről, aki itt él. Ezt az elvet mindig szem előtt tartotta, még akkor is, ha sokan nem értették meg őt, vagy csak a magyar jobboldal által megrajzolt "Gyurcsányt" ismerték.
"Ma is azt gondolom, hogy csak úgy lehetünk igazságos Magyarország, ha elfogadjuk, hogy több felelősség fent, több lehetőség lent" - fogalmazta meg intelmeit az egykori miniszterelnök, majd a politikatörténeti szempontból meghatározó vált 2006-os őszödi beszédéből idézte saját magát. Mint írta, ma is úgy gondolja, mint akkor, hogy
Azért érdemes politikai pályára lépni a XXI. század kezdetén, mert van lehetőségünk megalkotni egy új, igazságosabb világot. Csak ezért.
Búcsúlevelében Gyurcsány végül arra kérte ismerőseit, hogy támogassák a DK új vezetőjét, és maradjanak hűek a párt értékeihez, "hiszen ez a közösség őrzője a magyarok európaiságának lángjának".
A jövőm kimenetele nem foglalkoztat; sokkal lényegesebb, hogy a magyar baloldal képes lesz-e megőrizni és fenntartani az igazságos, gondoskodó, európai Magyarország eszményét.
- jelentette ki a távozó ellenzéki politikus.
Gyurcsány Ferenc több mint húsz éve meghatározó szereplője a magyar politikának. A 2010-es orbáni hatalomátvétel után egy évvel, 2011-ben lépett ki többedmagával az MSZP-ből, és alapította meg a DK-t, amelynek mostanáig az elnöke volt. 2005 óta volt tagja az Országgyűlésnek: előbb az MSZP, majd pártja megalakulása után a DK színeiben. 2018 óta volt a DK parlamenti képviselőcsoportjának a frakcióvezetője.