Az előadás legkiemelkedőbb vonása a színészek kiváló teljesítménye - egy újabb világszerte ismert musical, a Rémségek kicsiny boltja, most a Pesti Színház színpadán látható. | szmo.hu

Az emberevő űrvirág meséje sokkal mélyebbre nyúlik vissza, mint azt elsőre gondolnánk.

Frank Oz a Howard Ashman és Alan Menken által 1982-ben megalkotott musicalt vitte színre, amely Roger Corman 1960-as fekete-fehér vígjátékának feldolgozása. Az eredeti filmben azonban még nem találkozhattunk dalokkal.

Ez a film angol nyelven is elérhető az interneten. Érdekessége, hogy feltűnik benne a fiatal Jack Nicholson, akinek színészi tehetsége már ekkoriban is megmutatkozott. Továbbá, Jackie Joseph és Dick Miller is szerepelnek a filmben; ők a legendás Szörnyecskékben is visszatérnek, ahol azt a házaspárt alakítják, akiknek a házába a kis szörnyek buldózerrel törnek be. Az ilyen apró részletek igazán szórakoztatóvá teszik a filmélményt!

A történet középpontjában Seymour (Orosz Ákos) áll, egy árva fiú, aki az 1960-as évek filmadaptációjában még édesanyjával él. Az élet azonban kegyetlen fordulatot hozott számára, amikor a lelencházból Mr. Mushnik (Seress Zoltán), a város szegény negyedében üzemelő virágbolt tulajdonosa, magához vette őt, hogy olcsó munkaerőként dolgoztassa. Az üzlet nem éppen virágzik, és Seymour sem éppen a legügyesebb segéd, ami nem segít a helyzetén. Egy különösen nehéz nap végén Mr. Mushnik úgy dönt, hogy bezárja az üzletet, mivel a forgalom egyre csak csökken. Ám ekkor Audrey (Radnay Csilla), a bolt eladója, hirtelen ötlettel áll elő: megemlíti, hogy Seymour egzotikus növényeket nevel, és ha az egyik különleges példányt kiállítanák a kirakatba, talán felkelthetné a vásárlók figyelmét, és új reménysugarat hozhatna a bolt életébe.

Mushnik kezdetben szkeptikus, de mivel már úgyis mindent elveszített, ad egy utolsó esélyt a lehetőségnek. Seymour elővarázsol egy különös, egzotikus virágot, amely gyorsan beváltja a hozzá fűzött reményeket; igazi bioreklámként működik, és szinte azonnal fellendíti az üzletet. Ahogy Seymour egyre közelebb kerül a hírnévhez és a gazdagsághoz, nemcsak karrierje kezd felívelni, de megnyeri szíve választottját, Audrey-t is, aki el tud szakadni a kegyetlen fogorvostól, Scrivellótól (Brasch Bence).

Ráadásul a kis kedvenc beszélni is tud, és nem rest követelni a magáét. Seymournak igencsak furcsa döntéseket kell hoznia, hogy biztosítsa a jövője kulcsát jelentő állat számára a megfelelő "táplálékot".

A nem kicsit dilis történetet Varró Dani szellemes fordításában Novák Eszter vitte színpadra sok popkulturális kikacsintással. A darab "kórusa", Kovács Patrícia, Majsai-Nyilas Tünde és Márkus Luca jelmeze a Grease-hez hasonló musicalek giccses világát idézi. Brasch Bence motorozó, szadista fogorvos figurája Michael Jacksonként táncol. A virágboltos Mushnik és Seymour kettőse helyenként a Hegedűs a háztetőn hangulatát és zenei világát idézi meg. Maga a virágbáb a Muppet Show-ban is elmenne.

Az előadás kiemelkedő erénye természetesen a színészek kiváló teljesítménye. Orosz Ákos ismételten megmutatja, hogy mennyire otthonosan mozog az esetlen vígjátéki karakterek bőrében.

Seres Zoltán nagy kedvencem. Aki Antall Józsefként ismerte meg a Blokádból, annak fura lehet Mr. Mushnikként, de itt is megmutatja, milyen sokrétű művész.

Radnai Csilla a színpad igazi sokoldalú tehetsége, aki a dráma és a vígjáték világában egyaránt otthon érzi magát. Képességei azonban nem állnak meg itt; hangja lenyűgöző, és éneklés terén is kiemelkedő teljesítményt nyújt.

Kiemelésre méltó Szántó Balázs is, aki időnként kisebb szerepekben bukkant fel, mindig izgalmas színfoltként gazdagítva a produkciókat.

Akadt néhány apró részlet, ami nem igazán tetszett. Néhány ilyen – például a néha félrecsúszó hangok – remélhetőleg idővel javulni fog, ahogy a produkció egyre jobban összeér. Viszont volt egy momentum, amit mindenképpen meg kell említenem. Úgy vélem, hogy azok, akik nem látták a 86-os filmet, nem igazán fogják kapisgálni, miért tűnik a hölgytrió egyes jelenetekben kifejezetten elegánsnak, míg máskor meg inkább egy utcai lányhoz hasonlítanak. A darabban nem sikerült olyan hatékonyan megjeleníteni ezt a kettősséget, mint ahogyan azt a filmvásznon láthattuk.

A színpadi adaptáció minden szempontból eltér mindkét filmtől, és sokkal sötétebb hangulatot áraszt. Az egyik lényeges eltérés, hogy míg Frank Oz filmjében találkozunk egy mazohista pácienssel, addig a színdarabban ő nem szerepel – az 1960-as verzióban viszont ott van a történetben. A befejezés is jelentős eltérést mutat: a musical eredeti zárása a tesztvetítéseken a közönség számára túl sötétnek bizonyult, így a film egyfajta boldog befejezéssel zárul. Ezzel szemben a Pesti Színház előadásában sokkal groteszkebb a végkifejlet, de hogy pontosan mivel zárul a történet, azt nem árulom el. Ezért is érdemes jegyet váltani az előadásra, hiszen a meglepetések sora garantált!