Harminc évvel ezelőtt egy bátor nép összefogott, hogy visszafoglalja szívének haza földjét – ez volt a Vihar hadművelet. E jeles esemény emléke máig élénken él a kollektív emlékezetben, hiszen a hősies cselekedetek és az elkötelezett küzdelem példátlan vá

A horvátok Vihar nevű hadművelete kevesebb mint 84 óra véget vetett a Nagy-Szerbiáról szóló álmoknak. A "Vihar" nem pusztán a területfoglalás volt, hanem a horvát függetlenségért folytatott küzdelem legjelentősebb felvonása is.

Harminc évvel ezelőtt Horvátország végrehajtotta története egyik legjelentősebb katonai és rendőrségi akcióját, a "Vihart", amely mélyen belevésődött a horvát nép kollektív emlékezetébe. Ez az esemény nem csupán katonai győzelemként maradt meg, hanem politikai fordulópontként is, amely megnyitotta az utat a volt Jugoszlávia területén kialakult államok közötti béke felé. A Slobodnadalmacija.hr cikkében részletesen felidézi ezt a történelmi pillanatot, amely a horvát nemzet sorsára is jelentős hatással volt.

1991-re egyértelművé vált, hogy a nemzetközi közösség számára nehéz feladatot jelent a horvátországi konfliktusok rendezése. A legambiciózusabb diplomáciai kezdeményezés, a Z-4 terv, az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió és az Egyesült Nemzetek Szervezete közös erőfeszítése nyomán született meg. A terv célja az volt, hogy széleskörű autonómiát biztosítson a horvát szerbeknek, ám ennek megvalósítása súlyos ellenállásba ütközött, nemcsak Knin városában, hanem Belgrádban is.

"A Z-4-es terv elvetésével Krajina vezetése gyakorlatilag halálos ítéletet mondott ki" - hangsúlyozta abban az időben Kerestedžijanc orosz nagykövet.

Hamarosan Milosevics is visszautasította a javaslatot, kifejezve ezzel, hogy...

Eközben humanitárius katasztrófa fenyegette az ostromlott Bihacot, amelyre egyszerre gyakoroltak nyomást a horvát és boszniai szerb erők. Az események még közelebb hozták egymáshoz Zágrábot és Szarajevót,

A "Summer-95" hadművelet sikeres végrehajtását követően a horvát hadsereg és rendőrség jelentős előnyöket szerzett Kninben. 1995. július 31-én Franjo Tudjman elnök összehívta a katonai és politikai vezetést, és a nemzetközi közösség nyomásának ellenére zöld utat adott a támadásnak. Utasította a parancsnokokat, hogy engedjék el a civileket és a hadsereget Boszniába, ezzel próbálva megelőzni a harcok elhúzódását, valamint Jugoszlávia vagy a nemzetközi erők esetleges beavatkozását.

1995. augusztus 4-én tüzérségi csapások kezdődtek, a horvát hadsereg és a rendőrség több tagja hajnali 5 órakor indította meg a támadást. Az első harctéri jelentések erős ellenállásról szóltak Banovinában: Petrinjában és Glinaban a horvát erők súlyos veszteségeket szenvedtek. Petrinját végül augusztus 6-án szabadították fel, és aznap Glina és Hrvatska Kostajnica is felszabadult.

Kordun és Karlovac vidékén a harcok üteme mérsékeltebb volt. Az 1. gárdadandár Lika térségéből való előrenyomulása tette lehetővé, hogy a Bosznia-Hercegovinai Hadsereg horvát és bosnyák erői történelmi találkozót tartsanak Plitvice környékén. Slunj és Vojnić felszabadítása pedig a krajinai szerb hadsereg 21. korduni hadtestének bekerítését jelentette, ami jelentős előrelépést hozott a térség stabilizálásában.

Ötvenhárom horvát katona vesztette életét, főként a Ljubovó-hágón zajló harcok során. Ennek ellenére a különleges erők és a horvát haderő bátran áttörték a szerb vonalakat, és augusztus 7-én sikerült felszabadítaniuk az egész Likát, Udbinát is beleértve.

Augusztus 5-én a 4. és 7. gárdadandár harcosai megérkeztek a szinte elhagyatott Knin városába. Pár órán belül a horvát zászló büszkén lengett az erőd fölött, jelezve a város visszafoglalását.

A fő harci műveletek már augusztus 7-én este befejeződtek. A szerb védelem összeomlásával egyidejűleg tömeges kivándorlás indult, menekültek utaztak Boszniába és Szerbiába.

Kevesebb mint 84 órán belül.

A Horvát Köztársaság területének több mint 18 százaléka visszakerült Zágráb ellenőrzése alá.

Megzavarta a szerb katonai védekezést, ezzel pedig utat nyitott a daytoni béketárgyalások előtt.

A Vihar hadművelet vegyes nemzetközi reakciókat váltott ki, míg

A jugoszláv haderő nem lépett közbe, miközben a lázadó szerbek és a belgrádi kormány vezetői folyamatosan egymást hibáztatták.