Aki Góliátként hajszolta Dávidot - Carey Loftin Carey Loftin története különleges és inspiráló. Ő volt az a figura, aki hatalmas akadályokkal nézett szembe, akárcsak Góliát a bibliai elbeszélésben. Loftin küzdelmei és kihívásai emlékeztetnek arra, hogy m

Gyerekkoromban elengedhetetlennek tartottam, hogy a filmekben feltűnjenek autók, és valami izgalmas dolog történjen velük. Egy igazán jól megkomponált autós üldözésért bármilyen régi klasszikust szívesen megnéztem, sőt, idővel elkezdtem gyűjteni azokat a filmeket, ahol az utcákon még az utolsókat rugó járművek újdonságnak számítottak, és teljes fényűzésükben vágták fel az aszfaltot. Ma már tisztában vagyok azzal, hogy mennyi kockázatot vállaltak a kaszkadőrök az én szórakozásomért, mint például Carey Loftin, aki hat évtizeden át a szakma egyik legprecízebb és legbátrabb alakja volt.

Minden egy 10 dolláros motorral és egy törött dugattyúval kezdődött. Az 1914-ben született William Carey Loftin 10 éves kora óta motorozott, első saját gépe egy Indian volt. Ebben adta meg magát az egyetlen henger egyetlen dugattyúja, amit a legolcsóbban akart megjavítani. Elment a roncstelepre, és egy méretben stimmelő cseredarabot keresgélt, végül egy autóból kiszerelt dugattyút addig reszelgetett, amíg bele nem fért a hengerbe. Ez olyan jól sikerült, hogy közben a motor teljesítményét is megnövelte, így már senki sem ért a nyomába az alabamai utakon.

19 évesen egy utazó motoros kaszkadőr show műsora után bekiabálta a nézőtérről, hogy ő mindent utánuk tud csinálni. Annyira kíváncsivá tette a csapat vezetőjét, hogy megkérte, tartson egy bemutatót. Még aznap szerződtette. Tengerészgyalogosként töltött szolgálati ideje után Los Angelesbe költözött, ahol szerelőként és motorversenyzőként is bizonyított. Igazi zsonglőrként bánt a motorral, tehetségének híre eljutott Hollywoodig, és a harmincas évek végétől már kaszkadőrként számítottak rá, de szerelői rutinjának is hasznát vették a filmesek két csapó között.

Robert Mitchum 1958-as "Thunder Road" című filmjében a szeszcsempészek világát idézi meg, melynek izgalmas üldözési jeleneteit Loftin koordinálta. Ez a munka végleg meghozta Loftin számára a szakmai elismerést, hiszen a nézők és a kritikusok is elismerően nyilatkoztak a valósághű akciókról, amelyek akkoriban friss és újszerű megközelítést képviseltek. A film készítői nem alkalmaztak trükkfelvételeket vagy maketteket; a borulásokat és robbanásokat valódi autókkal örökítették meg, így a jelenetek drámai hatása még inkább fokozódott. Mitchum, aki maga is igazi autórajongó, úgy jellemezte Loftin vezetési stílusát, mint aki a hajtűkanyarokban is olyan nyugodtan száguldozott, mintha csak egy gyors boltba ugrana tejért. A higgadtsága és magabiztossága igazán emlékezetes védjegyévé vált.

Miközben őrült mutatványokat hajtott végre, kis kockázatot vállalt, mert nagy figyelmet fordított a tervezésre. Tudta, hogy a kaszkadőr munka lényege nem a vakmerőség, hanem a precizitás. A legtöbb ma is etalonnak tartott filmhez őt hívták, hiszen a rendezők is tudták, hogy rábízhatják magukat, a forgatás végén lélegzetelállító jeleneteket és ép stábtagokat kapnak vissza. Tehetségét bizonyítja, hogy a több mint 380 filmben és sorozatban látható akciók felvétele közben sérülést szinte alig szerzett, és amikor valamit elhibázott, csak még látványosabb eredmény jött ki belőle.

Az 1963-as Bolond, bolond világ forgatókönyvét mintha neki írták volna, a szereplők végig száguldják, üldözik, ugratják és borulják a bő háromórás játékidőt. Az egymással versengő kincsvadászok minden őrültségét leforgatták, a vetített hátteres közeliken kívül minden más, amit látunk, a kaszkadőrök parádéja. A nyílt országutakon és városi utcákon zajló hajszákat a rendőrség biztosította, de egy be nem avatott rendőr üldözni kezdte Loftint, majd miután megállt, ráförmedt: "Tudja maga mennyivel ment?" Ő csak annyit válaszolt: "Pontosan annyival, amennyivel kellett."

Egyik gyerekkori kedvencem, az 1969-es A kicsi kocsi kalandjai azonban ennél is nagyobb kihívás volt a sztár kaszkadőrnek. A Disney mese versenyautóként sikert sikerre halmozó, önálló akarattal rendelkező Volkswagenje próbára tette a kreativitását. Engem már a sofőr nélküli vezetés is lenyűgözött, de az egymást érő kaszkadőr mutatványokhoz összesen 21 Bogarat épített át a csapata, mindegyiket egy-egy jelenet vagy trükk kedvéért. Ráadásul 40 kaszkadőrt, köztük a szintén mesteri Bill Hickmant és Bud Ekinst, illetve autóversenyzőket is irányítania kellett a munka során.

Bár trükkfelvételek is szerepet játszottak, mint például az a jelenet, amikor Herbie egyszerűen lecsúszik Thorndyke Rolls-Royce-áról, a legtöbb kreatív elem, mint a hirtelen felágaskodás, a tó átszelése vagy a kettészakadó autó, valóban megvalósításra került. A korszak leglenyűgözőbb versenyautóival rögzített jeleneteket sem úszták meg csak a sebesség növelésével. Loftin, a rendező, a saját stílusát követve, arra törekedett, hogy a nézők valódi sebességélményben részesüljenek, ezért készült el egy Porsche motorral és szélesített futóművel rendelkező Bogár, amely a kaszkadőrök szerint igazi ördögi találmány volt. Nem meglepő, hogy annyira beleszerettek!

Loftin egyszer olyan pimaszul gyorsan vezetett a pályán, hogy az egyik versenyző nem bírt magával, és a megbeszéltek ellenére csatázni kezdett vele, amiből végül vagányabb felvétel született, mint amit terveztek. Ez persze csak játék volt ahhoz a jelenethez képest, amiben egy szakadék szélén, három keréken egyensúlyozva, a nyitható tetőn és az ablakon kilógó kollégáival vezette Herbie-t. Az autót alaposan felkészítették a mutatványra, de ezzel nagy veszélyt vállaltak. Az egyik stábtag meg is kérdezte: "Nem félsz?" Loftin higgadtan azt válaszolta: "Ha félnék, nem lennék itt."

Abban az időszakban egy másik ikonikus alkotáson, a Bullitt című film forgatásán is dolgozott, amiért sokan irigykednek rá, még azok is, akik úgy vélik, hogy az üldözésjeleneteken kívül a film nem túl erős. Loftin már korábban is együttműködött Steve McQueennel a Grand Prix projekten, és ezúttal is jól tette, hogy nem hagyta ki a zsarufilmjéből a lehetőséget. A hatvanas évek végén, amikor hetekig tartó forgatás zajlott, a San Francisco-i tízperces hajsza valóban forradalminak számított, és még ma is hivatkozási alapként emlegetik. Az akció során közel járt a balesethez, amikor Bill Hickman az egyik kanyarban túl közel haladt el mellette, azonban Loftin olyan ügyesen reagált, hogy a vágás során végül ezt a jelenetet tartották meg.

Loftin megfogalmazása szerint a kiváló kaszkadőr nem az, aki túléli a baleseteket, hanem az, aki ügyesen elkerüli azokat. Eddig már két jelentős film, a Száguldás a semmibe és a Francia kapcsolat is elkészült, ám élete talán legmeghatározóbb, egyben legkihívásokkal teli munkája még csak ezután következett! 1971-ben a fiatal rendező, Steven Spielberg Párbaj című tévéfilmjében nem csupán a háttérben tevékenykedett, hanem a stáblista szerint ő formálta meg a David Mann nevű karakter félelmeit megtestesítő tartálykocsi sofőrjét is. Bár a drámai hatás érdekében az arcát sosem láthatták, a nézők csupán a karjait és a lábait figyelhették.

Spielberg kérésére úgy mozgatta a kamiont, mintha élőlény lenne, így a körmüket lerágó nézőkben effektek nélkül, pusztán a mechanikai hangjaival, a verőfényes napsütésben is fenyegető szörnyeteg benyomását keltette. Loftin az utolsó jelenettel vált hőssé, ugyanis a szakadékba esés előtti utolsó pillanatban ugrott ki a fülkéből, ezzel összehozva a tökéletes felvételt. Tudom, az ajtó nyitva maradt, pedig megpróbálta becsukni, de az már nem jött össze. Elnézték neki, mert az egyetlen kamionnal ezt csak egyszer lehetett felvenni, ezen múlt az egész produkció sorsa.

Ezek után, ha egy filmben teherautót kellett irányítani, őt keresztelték meg a feladatra. Számtalan ilyen produkcióban szerepelt, például a Kamionőrület vagy a Smokey és a Bandita filmekben. Különösen ajánlom Yves Montand főszereplésével készült 1977-es A bűn árnyékában című krimit, amelyben ismét egy tartálykocsival zuhan a mélybe. De az 1997-es A félelem országútján is remek választás, hiszen ez volt az egyik utolsó munkája, amit a halála előtt készített. Egy interjúban mesélte, hogy az egyik kedvenc késői autós üldözése az 1984-es Esélylesőkben látható Porsche 911 Cabrio és Ferrari 308 közötti izgalmas kergetőzés volt a zsúfolt forgalomban.

Közel 70 évesen ült a fekete 308-as volánján, olyan nyugodtan, pontosan és lenyűgözően, ahogy csak ő tudta. A rendező aggódott, hogy egy idősebb emberrel dolgozzon, és a biztosítók sem vállaltak 60 év felettieket a kaszkadőr szerepeire. Ám a koordinátor meggyőzte, hogy még mindig ő a szakma krémje. Bár Jeff Bridges és James Woods is ott voltak a forgatáson, Carey Loftin évtizedes tapasztalata nélkül nem sokra mentek volna. Reméljük, hogy ilyen idősen mi is még volán mögé ülhetünk, ha nem is olyan precízen, mint ahogy a 83 éves korában eltávozott legenda tette!