**AI avagy a hülyék: Az önkritikus posztok sorozatának újabb fejezete** Az utóbbi időben egyre inkább elgondolkodtam azon, hogy vajon mennyire vagyunk tudatában a mesterséges intelligencia (AI) fejlődésének és hatásainak. A technológia szédítő sebességge

Kedves Olvasó! Szeretnék megosztani veled egy linket, de van egy fontos figyelmeztetésem. Ha hajlamos vagy a szomorúságra vagy a depresszióra, akkor jobb, ha ezt a tartalmat elkerülöd. Komolyan, ne kattints rá, mert lehet, hogy nem a legjobb hatással lesz rád. Jelenleg én is a határvonalon egyensúlyozok ezzel kapcsolatban.

Itt a link.

Ez az egész egy elképesztő hisztéria, vagy legalábbis nagyon bízom benne, hogy csak az!

Egy egész projektet szenteltek annak, hogy részletesen bemutassák, miként vezethet az AI fejlődése - hónapról hónapra, lépésről lépésre (tégláról téglára?) - egy olyan pontra 2027 közepére, ahonnan már nincs visszaút. A forgatókönyvet az OpenAI korábbi munkatársai állították össze, és ha igazuk van, akkor néhány éven belül az emberiség komoly veszélybe kerülhet. Konkrétan... mindenki meg fog halni.

Egy napjainkban népszerű Facebook-poszt arról értekezik, hogy a szerző mennyire átlátja a dolgokat: az úgynevezett elit, amely sokszor urbánus, liberális, szemüveges, szobatudós karakterekből áll, mennyire ostoba. Ezzel szemben ő, mint helikopter, mindent jobban tud. A téma gyakran politikai, de bármilyen területre kiterjedhet. A szerző, aki rendre megkérdőjelezi mások tudását, valójában nem különb egy dilettánsnál sem. Azt hiszik, hogy tehetségesek, pedig már a gimnáziumban is csupán közepes teljesítményt nyújtottak, és valami másodrangú egyetemen botladoztak át. Most pedig nagy a pofájuk. Azt képzelik, hogy megszereztek valami értékes tudást, de valójában semmi érdemlegeset nem tanultak. Minden "elemző" és "szakértő" annyira tájékozatlan, mint a világ legbutább embere. Mindannyian.

A Vincent egy ideje arról szól, hogy a szerző, aki én vagyok, elbizonytalanodott. Mégis honnan tudhatnék én bármiről, amire nem készültem fel évtizedekig? Sehogy. Tavaly megdöbbentően sok időt töltöttem el a nyelvi modellekkel kapcsolatos okoskodással, mindenféle dolgokat olvastam, de nem erre tettem fel az életem, ez nem tudás, ez még a tudás illúziójának sem jó. Én, szemben az elemzőkkel és szakértőkkel, neveket most hadd ne, időnként, azért nem gyakran, olvasgatok kortárs nyugati non-fictiont, amelyet komolyabb emberek írtak, és akkor mi van. Attól én még nem fogok érteni semmi máshoz, csak ezekhez az Asperger-pozitív matematikai izékhez, amelyeket amúgy nagyon szeretek.

Nem vagyok benne biztos, hogy mindannyian a 2030-as évek közepén találkozunk a végzetünkkel a Consensus-1 miatt. Igyekszem távol tartani magam a galaktikus málnás titokzatos világától, de lassan el kellene kezdenem átgondolni ezt az egész helyzetet. Valami épkézláb, ha nem is tökéletesen kidolgozott gondolatot kellene formálnom. Ha pedig ez nem jönne össze, legalább néhány embernek az országban el kellene jutnia erre a felismerésre. De sajnos, egyelőre semmi jelét nem látom ennek.

Kedves Olvasó! Még sosem találkoztam ennyi hozzá nem értő szakértővel, akik magukat szakembereknek vallják a mindennapjainkat érintő kérdésekben. A helyzet komikus, de egyben aggasztó is. Úgy érzem, hogy a rendszer, amelyben élünk, elbutult, és amikor végre eltűnnek ezek a "szakértők", nem látom, hogy mi következik utánuk – talán valami sokkal jobb? Reménykedem, hogy a jövőben érkezik majd egy érdemi változás, ami valóban előrelépést hoz.

A színház számomra mindig is egy varázslatos világ volt, legutóbb a Vígszínházban tapasztaltam meg ezt a különös élményt. Ott láthattuk Jonas Petter Aronsen darabját, amely bár nem egészen létezik, a rendező Bodó Viktor kezei alatt életre kelt: „Az Ember, aki elvesztette az időt”. Olyan érzésem volt, mintha Csehov egy távoli, Spitzbergákra utazott volna, hogy a jegesmedvék között kutassa a permafroszt titkait 2025-ben. Az egész Jacobsen fájdalma ott lappangott a színpadon, ha valakinek ez esetleg ismerős. Talán a színház tényleg a világ elől való menekülés, és bár nem értem teljesen ezt a komplex kapcsolatot, mégis vonzó számomra ez a misztikus menedék.

Ez lenne most a vasárnapi összegzés, kedves olvasóim! Most pedig bátran dobd fel a kommentjeidet, hiszen mi másra is várhatnál, ha nem a kreatív gondolataidra?