A trágyától a tollig: egy beszélgetés a Master Good vezetőjével az innováció és fenntarthatóság jegyében.

A Bárány család négy generáció óta foglalkozik baromfitenyésztéssel. A tradíciót a dédnagypapa indította, aki a Széchenyi grófok uradalmi baromfitenyésztője volt. Magyarországon elsőként és Európában is elsők között valósították meg a teljes körforgásos gazdálkodást, ahogy ők mondják, mindent értékesítenek a csirke csipogásán kívül. A Master Good cégcsoport 100%-ban családi vállalkozás. Bárány Péter agrármérnökkel, a dinasztia negyedik generációs vezetőjével beszélgettünk.

A fenntarthatóság alapja a környezet, a társadalom és a gazdaság közötti harmonikus egyensúly. Ha bármelyik elem jelentős mértékben sérül, akkor a fenntarthatóság fogalma is megkérdőjeleződik. Például, ha egy termék környezetszennyező módon készül, vagy ha minősége nem megfelelő, netán az ára elérhetetlen a vásárlók számára, akkor máris gátat szabunk a fenntartható fejlődésnek. Ráadásul, ha a termelés folyamatosan veszteséges, az nemcsak a vállalat életképességét veszélyezteti, hanem hosszú távon a társadalmi és környezeti szempontokat is aláássa, hiszen a cég csődbe mehet.

Ahogy egy vállalkozás növekszik és fejlődik, elkerülhetetlenül felmerülnek olyan kérdések, amelyekre sürgős válaszokat kell találni. Például, mi történik a keletkező hulladékkal vagy melléktermékekkel? Az ártalmatlanítás költségei folyamatosan emelkednek, és a mennyiség is növekszik, ami nemcsak időt, hanem figyelmet is igényel a vállalkozás részéről. Ha azonban ezeket a melléktermékeket hatékonyan, környezetkímélő módon tudjuk feldolgozni, és új termékeket hozunk létre, az nemcsak a fenntarthatósági céljainkat segíti elő, hanem a környezeti terhelést is jelentősen csökkenti. Az, hogy egy egykor értéktelen melléktermékből értékes árucikk válik, és így új alternatívaként jelenik meg a piacon, társadalmi szempontból is rendkívül előnyös.

Ezt a folyamatot már több mint egy évtizede kezdtük el, amikor felfedeztük, hogy a vágóhídi melléktermékekből és a baromfi trágyájából értékes termékeket, mint például állateledel-alapanyagokat tudunk előállítani. Azonban fontos megjegyezni, hogy ez a megközelítés cégenként változó, hiszen mindenhol más típusú melléktermékek keletkeznek.

Elkészítünk egy részletes számítást ezzel kapcsolatban. Jelenleg egy új rendszer bevezetésén dolgozunk, amelynek validálása már folyamatban van. Hivatalosan várhatóan jövő februárban tudjuk megosztani a nyilvánossággal az eredményeket, de már most is érdemes megemlíteni, hogy az általunk előállított baromfihús – például a mellfilé – karbonlábnyoma körülbelül az európai átlag 40%-át teszi ki. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem azt jelenti, hogy 40%-kal kevesebb, hanem hogy a mi termékünk karbonlábonya az átlag 40%-a.

Rengeteget számít, hogy a termelési folyamat minden szintjén világszintű teljesítményre vagyunk képesek, legyen szó tenyésztésről, keltetésről, takarmánygyártásról, hízlalásról, vágásról vagy továbbfeldolgozásról. A legjobban akkor tudod javítani ezeket a mutatókat, ha a legjobb kihozatallal tudsz dolgozni, és a legkevesebb veszteséggel tudsz termelni. Ebben a genetika tulajdonosának visszajelzése alapján a világon a legfelső 1 százalékában vagyunk minden fentebb említett folyamat tekintetében. Ez a magas hatékonyság, mivel a termelés minden egyes lépcsőfokára jellemző, segíti az egész rendszert. A nagymértékű melléktermék-hasznosítás is nagyon sokat számít, mint ahogy az is, hogy az éves szinten felhasznált árammennyiségnek jelenleg körülbelül az egynegyedét saját napelemekkel állítjuk elő.

Mindezek mellett a kisvárdai vágóhídon egy nagy beruházás valósult meg, amelyet folytatunk a továbbfeldolgozó üzemnél is, a keltetőnél pedig már a kezdetektől fogva működik. Olyan hővisszanyerő rendszerről van szó, amely például egy hűtőkompresszor által termelt - ott egyébként felesleges - hő szállítását, tárolását meg tudja oldani. El tudjuk vinni ezt a hőt a rendszeren belül oda, ahol melegre van szükség, vagy tárolni tudjuk egy tartályban meleg víz formájában. Az ilyen hőhasznosító rendszerekkel 30-40 százalékkal lehet csökkenteni a földgáz felhasználását.

Igen, az a tollmennyiség, ami nálunk keletkezik, valóban olyan jelentős, hogy indokolt volt egy külön üzemegységet létrehozni. Ez az egység egy állati fehérje feldolgozó, amely közvetlenül a vágóhídunk szomszédságában található.

A legtöbb vágóhídnál az a gyakorlat, hogy egy külső céget bíznak meg a vágóhídi melléktermékek begyűjtésével. Ezeket a termékeket egy kamionra pakolják, amely egy 80-100 kilométeres körútra indul. Amikor végre megérkeznek a célállomásra, a rakományt egyszerűen lebillentik, és csak 1-2 nappal később kezdik el a feldolgozást. Ez a folyamat két komoly problémát vet fel: egyrészt, a felesleges távolsági szállítás miatt jelentős energiát és időt pazarolnak el, másrészt, mivel a feldolgozás késlekedik, a melléktermékek bomlási folyamatoknak indulnak, ami rontja a minőségüket. Az így keletkezett anyagok már nem alkalmasak prémium állateledel előállítására, hiszen azok frissessége és tápértéke romlik.

A mi megoldásunk az, hogy a vágóhídról a melléktermék egy csövön keresztül 150 métert tesz meg a másik üzemegységbe, amely folyamatosan működik, és olyan prémium minőségű lisztet állít elő, amelyet később a legjobb minőségű állateledelekhez és haltápokhoz használnak fel.

Természetesen! Íme egy egyedibb verzió a szövegedből: Igen, de csak azután, hogy a világ összes embere befejezte az internet böngészését, az utazásokat, a koncertek látogatását, és minden egyéb, energiaigényes és környezetszennyező tevékenységet. Szóval nem igazán. Alapvetően az emberi táplálkozás sokszínű, és szükségünk van állati fehérjére, mivel az esszenciális aminosavakhoz legjobban állati forrásokból juthatunk hozzá. Persze lehetőség van táplálékkiegészítők használatára is, de ezek többsége szintén állati eredetű, amit nem mindenki tud. A tojás például egy remek forrás lehet a szükséges tápanyagokhoz, de végső soron mindegy, hogy tojást vagy csirkét fogyasztunk. Ha valóban fontos számunkra a Föld védelme, akkor érdemes tudatosan közelítenünk a fogyasztási szokásainkhoz is.

Németországban egy konferencián tartottam előadást, ott is felmerült a karbonlábnyom problematikája. Egy Európai Unióban előállított, mondjuk egy szlovákiai termesztésű szójabab karbonlábnyomához képest a brazil több mint másfélszeres, az indiai meg több mint négy és félszeres. Nem azért, mert ott hülyék a gazdálkodók, és három tonna helyett fél tonna terem egy hektáron, hanem azért, mert olyanok az adottságok, a vízhez való hozzáférés vagy a land use cost (a földhasználat költsége a kivágott esőerdők miatt), hogy ha ezek a költségek hozzáadódnak a szója megtermeléséhez, a mutató elmozdul.

Ha megnézzük az összes állati fehérjeforrás hasznos beltartalomra vetített karbonlábnyomát, a legjobb helyen az állati fehérjék közül a tojás áll, utána pedig rögtön következik a csirke, utána jön az összes többi, a sor végén a kecskehús áll, ott van szükség a legtöbb takarmányra.

Ha csak a keresletet és a hatékonyságot néznénk, akkor olyan csirkéket nevelnénk, amelyeknek csak mellfiléjük van, meg szárnyuk, néha egy kis combjuk, de faruk és hátuk például nincs. Ilyeneket persze nem tudunk előállítani, hiszen egész csirkét nevelünk. A viccet félretéve, az Európai Unióban összességében nekünk a legjobbak a fajlagos mutatóink.

Egyszer volt szerencsém beszélgetni egy neves gyógyszeripari konglomerátum vezetőjével, aki izgalmas részleteket osztott meg velem a jövőbeli szövetmérnöki fejlődésről. Jelenleg csak simaizomzat előállítására képesek, amelyet a bél és az erek falában található. Azonban ez önmagában nem elegendő. A kutatók még nem tudják megfelelően strukturálni a szövetet, és nem képesek különböző anyagokat, például zsírt beépíteni a folyamatba. A szakértők szerint akár 30 évbe is telhet, mire ezen a téren előrelépés történik. Ha azonban elérjük ezt a mérföldkövet, lehetőség nyílhat arra, hogy komplett szerveket, mint például szívet, vesét vagy májat állítsanak elő. Úgy vélem, hogy ha elérkezünk ehhez a forradalmi korszakhoz, akkor a tudás nem fog arra fordítódni, hogy kilónként csupán 5 euróért áruljanak mellfilét, hiszen a gyártott emberi szervek piaci értéke potenciálisan több százezer euróra rúghat. Ezek az organikus megoldások várhatóan a donorokra váró betegek számára válnak elérhetővé.

Vevőink között mindenkinek megvannak a saját állatjóléti elvárásai, legyen szó akár a kiskereskedelmi óriásokról, akár a gyorsétterem láncokról. Különösen kiemelkedő sztenderdet képvisel a McDonald's rendszere, ahol a legmagasabb szintű elvárások érvényesülnek. Jelenleg egyedül mi büszkélkedhetünk a világon a "flagship farm" minősítéssel, ami azt jelenti, hogy telepkialakításunk még a McDonald's által megfogalmazott szigorúbb sztenderdeknél is magasabb szintet képvisel.

Ez nemcsak az állatjólétet érinti, hanem nagyon sok mindent a környezetvédelemtől a biológiai biztonságig. Fontos, hogy természetes fényben legyenek az állatok, ne legyenek összezsúfolva. Folyamatosan monitoringozzuk az állományt, kamerarendszer van az istállókban, amely követi az állatok mozgását. Ennek tagadhatatlan gazdasági haszna is van. Ha egy állat a komfortzónáján belül van, akkor képes az optimális teljesítmény leadására. Ha fázik, ha melege van, vagy stresszel, akkor nem eszik úgy, ezért nem is gyarapszik. Nekünk az a célunk, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák az állatok, mert a nap végén abból lesz a legjobb eredmény a számunkra is. Kicsit morbid, de azért teszünk meg mindent, hogy az állatok jól érezzék magukat, hogy utána le tudjuk őket vágni. De végülis ez a kiskerti baromfi esetében is hasonlóan történik.

A Föld népessége és húsfogyasztása is dinamikusan növekszik, és leginkább a baromfihúsok fogyasztása nő. Ennek több oka is van. Az egyik az, hogy a baromfihúsok, ezen belül a csirke fogyasztásának nincsenek felekezeti korlátai, a másik pedig az, hogy ez a legmegfizethetőbb, legelérhetőbb állati fehérjeforrás a szegényebb ázsiai és afrikai országok számára is, ahol több milliárd ember él.

A prognózisok szerint a baromfihús iránti kereslet a következő 30-40 évben évente körülbelül 2-2,5 százalékkal fog emelkedni a világpiacon. Ez a növekedés különösen Európában figyelhető meg, ahol a fogyasztás leginkább a sertés- és marhahús helyett terjed.

Azt gondolom, hogy ez egy kicsit álszent. Az Európai Uniónak alig félmilliárd polgára van, akiket megpróbálunk rákényszeríteni a környezettudatosságra, és van másik hét és fél milliárd, akikre meg nincs ráhatásunk, mert nem EU-polgárok.

A lényegi probléma abban rejlik, hogy míg az Európai Unión belül szigorú szabályozások vonatkoznak a termelésre, addig az EU-n kívülről érkező termékek esetében ezek az előírások nem érvényesek. Ezen szabályoknak csupán egy része foglalkozik azzal, hogy például Brazíliában, Ukrajnában, Dél-Amerikában vagy Ázsiában miként zajlik a termelés, ám ennél is fontosabb, hogy konkrét humán egészségügyi kockázatokat rejthetnek a nem megfelelően ellenőrzött importtermékek. Ha az EU-ban bizonyos gyakorlatokat, hatóanyagokat – legyenek azok növényvédő szerek vagy állattenyésztésben használt antibiotikumok – betiltanak, akkor az importált termékek esetében ezek a tilalmak nem érvényesülnek. Ez komoly veszélyt jelenthet a fogyasztókra nézve. Míg az európai vállalatok számára a szigorú előírások megemelik a termelési költségeket, ugyanakkor a végtermékek biztonságosabbá tételét szolgálják. Ha viszont az importált árukra nem vonatkoznak hasonló követelmények, az nemcsak a fogyasztók biztonságát veszélyezteti, hanem az érintett európai cégek működését is alááshatja.

A döntések mögött gyakran kereskedelempolitikai vagy politikai motivációk húzódnak meg. Különösen a nagyobb uniós országok ipari érdekei befolyásolják az agrár- és élelmiszeripart, amelyet nem ritkán trade off-ként használnak fel. A gondolkodásmód az, hogy az Európai Unió képes több ipari terméket értékesíteni Dél-Amerikában, cserébe pedig a dél-amerikai országok behozhatnak különféle mezőgazdasági termékeket, mint például mellfilét vagy sertéshúst, anélkül, hogy az EU által előírt hivatalos biztonsági ellenőrzéseken kellene átesniük. Azonban véleményem szerint ez a rendszer jelenleg nem működik hatékonyan Európában.