A természet jogai: egy új ideológiai paradigmaváltás a nyugati jogrendszerben A természet jogainak fogalma nem csupán jogi elv, hanem egy mélyebb társadalmi és filozófiai forradalom kezdete a nyugati joggyakorlatban. E mozgalom célja, hogy hangsúlyozza a

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a [email protected] címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

A Kanadától Tűzföldig, sőt Dél-Afrikán át egészen Új-Zélandig terjedő hatalmas újvilági területeken ma is élnek azok az őslakos népek, akik a természethez fűződő szoros kapcsolatukkal és gazdag hagyományaikkal gazdagítják a világot. Ezek a kultúrák, amelyek mélyen gyökereznek a földrajzi környezetükben, fokozatosan beépülnek a római jogra, az európai keresztény hagyományokra és a felvilágosodás intellektuális örökségére épülő európai jogrendszerekbe. E folyamat motorjai azok a jogi keretek, amelyek az egykori brit és spanyol gyarmati területeken alakultak ki, és amelyek szoros kulturális, nyelvi és gazdasági kötelékek révén új lehetőségeket nyújtanak a nyugati gondolkodásmód befogadására és integrálására.

Azonban az önrendelkezés szabadságán, az egyén személyiségének kibontakozásán, illetve szabad akaratának kifejezésén alapuló jogfelfogásban nem értelmezhető, hogy egy természeti entitásnak jogai legyenek. De nemcsak jogilag, hanem eszmeileg is vitatható, hogy például egy folyó a dolgok rendjében az ember mellé, sőt fölé kerekedjen.

2008-ban Ecuador történelmi lépést tett, amikor alkotmányos szinten elismerte a természet jogait. A törvényhozók hangsúlyozták, hogy Földanya, vagyis Pachamama, amely az élet születésének és működésének színtere, megérdemli a tiszteletet létezése iránt. Ezen túlmenően a természet zökkenőmentes életciklusainak, összetett szerkezetének, sokszínű funkcióinak és evolúciós folyamataiknak megőrzése és újjáélesztése is kiemelkedő fontosságú feladatként szerepel az alkotmányban.

Minden egyén, közösség, nép és nemzet megteheti, hogy felszólítja a hatóságokat a természet jogainak érvényesítésére. Az állam támogatja a természetes és jogi személyeket, továbbá a közösségeket abban, hogy aktívan részt vegyenek a természet védelmében, és tiszteletben tartsák az ökoszisztéma minden egyes elemét.

A természetnek joga van ahhoz, hogy újjászülethessen.

Ez a helyreállítás a kötelezettségek teljesítésének eredményeként valósul meg, amelyeket az állam, valamint a természetes személyek és jogi személyek vállaltak. Célja, hogy kártalanítsák azokat az egyéneket és közösségeket, akik a sérült természeti rendszerekre támaszkodnak.

Két évvel később a bolíviai parlament is hasonló lépéseket tett, nem csupán elismerve Pachamama jogait, hanem kijelentve az állam és a társadalom felelősségét e jogok védelmének biztosításában. Ezenfelül alapelveket is kidolgozott, amelyek a harmóniát, a közjót, a Földanya regenerálódásának biztosítását, valamint a Földanya jogainak tiszteletben tartását és védelmét hangsúlyozzák. Továbbá, elítélik az anyagiasságot, és előmozdítják a multikulturalizmus eszméjét.

A képviselők véleménye szerint a Földanya...

Ez egy dinamikus és összetett élő rendszer, mely az élet minden formájának oszthatatlan közösségéből épül fel. Ezek az élőlények kölcsönhatásban állnak egymással, kölcsönös függőségek hálózatát alkotják, és egymást kiegészítve formálják a közös jövőjüket.

A Földanya a nemzetek és az őslakos népek világnézete szerint szentnek tekinthető. Jogainak védelme és érvényesítése céljából az Anyaföld kollektív közérdekű jogalanyiságot kap. A Földanyát és annak minden alkotóelemét, beleértve az emberi közösségeket is, megilletik a törvényben elismert veleszületett jogok. A Földanya jogainak gyakorlása során figyelembe kell venni különböző alkotóelemeinek sajátosságait, és megilleti az élethez, az élet sokféleségéhez, a vízhez, a tiszta levegőhöz, az egyensúlyhoz, a helyreállításhoz és a szennyezésmentes élethez való jog.

A jogalkotás fejlődése után a jogalkalmazás területén is elkezdődött a természet jogi személyként való elismerésének gyakorlata. 2011-ben Ecuadorban a helyi közösség, amely a Vilcabamba folyót képviselte felperesként, sikeresen meggyőzte a bíróságot arról, hogy egy tervezett útépítési projekt sérti a folyó jogait. Ennek következtében a projektet leállították, mivel az veszélyeztette volna a folyó természetes áramlását. Ekkor egy tartományi bíróság döntést hozott, amely a természet, különösen a folyó védelme érdekében született, a tartományi kormány ellen.

A bírák kimondták, hogy az, hogy a Vilcabamba város és Quinara város közötti út szélesítési projektje három éve környezeti hatástanulmányok elvégzése nélkül folyt, közvetlenül megsértette a természet jogait azáltal, hogy növelte a folyó vízhozamát és katasztrófaveszélyt idézett elő a folyó téli esőzések okozta növekedése révén. Ennek következtében nagy árvizek keletkeztek, amelyek hatással voltak a folyóparti lakosságra, akik a folyó erőforrásait használják. A kihordott kövek, homok, kavics és fák pedig elcsúfították a folyó partjait, pusztítva a folyóparti területeket.

A tartományi kormánynak harminc napon belül be kellett mutatnia a Vilcabamba menti területeken, valamint az érintett lakosság körében végrehajtandó helyreállítási és rehabilitációs tervet. Eleget kellett továbbá tennie a környezetvédelmi hatóság ajánlásainak és számos konkrét kötelezettséget is róttak rá.

Csupán 2014-ig kellett várni, hogy az új-zélandi Urewera erdő egy teljes ökológiai területként jogi státuszt nyerjen. A tūhoék, egy helyi maori közösség, hosszú évtizedeken át harcoltak földjeik és jogaik megőrzéséért, különös figyelmet fordítva az erdő védelmére is. Az 1950-es évektől kezdve az állam irányítása alatt állt a terület, ami számos konfliktust eredményezett. A 2000-es évek közepén megkezdődtek a tárgyalások a tūhoék és az állami hatóságok között, melyek célja a közösség jogainak helyreállítása és az erdő megóvása volt.

2014 áprilisában született a megállapodás, amelyben elismerték az Urewera erdőt jogi személyként.

Az állam és a tūhoe közösség közösen osztozik az erdő védelmének és menedzsmentjének felelősségében. Ez magába foglalja az erdő egészségének folyamatos ellenőrzését, a károk megelőzésének elősegítését és a fenntartható erdőgazdálkodás gyakorlását. Az erdő jogai közé tartozik a természetes környezet megóvása és a fenntartható fejlődés előmozdítása. Mielőtt bármilyen projekt vagy fejlesztési tevékenység megkezdődne, környezetvédelmi hatásvizsgálatot kell lefolytatni, és a természetes állapotok tartós megváltoztatása tilos.

Az olyan esetek, amikor helyi jogalkotói vagy jogalkalmazói szervek a természeti entitások jogalanyiságát elismerik, számos példa alapján sorolhatók, anélkül hogy teljességre törekednénk. Figyelemre méltó, hogy ezek a döntések gyakran olyan absztrakt és természetközeli szemléletet tükröznek, amely a világ különböző részein, főként az Újvilágban – tehát a korábban gyarmatosított területeken – terjedt el. E régiók népei – mint például a bennszülöttek, indiánok és más törzsi közösségek – a kolonializmus és az évszázadok során rájuk nehezedő kulturális nyomás ellenére képesek voltak megőrizni spiritualitásuk egy jelentős részét. Ez a szellemiség ma is él a társadalmaikban, és elengedhetetlen, szerves részét képezi annak, ahogyan a világot percepcióik által értelmezik.

Ez az életfelfogás pedig - egyéb lehetőség híján - a nyugati típusú jogrendszerekben és intézményeiken keresztül keres elismerést. Sőt, amint az alábbi két példán keresztül láthatjuk, már belépett abba a térbe, amelyet kulturálisan nyugatként szoktunk emlegetni.

A Mar Menor, Spanyolország délkeleti partjainál elterülő lagúna, Európa legnagyobb sós vizű víztesteként tündököl. A 135 négyzetkilométeres területét egy homokpad határolja, amely elválasztja a Földközi-tengertől. Ez a különleges ökoszisztéma meleg, sekély vizével és vonzó strandjaival a turisták kedvelt célpontjává vált. Ezen a csodás helyen számos halfaj, csikóhalak, sőt a veszélyeztetett európai angolnák is otthonra leltek. Sajnos azonban a környezeti problémák árnyékot vetnek a lagúna szépségére. A közeli mezőgazdasági területekről származó műtrágyák miatt az élővilág folyamatosan szenvedett, ami az algavirágzás robbanásához vezetett. Ennek következményeként a víz zavarossá vált, a partra sodródó elpusztult halak látványa sokkolta a helyieket, míg egy kagylófaj teljesen eltűnt a vízből. A rothadás borzalmas szaga pedig nem csupán az élővilágot, hanem az ingatlanpiacot is megrendítette, a turisták elmaradásával a lakosok dühét és frusztrációját csak fokozta. Az egykor virágzó Mar Menor sorsa figyelmeztetés számunkra, hogy a természet védelme és a fenntartható fejlődés elengedhetetlen.

2019-ben több mint 50 ezer ember gyűlt össze a közeli Cartagena városában, hogy kifejezze tiltakozását a környezeti pusztulás ellen. Ekkor a spanyol kormány 20 millió eurós támogatást hagyott jóvá a Mar Menor melletti települések vízgazdálkodásának fejlesztésére, a lagúna rehabilitációs programjának részeként. Ezt követően egy polgári kezdeményezés indult, amely célja a törvényalkotás volt, és körülbelül 640 ezer aláírást sikerült összegyűjteni. A kezdeményezés egy 1600 négyzetkilométeres területet érintett, beleértve a lagúnát és annak környező partvidékét is. A javasolt új törvénytervezetet 230 szenátor támogatta, mindössze három Vox-párti képviselő szavazott ellene.

A törvény célja, hogy jogi személyiséget biztosítson a Mar Menor lagúna ökoszisztémájának, lehetővé téve, hogy önálló jogalanyként élvezhesse védelmét. E jogi státusz révén a lagúna ökológiai értékei és a jövő generációk iránti felelősségvállalás alapján biztosítható a fenntarthatósága. A Mar Menor természetes egységének jogainak elismerése nem csupán a lagúna megóvását szolgálja, hanem a környékén élő közösségek jogait is megerősíti, akiknek életét és megélhetését komolyan veszélyezteti az ökológiai hanyatlás.

Az úgynevezett biokulturális jogok olyan jogi keretet jelentenek, amely a kulturális sokszínűség és a biológiai sokféleség védelmét egyaránt szolgálja. E jogok célja, hogy elismerjék és támogassák az őslakos közösségek, helyi népcsoportok és hagyományos tudás birtokosainak jogait a természetes erőforrásokhoz való hozzáférés, a kulturális örökség megőrzése és a fenntartható fejlődés érdekében. A biokulturális jogok hangsúlyozzák a természet és a kultúra közötti szoros kapcsolatot, és arra ösztönöznek, hogy a közösségek aktívan részt vegyenek saját identitásuk és környezetük védelmében.

Ki kell terjeszteni a jogi alany kategóriáját a természetes entitásokra, a földi élet és a föld rendszer tudományai által nyújtott bizonyítékok alapján. A Mar Menor és medencéje jogi személyiségének kinyilvánítása lehetővé teszi a part menti lagúna autonóm kormányzását, amely önmagában védelmet érdemlő ökoszisztémának minősül, ezáltal előmozdítva a korábbi kezelést: a lagúna pusztán a védelem, helyreállítás és fejlesztés tárgyából elválaszthatatlanul biológiai, környezeti, kulturális és spirituális alannyá válik.

A Mar Menor lagúna és medencéje, mint jogi személy, az alábbi jogokkal bír:

A Mar Menor jogi státuszának védelme érdekében egy speciális bizottságot fognak létrehozni, amely a jogi személy érdekeinek képviseletét és védelmét fogja ellátni.

2022 szeptemberében, az angliai Kelet-Sussex grófságban található Lewesben, a River Festival keretein belül izgalmas diskurzus bontakozott ki az Ouse folyó jogainak koncepciójáról. A helyi közösség tagjai részt vettek egy workshopon, amelyet a Love our Ouse elnevezésű civil szervezet szervezett, és amelynek célja a folyó jogainak védelme volt. A résztvevők egy olyan javaslatot dolgoztak ki, amely a Folyók Jogainak Egyetemes Nyilatkozatán alapult. A Lewes Körzeti Tanács 2023. február 20-án komoly lépést tett, amikor elfogadta a Folyók Jogaival kapcsolatos határozatot, amely hivatalosan is elismeri a természet és a folyók jogait. Ez a határozat arra kötelezi a tanácsot, hogy vizsgálja meg a természet jogainak érvényesülését az Ouse és más helyi folyók állapotának javítása érdekében. Ezen kívül, a tanács munkálkodik azon, hogy 2025-re elkészítse az Ouse Folyó Jogainak Chartáját, amely új irányt szabhat a helyi vízfolyások védelmének.

A Charta alapját a Folyók Jogainak Egyetemes Nyilatkozata képezi, amely kijelenti, hogy a folyóknak joguk van szabadon áramlani, mentesnek lenni a szennyeződésektől, fenntartható vízkészletekből táplálkozni és táplálni, őshonos biodiverzitással rendelkezni, és joguk van a regenerációra és helyreállításra. Lewes városa Angliában az első, amely ilyen irányú határozatot fogadott el. Amennyiben a Charta később elfogadásra kerül, az Ouse folyónak jogokat biztosítanak.

A modern nyugati demokráciákban elterjedt jogrendszerek az egyén autonómiájára, jogaira és az állam korlátozott szerepére épülnek. Az alapvető emberi jogok védelme központi szerepet játszik, és az egyén szabadsága a legfőbb érték.

Az őslakos népeknél a nyugati típusú jogi struktúrák alkalmazása ebben az esetben egy spirituális vagy vallási világnézet kiszolgálására történik. Itt a jog nem öncélú, hanem eszközként szolgál a spirituális célok elérésére, melyek túlmutatnak az egyéni jogok védelmén.

Célunk az, hogy minden egyén számára garantáljuk a szabadságot, biztosítva ezzel a jogbiztonságot. Fontos számunkra, hogy tiszteletben tartsuk az állam és az egyén közötti hatalomgyakorlás határait. Az igazságszolgáltatás elve a törvény előtti egyenlőség, függetlenül attól, hogy valaki milyen vallási, etnikai vagy egyéb háttérrel rendelkezik.

Az őslakos népek jogrendszere eltér a modern jogi keretektől, mivel alapvető célja nem csupán az egyéni szabadság védelme, hanem a közösségi szellem és a spirituális értékek megőrzése. E kultúrákban a jogforrások sokszor nem írott törvényekből, hanem vallási tanításokból, szent szövegekből vagy a közösség vezetőinek bölcsességéből erednek. E népek hisznek abban, hogy a jogi normák közvetlen kapcsolatban állnak egy magasabb rendű spirituális erővel, amely irányítja és befolyásolja a közösségi döntéseket. Ezzel szemben a modern jogi rendszerek, mint a miénk, írott törvényekre és alkotmányos keretekre támaszkodnak, ahol a független bíróságok játszanak kulcsszerepet a jog értelmezésében. A hangsúly itt a racionalitáson és az univerzális emberi jogok védelmén van, ami egy másfajta megközelítést tükröz a jog és az igazságosság kérdéseiben. Míg az őslakos hagyományok a közösségi értékeket helyezik előtérbe, addig a modern jogi struktúrák az egyéni jogok és kötelezettségek érvényesítésére összpontosítanak.

Nyilvánvaló, hogy hazánkban a jog és a vallás szétválasztása alapvető elvárás. Ez azt jelenti, hogy az állam és a vallás különálló entitásokként működnek, és az állami döntések nem támaszkodnak vallási indokokra.

addig az őslakosoknál a jog és a vallás szorosan összefonódik.

A vallási meggyőződések jelentős hatással vannak a jogi döntésekre, és a vallási értékek szervesen átszövik a jogi keretrendszert.

A törzsi közösségek azon igyekezete, hogy a külső forrásból származó jogi kereteket alkalmazva, azok szabályait és szellemiségét magukévá téve érvényesítsék ősi jogigényeiket, az ő nézőpontjukból nézve természetes és teljesen érthető. Ez a hozzáállás nem csupán trendi hóbort, hanem mélyen gyökerező válasz a történelmi kihívásokra. Nem meglepő, hogy Spanyolország, a kolonialista múltjának köszönhetően, a dél-amerikai hatások egyik fő átvivője, és inkább a hasonló gyarmatosító országok (mint Portugália, Franciaország, Hollandia és Nagy-Britannia) sorakoznak fel mögötte, mintsem más európai államok (például Németország, Lengyelország vagy Oroszország). Ráadásul nem ismeretlen, hogy az újvilág progresszív képviselői, mint Kanada, szintén nyitottak az ilyen jelenségekre. Érdekes, hogy a római jog, a kánonjog és a felvilágosodás szellemi öröksége által meghatározott nyugati eszmevilágtól éppen a materiális világon túli jogértelmezés áll a legmesszebb.

Az emberi egészség szorosan összefonódik a környezetünkkel: a levegő, amelyet belélegzünk, az ivóvíz, amit fogyasztunk, és a talaj, amely élelmiszereinket táplálja, mind a földanya jólététől függenek.

„Együtt ünnepeljük a Földanya Nemzetközi Napját, és emlékezzünk arra, hogy bolygónk védelme mindannyiunk közös felelőssége.” – fogalmazott António Guterres, az ENSZ főtitkára 2024. április 22-i üzenetében.

Bolygónk világpolitikai helyzetének gyökerei egy portugál származású, a nyugati világ körébe tartozó döntéshozó személyes megközelítésében rejlenek. A közlemény egy másik részlete világos választ ad erre: "Fontos, hogy tanuljunk az őslakos népek bölcsességéből, tudásából és vezető szerepéből, akik évszázadok óta vigyáznak a természeti környezetre, és akik mélyen ismerik a világ éghajlati és biológiai sokféleségével összefüggő válságok számos lehetséges megoldását."

Tanulni persze, mindenkitől, mindenhonnan és mindenkor lehet. A nyugati társadalom és az őslakosok spiritualitása között azonban - bár meglehet nem tűnik kibékíthetetlennek - mégiscsak van ellentét. Hiszen mi nyugatiak azt valljuk: az embert mint személyt ugyan megilletik jogok, de kötelességek is terhelik.

Az emberi lény az egyetlen, aki képes belátni és átlátni a világ összetettségét. Gondolkodásával, értelemadási képességével és választásaival formálja viszonyát a körülötte lévő tárgyakkal, élőlényekkel és jelenségekkel, beleértve a felebarátait is. De felmerül a kérdés: hogyan definiáljuk azt a folyót, amelynek csupán jogai vannak, de kötelességei nincsenek? Ezt a jogot az ember adja neki, mégis, ha a folyó elragadja a házakat, embereket vagy állatokat, akkor mi a következmény? Megbüntetjük a folyót, mint Xerxész tette a tengerrel, vagy elvonunk tőle valamilyen "szerzett jogot"? Az európai gondolkodás középpontjában az ember áll, amikor rendet próbál teremteni a létezők között. Csak az ember képes arra, hogy önreflexiója segítségével kiemelkedjen a világ zajából. Tapasztalataink szerint más élőlények nem rendelkeznek ezzel a képességgel: bár az állatokban is van "lélek", de nem képesek önmagukat a múlt és a jövő fényében látni, nem tudnak változtatni önmagukon, és nem értik, hogy mi történik velük a világban.

Csak az ember képes arra, hogy ilyen módon érezze és tapasztalja meg a világot.

A folyó nem képes kifejezni magát, hiszen lényegében semmije sincs, amivel változtatni tudna saját valóján. Az a hit, hogy valamiféle eszköze lenne a kifejezésre, csupán illúzió. Valójában egy kiterjesztett, antropomorfikus világban élő jogvédők próbálják a folyót olyan lényként értelmezni, amely emberi tulajdonságokkal rendelkezik. Ez azonban lehetetlen feladat! Nyugati nézőpontból nézve a folyó sosem válhat valódi személlyé, hiszen a Boethius által megfogalmazott személy definíciója – miszerint a személy egy racionális természetű, egyedi lény – egyértelműen nem vonatkozik rá. A folyó nem rendelkezik tudatos létezéssel, és képtelen bármiféle tudatos cselekvésre. Ezt könnyedén beláthatjuk. A folyó egyedisége és az önállósága is megkérdőjelezhető, hiszen nem tudjuk pontosan, hol húzódnak a határai. Meddig terjed a folyó? Csak a partjainál, vagy a mellékfolyóit is figyelembe kellene vennünk? Ezt a logikát követve végül az egész Föld összes vízfolyása kapcsolatba hozható lenne a szóban forgó folyóval. A folyó személyként való értelmezése tehát nem más, mint erőltetett és gyenge próbálkozás.

Mégis, az őslakos világnézet jogi megjelenésének nyugati piaca már egyértelműen felkészült. A természetes entitások jogalanyiságának koncepciója, bármennyire is távol áll az angolszász és kontinentális jogi hagyományoktól, elképzelhető, hogy a jelenlegi, olcsó spiritualizmusra vágyó progresszív-zöld generáció számára legalább olyan vonzó lesz, mint egy gipszből készült, IKEA-stílusú Buddha szobor.

Nem tartom kizártnak, hogy a Mar Menor és az Ouse esetét a közeljövőben több is követi Európában.

A természeti entitások jogokkal való felruházása egy érdekes és aggasztó jelenség, amely a klímaperekhez hasonlóan új értelmezéseket hoz az éghajlatvédelem területén. Ez a tendencia nem csupán jogi, hanem filozófiai kérdéseket is felvet, így a konzervatív álláspontok vizsgálata is indokolt lehet. Érdemes elgondolkodni azon, hogy miként lehetne hatékonyan reagálni erre a változásra, és milyen alternatív megközelítések kínálkoznak a jövő fenntarthatósága érdekében.