A lényeges kérdés: hogyan tehetjük a parkolást egyszerűvé még a legszűkebb helyeken is?


Rengetegen az utolsó pillanatra hagyják az ünnepek előtti bevásárlást, amivel önként kényszerítik bele magukat a boltokban hömpölygő tömegbe. A legtöbben ilyenkor már feszültek is, mert attól tartanak, hogy valaki elhappolja előlük a kinézett ajándékokat. Ráadásul a helyzet egy pláza előtti parkolás esetén sem kedvezőbb.

Zita sohasem pazarolta az idejét: reggelente egy gyors kávéval indította a napot a belváros szívében, majd egy ügyes manőverrel parkolt az iroda előtt. Aznap is várt rá egy sor fontos online meeting, amely után végre élvezhette a jól megérdemelt ebédet, hogy aztán belemerüljön az ügyféltalálkozók világába. A negyvenes évei végén járó nő napjai szinte mindig így teltek, a pihenés szinte luxusnak számított számára. Főleg most, hogy Advent utolsó hetét taposta, és már a karácsony közeledtével kellett szembenéznie. A modern, ambiciózus Zita kénytelen volt a karrierje mellett az ünnepi vásárlást is beilleszteni a napirendjébe. Idén is a kedvenc plázájában tervezte lebonyolítani a karácsonyi bevásárlást, és természetesen a lehető leggyorsabban akarta letudni ezt a feladatot.

- Hogy akarsz oda beparkolni, nézd már meg mekkora a hely! - ordított ki habzó szájjal autója ablakán egy középkorú kopaszodó férfi, aki szemmel láthatóan erősen kételkedett Zita autóvezetői tudásában. S hogy ennek a lehető legérthetőbben hangot is adhasson, nemes egyszerűséggel ráfeküdt autója dudájára.

- Na, ezt most megmutatom! - határozta el Zita, miközben a szívében egy kis láng lobogott. Ő már jó előre megtervezte, hogy az úttest bal szélére húzódik, és elegánsan beparkol a pláza előtti helyre. Ám autóstársa, akinek a visító duda hangja olyannyira beleivódott a levegőbe, láthatóan nem osztotta ezt a véleményt. A fickó, akinek kinézete alapján a gépjárművezetés nem éppen a legfőbb erénye volt, talán egy cseppnyi irigységgel is küzdött a Qashqai iránt, amelyben Zita ült. A gondolat, hogy majd egy kis csipkelődést engedhet meg magának, miközben a 3D-s, 360 fokos tolatókamera segítségével zökkenőmentesen parkol, már-már szórakoztató volt számára. Az adrenalin szinte táncolt a vérében, miközben az autója mögötti helyet szemlélte.

Zita sosem hagyta, hogy a hasonló utcai jelenetek kétségbe ejtsék – mondjuk, nem is gyakran találkozott ilyesmivel. A Qashqai-ja viszont hatalmas erőt és magabiztosságot sugallt neki. Ez az autó nem csupán a parkolásban, hanem a mindennapi élet kihívásaiban is szilárd bástyaként állt mellette. Most, hogy az ünnepi forgatag közepette apokaliptikus hangulatba került, még inkább szüksége volt erre a megbízható támaszra.

- Na, tessék, te kis pukkancs! Látod, milyen ügyesen és gyorsan megoldottam a helyzetet? Végre leszállhatsz a dudádról - motyogta magában, miközben a Nissan hátrameneti automatikus fékező rendszere életre kelt, hiszen már épp elég közel volt a parkolóhely mögött álló fenyőfához, amit Zita nyilvánvalóan nem akart volna lendületből "beültetni a csomagtartóba". Kívülről csak annyit lehetett észlelni, hogy illedelmesen mosolyog, majd a másik autó volánja mögött ülő, kővé váló sofőr szemébe nézve hangosan és világosan kíván boldog karácsonyt. Mert bár sosem volt agresszív vezető, az igazságtalanság és az előítéletek ellen nehezen tudott szó nélkül elmenni. A mindennapok kihívásaival szembesülve folyamatosan meg kellett küzdenie azért, hogy a tárgyalóteremben a férfiak ne csupán egy üresfejű bábunak lássák, hanem a felkészültsége és határozottsága révén komolyan vegyék őt. Hát nem lenne már nevetséges, ha egy egyszerű bevásárlás kihozná őt a sodrából? Az önbizalma és eleganciája megőrzéséhez pedig autója letisztult formatervezése és sportos stílusa tökéletesen illeszkedett, amivel Zita teljes mértékben tisztában volt. És az igazat megvallva, ebben az autóban igazán jól is festett.

A Qashqai valóban megkönnyítette Zita életét, hiszen a karácsonyi bevásárlás előtt álló stressz alól mentesítette őt. Milyen más élmény úgy nekivágni a vásárlásnak, hogy egy olyan autóból lép ki, amely intelligens vezetéstámogatással van felszerelve? Ez a kényelmes érzés nyugodtabbá tette a hangulatát. Ráadásul a jármű gazdag felszereltsége, mint az adaptív LED fényszórók, a közlekedési táblák felismerésére képes rendszer és a ProPILOT Asszisztens technológia, mind hozzájárult ahhoz, hogy a rohanó hétköznapokhoz méltóan most is hatékonyan tudjon boldogulni.

Related posts