A migrációs válság sokszínű és összetett jelenség, amely számos ember életét megváltoztatta. Az események folyamata sokféle arcot mutat, legyen szó a menekültekről, akik biztonságosabb helyet keresnek, vagy a közösségekről, amelyek szembesülnek a kihíváso

A vélemények megoszlanak arról, mikor is indult el az európai migrációs válság, de a Nyugat már az ötvenes és hatvanas években nyitott karokkal fogadta a külföldieket. A második világháború utáni gazdasági fellendüléshez sürgősen szükség volt arra a munkaerőre, amely a jólét alapját képezheti. Ekkoriban sokszínű társadalmak alakultak ki, ám a jelenség árnyoldalai és kockázatai még nem voltak nyilvánvalóak. Az igazi nehézségek a 2010-es évek elején és közepén kezdtek megjelenni, amikor az illegális migráció szinte szabad utat kapott. A mainstream diskurzusban a mai napig az a narratíva dominál, hogy a bevándorlás bár hordozhat kockázatokat, alapvetően hasznos és előnyös jelenség. Csak az utóbbi években indult el egy valódi párbeszéd a kérdés körül, hiszen aki határozottan bírálta a migrációt, azt gyakran marginalizálták.

Hogyan befolyásolta a migráció az EU-tagállamok közti párbeszédet? Mi a különbség a gazdasági bevándorlók, a menekültek és az illegális migránsok között? Többek közt ezekre a kérdésekre is választ adott a meghívott, aki személyes példákkal is alátámasztotta azt, hogy az utóbbi évtizedekben mennyire kicsúszott az Európai Unió kontrollja alól a folyamat kezelése, és a személyi jogokra hivatkozva lényegében komolyabb statisztikák sem készülnek a bevándorlókkal kapcsolatban.

A migrációról beszélve sokszor csak spekulálni tudunk egy adott országban élő emberek számáról, arról, hogy honnan származnak, és közülük hányan találtak tényleges munkalehetőséget. Ráadásul sok esetben az érintettek létezéséről sem áll rendelkezésre hivatalos dokumentáció. Ahogy a bevezetőben említést nyert, fontos tudatosítani, hogy a migráció nem csupán statisztikai adatok összessége, hanem valódi emberi sorsok története. Olyan hétköznapi emberek életéről van szó, akik a háború, az üldöztetés és a reménytelenség elől menekülnek, gyakran az életüket kockáztatva, hogy egy jobb jövő reményében lépjenek az ismeretlenbe.

A mérleg másik serpenyőjében a befogadó országok állnak, és az igazi kihívás az, hogy hogyan tudják harmonikusan beilleszteni a beáramló tömegeket. Az egymillió dolláros kérdés talán az, hogy vajon létezik-e egyértelmű és helyes válasz a menekültpolitika komplex kihívásaira?

Pomichal Krisztián kiemelte, hogy a 2015-ös merkeli "Willkommenskultur" bevezetése óta egy merőben új valóságban élünk, amelyben a Kárpát-medence lakói egy eddig ismeretlen problémával néznek szembe: a migrációs válsággal és a bevándorlás következményeivel. A kérdező friss példaként említette, hogy Párizsban december közepén egy helyi színházban a bevándorlás pozitív aspektusait tárgyaló konferenciát tartottak, amelyre a párizsi migránsközösség tagjai ingyenesen beléphettek, miközben a rendezvény alapvetően fizetős volt. Pomichal elmondta, hogy a konferencia óriási sikert aratott, hiszen körülbelül 250, főként Franciaország egykori afrikai gyarmatairól érkezett bevándorló maradt a helyszínen, aki azóta sem tért haza. Eközben a színház képtelen fedezni az energiaszámlákat és az ott maradtak étkeztetését, ami egy rendkívül groteszk és tragikus helyzetet teremtett. Marsai Viktor válaszában hangsúlyozta, hogy ez a helyzet remekül szimbolizálja azt, ami Nyugat-Európában mostanában zajlik, és amit mi is körülbelül egy évtizede kezdtünk el észlelni. Megemlítette, hogy sajnálatos módon a nyugati társadalmak is, vagy talán még inkább, már 2-3 évvel ezelőtt szembesültek ezzel a problémával, annak ellenére, hogy a jelenségnek már voltak előzményei.

csak aztán másként alakultak a dolgok, tette hozzá a szakember, és bizonyára sokunk fejében megfordulhat ilyenkor, hogy a jelenség kísértetiesen hasonlít ahhoz, mint amikor a háború után "ideiglenesen" 40 évig nálunk tartózkodtak a szovjet katonák. Csak ők végül elhagyták a posztszocialista országokat... Marsi hangsúlyozta, hogy a Nyugatnak az 50-es, 60-as években ténylegesen szüksége volt ezekre a bevándorlókra, mivel Európa nagyon nagy emberveszteség áldozata lett a II. világháborúban, amit csak munkaerő importtal lehetett orvosolni.

A 70-es években viszont a térséget gazdasági válság érte el, és akkor hirtelen kiderült, hogy nem kell annyi munkáskéz. Addigra viszont már az is kiderült, hogy ezek az emberek nem ideiglenes jelleggel képzelték el a jelenlétüket Európában. Az időközben eltelt 10-15 év alatt sokak már ingatlant vásároltak, családot alapítottak és gyerekeik is születtek, ráadásul ezek az emberek az ország adófizetői is voltak. Ezért aztán már nem lehetett őket abba az országba visszatoloncolni, ahonnan érkeztek.

A lényeges különbséget azonban ott kell keresni, hogy míg ezek a bevándorlók azért kaptak meghívót, mert mindenki pontosan tudta, hogy ők hol és milyen munkát fognak végezni, addig a a maiak esetében ez nem hogy nem tisztázott, hanem a szándék is egészen más. 60-70 évvel ezelőtt a meghívás legális csatornákon zajlott, a XXI. században pedig az egész folyamat áttekinthetetlen, ellenőrizhetetlen és finoman szólva sem pontosan dokumentált. Az emberek pedig egyre özönlenek, hiszen az internet és az okostelefonok korában a hír sokkal gyorsabban terjed.

- Fejtette ki az este vendége, aki hangsúlyozta, hogy mostanra elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol a német, francia és skandináv politikai diskurzus már kénytelen foglalkozni ezekkel a jelenségekkel. "Ki gondolná, hogy Ausztria is bevándorló ország?" - tette fel a kérdést. Pedig Bécsben már 2020-ra a bevándorló hátterű lakosok aránya meghaladta az 50%-ot, míg az országos szinten a külföldi lakosság aránya már túllépte a 20%-ot.

- húzta alá Marsai, aki arra is rávilágított, hogy időközben a migránsokra vonatkozóan hivatkozási alapként mantrázott emberi jogok körét is kiszélesítették. Előfordult olyan eset is például, hogy egy illegális bevándorlót azért nem toloncoltak ki Németországból, mert szülőhazájában a várható élettartama rövidebb lenne.

Az Egyesült Államok déli határán tapasztalható helyzet különösen figyelemre méltó, hiszen Nyugat-Európában nem állnak rendelkezésre hasonló statisztikák. A feltartóztatott és azonosított személyek 6-7%-a büntetett előéletű, vagy terrorista kapcsolatokkal bír, esetleg körözés alatt áll. Ha ezt az arányt Európára vetítjük, akkor még a 3%-os érték is rendkívül aggasztónak számít. Ez arra utal, hogy a helyzet komoly kihívások elé állítja a hatóságokat, és felhívja a figyelmet a biztonsági intézkedések szükségességére.

A Migrációkutató Intézet vezetője hangsúlyozta, hogy a decemberi magdeburgi terrorcselekménnyel kapcsolatban a szaudi hatóságok figyelmeztetései a német rendőrség felé nem kaptak kellő figyelmet. A beszélgetés résztvevői rámutattak, hogy ez vagy a figyelmetlenség, vagy a túlterheltség következménye lehetett, hiszen a hatóságoknak számos hasonló esetet kellene kezelniük, ami megváltoztatná a közbeszéd irányát. Az esemény tanulsága, hogy a problémák már olyan mértékben felhalmozódtak, hogy azokat nem lehet többé figyelmen kívül hagyni.

A diskurzus során felmerült, hogy a békés együttélés és az integráció kérdéseit nem csupán a kulturális és vallási eltérések befolyásolják, hanem a családi hagyományok, szokások és a különböző bevándorló közösségek szociális viselkedése is kulcsszerepet játszik. Ezek a tényezők nemcsak hogy összetetté teszik a helyzetet, de sokszor megnehezítik, sőt lehetetlenné is tehetik a harmonikus együttélést, hiszen a bevándorlók nem fognak varázsütésre alkalmazkodni. A negatív tendenciák kézzelfogható bizonyítéka, hogy számos nyugat-európai városban nem csupán a külvárosok, hanem a belvárosi zónák egyes részein is no-go zónák jönnek létre, ahol éjszaka már komoly kockázatot jelent az utcákra lépni.

Figyelemre méltó jelenség, hogy a régebbi bevándorlók utódai egyre inkább radikalizálódnak. Ez a tendencia együtt jár a frissen érkezett, radikális vallású vagy világnézetű illegális bevándorló csoportok hatásával, ami egy új, sokkal szélesebb körű radikalizációs folyamatot indít el. Ennek a jelenségnek a kezelése pedig rendkívül bonyolult feladat elé állítja a társadalmat.

Nyugat-Európában a nemzetfogalom országonként eltérő megközelítéseket mutat. Például Franciaországban mindenkit franciaként azonosítanak, ami ugyanakkor problémákat vet fel, hiszen így nehezen kezelhetők a kulturális, vallási vagy nyelvi különbségek. Más államokban a bevándorlók igényeit próbálják figyelembe venni, de ezeket gyakran bizonyos feltételekhez kötik – emelte ki Marsai. Az alapvető kihívás azonban az, hogy a radikalizációs folyamatokat miként lehet kordában tartani, vagy egyáltalán lehetséges-e ez. Számos országban nem világos, mit is jelent pontosan az állampolgárság, és mely értékek kötik össze az állampolgárokat. Ha ezek a definíciók hiányoznak, rendkívül nehéz irányt mutatni a bevándorlók számára, hogy mire támaszkodjanak integrációjuk során.

Az est vendége egyértelműen illusztrálta mondanivalóját egy figyelemfelkeltő példával, majd a beszélgetés végén készségesen válaszolt a közönség kérdéseire is.